Hoseok: Világos kék
Mindenki más: Szürke
-Mondjad csak, figyelek! De...Valami baj van? - érdeklődtem, mert nem úgy nézett ki, mintha boldog lenne...Soha nem szokott ilyet csinálni.
- Hoseok... Szakítsunk. Csak a te érdekedben. - néztem rá. Majd elmentem mellette. Mivel már fel voltam öltözve csak kimentem az ajtón és a legközelebbi parkba futottam.
-És azt is elmondanád, hogy mi ennek az oka? Rosszat csináltam? Vagy elsiettük a dolgokat? TaeHyung mondj már valamit, az Istenért! - kezdtem el sírni. Ennyi...Én ezt nem bírom tovább. Tudtam, hogy valóra fog válni az álmom, de hogy ilyen hamar...Arra nem számítottam.
- Csak a te érdekedben! Nem akarlak bajba hozni. - kezdem el én is sírni. Fájt így látnom de muszáj volt ezt a lépést meg tennem.
-De miért hoznál bajba? Ez hülyeség Tae...Én szeretlek, és képes lennék érted bármit megtenni! De ha ezt szeretnéd, akkor jó. - szipogtam, majd elindultam.
Én csak hallgattam és néztem ahogy egyre jobban távolodik tőlem. Nem én ezt nem így terveztem. Nem gondoltam bele, hogy ennyire fog fájni. Hirtelen észbe kaptam és elkezdtem futni utána. Még nem járt olyan messze úgyhogy hamar utolértem.
- Hoseok! - kiabáltam ki a nevét, - már amennyire tudtam - és amikor megfordult egyből a nyakába ugrottam
Még ki se értem a parkból, de már hallottam, ahogy V a nevemet kiabálja. Mivel kíváncsi voltam hogy mit szeretne, ezért megfordultam. Ám amint szembefordultam vele, ő egyből a nyakamba ugrott, így szorosan ölelni kezdtem magamhoz.
- Szeretlek Hoseok! De ha bármi bajod esik miattam sosem bocsátom meg magamnak. - öleltem még mindig szorosan magamhoz közben zokogtam.
-Én is szeretlek TaeHyung! Ne izgulj, nem fog bajom esni! Tudok vigyázni magamra. Inkább miattad aggódom! - szorítottam karjaimba, és már sírásom is kezdett elmúlni.
- Én nem akarok ma suliba menni. . - szólaltam meg egy kis idő után.
-Ezzel nem vagy egyedül! - dünnyögtem vállába. -De hogy igazoljuk le ezt a napot? - kérdeztem értetlenül.
- Nem tudom, de én akkor se akarok bemenni. - motyogtam a mellkasába. - Sétáljunk. - vetettem fel az ötletemet.
-Rendben. - bólintottam. -És...Most akkor újra olyan minden mint eddig? - érdeklődtem félénken.
- Nem. - néztem rá komolyan. - Most jobban szeretlek mint eddig valaha. - lett egy halvány mosoly az arcomon.
Amikor azt mondta hogy nem, egyből ijedten néztem rá, de utána viszont megkönnyebbültem, ezért mosolyogva megfogtam állát, és megcsókoltam.
Csókját egyből viszonoztam. - Szeretlek Hoseok mindennél jobban szeretlek.
-Én is szeretlek TaeHyung! De kérlek...Legközelebb ilyen miatt ne dobj, hanem inkább beszéljük meg, jó? - néztem őszintén a szemeibe.
- Oké. - mosolyodtam el.
Én csak visszamosolyogtam, majd összekulcsoltam ujjainkat. -Akkor indulhatunk? - kérdeztem.
- Igen. - mosolyogtam rá majd összekulcsolt kézzel indultunk tovább.
Annyira örülök, hogy újra minden olyan mint a régi. Tényleg megbolondultam volna, ha végleg szakítottunk volna. Nagyon szeretem. Megőrülök érte.
-Szeretlek! - mondtam ki teljesen őszintén, viszont rá nem néztem, csak bambultam előre.
- Ezt most nekem mondtad vagy a fáknak. - néztem rá.
-Neked kicsim, neked! A fákat csak tüzelni szeretem. - röhögtem, aztán adtam ajkaira egy puszit.
- Azt hittem, hogy a fáknak. - biggyesztettem ki ajkaimat.
-Miért? Annak jobban örültél volna? - nevettem.
- Nem . - pusziltam arcon. - Ha nekem mondod jobb. - ért fülig a szám.
-Akkor jó. - vigyorogtam én is.
Egy ideig sétáltunk majd a hasam jelezte, hogy üres. - Hoseok van nálad pénz? Vagy csak szaladtál utánam. - vigyorogtam.
Kis idő múlva hallottam, hogy V hasa korog. -Na látod...Azt pont otthon hagytam! - kuncogtam. -Menjünk haza enni! - mondtam kicsit gondolkodón.
- Oké. - bólintottam. - De... Van nálam pénz, meghívlak.
-Rendben, köszönöm! És bocsi! - mosolyogtam, aztán kicsit elszomorodtam.
-Hát mert most rám kell költened a pénzed! - motyogtam.
- És? Szeretlek és kész. Rád bármikor költenék. - mosolyogtam rá.
-Ohh...Akkor jó. - vidultam fel, majd adtam egy gyors csókot a szájára.
Én csak mosolyogtam majd elindultunk a legközelebbi bódéhoz.
- Mit kérsz? - néztem Hoseok-ra.
Ezután folytattuk utunkat egy bódéhoz, ami nem is volt olyan drága.
-Hmm...Nem tudom, azt amit te! - gondolkodtam, majd vigyorogva megvontam a vállamat.
-Oké. Két kisadag gyros-t kérünk. - mondtam a nőnek.
-Ohh...Az finom! - Lelkesedtem fel. -Amúgy tényleg köszönöm! - néztem rá hálásan.
- Ugyan. - adtam egy puszit a szájára.
- Ömmm... Bocsánat, hogy megkérdezem de önök együtt vannak? - néz ránk kíváncsian.
- Igen. - vágtam rá egyből.
- Sokáig. Nagyon aranyosak együtt. - mosolyog ránk a nő.
-Köszönjük. - pirultam el egy kicsit.
- És kész is a gyros. - mondta majd kiadta én meg kifizettem.
- Köszönöm. - vettem el tőle a reggelinket.
Mivel a nő látta a szájra puszinkat, ezért megkérdezte hogy együtt vagyunk e, mire én csak bólintottam, szerelmem pedig rávágta hogy igen. -Köszönjük! - mosolyogtam a nőre kedvesen, mikor gratulált. Ezután a kajánkat is odaadta, és amint V kifizette, az egyiket odaadta a kezembe, majd enni kezdtünk. -Hmm...Fincsi! - nyammogtam.
-Ühhüm. - nem tudtam megszólalni mert teli volt a szám kajával.
Én erre nevetni kezdtem, aminek az lett a következménye, hogy majdnem meg is fulladtam, mert félrenyeltem.
- Meg ne fulladj itt nekem. - néztem rá ijedten majd elkezdtem simogatni a hátát.
-Csa... - kezdtem bele mondatomba, de a köhögés miatt nem tudtam befejezni. Végül sikerült összeszednem magam, és nyeltem egy nagyot. -Szóval csak nem. Jó...Most már jobb. - mosolyogtam.
Én csak mosolyogtam a kis incidensen, majd felálltam és a bódéhoz sétáltam és kértem egy pohár forró csokit. Kifizettem és oda vittem Hoseok-nak. - Tessék.- nyújtottam oda.
TaeTae hirtelen felállt, majd visszasétált a bódéhoz. Pár perc múlva egy kis pohárral tért vissza, amit aztán nekem adott. -Jajj...Köszönöm kicsim, de nem kellett volna! - néztem rá kicsit döbbenten.
- Ugyan. - mosolyogtam rá. - Nem került semmibe. - néztem rá.
-Hát jó... - sóhajtottam, majd lassan belekortyoltam a forró csokiba. -Huhh...Ez tényleg forró! - legyezgettem halkan lihegve a számat.
- Miért milyen legyen egy forró csoki? - nézek rá majd elkezdek röhögni.
-Hát ne ennyire forró! - nevettem én is. -Kérsz? - Néztem rá.
- Nem kérek. - ráztam meg a fejem.
-Biztos? - kérdeztem újra, hátha meggondolja magát.
- Biztos. - mosolyogtam rá majd leültem mellé.
-Hát jó... - sóhajtottam, aztán újra inni kezdtem. Miután megittam, fel álltunk, és kidobtuk a kukába a szemetünket. -És most? Hova megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Hmmm... nem tudom. - néztem rá. - Találj ki valamit.
-Oké, akkor szerintem menjünk el meglátogatni az orvost! Mit szólsz? - vetettem fel ötletemet.
- Miért? - néztem rá kérdően.
-Hát az igazolást honnan fogjuk megszerezni? - vágtam kissé értetlen fejet.
- Ahj... Akkor menjünk. - vágtam be a durcit.
-Ne durcizz már megint! Szeretnél igazolatlant? - néztem rá hitetlenül.
- Igen. - válaszoltam még mindig durcásan, de közben már elindultunk.
-Ahjj...Ne hülyéskedj! Csak bekamuzzuk neki hogy rosszul vagyunk és anyukánk elküldött aztán kész! Nem nagy cucc. - magyarázkodtam, majd rámosolyogtam.
- Tudom.... - de nekem semmi kedvem nincs menni az orvoshoz.
-Jaajjj te! Kis nyávogósom. - kuncogtam, majd vele szembe fordulva megcsókoltam.
Csókját egyből viszonoztam. - Nem vagyok nyávogós. - mondtam amikor elváltunk.
-Csak egy kicsit. - vigyorogtam. Ezután indultunk is az orvoshoz, persze összekulcsolt ujjakkal.
- Egy kicsit sem. - öltöttem ki a nyelvem. Nem telt bele sok időbe, hogy oda érjünk az orvosihoz.
Mikor odaértünk az orvoshoz, nem volt ott senki, csak az utolsó páciensek jöttek ki.
-Hát az urak mi járatban itt? - kérdezte tőlünk az orvos, mikor meglátott minket.
-Anyukánk küldött el, mert rosszul vagyunk! - mondtam, közben próbáltuk tettetni, hogy betegek vagyunk.
- Értem és mi a panaszuk? - tette fel a kérdést az orvos.
- Köhögés és hasfájás. - mondtam el a panaszom.
-Igen! - helyeseltem. Szerencsénkre bevette, így egy pár perces vizsgálás után meg is kaptuk az igazolást.
- Vigyázzatok magatokra és pihenjetek sokat. - mondta az orvos mielőtt elmentünk.
- Rendben. Viszont látásra! - köszöntünk el szinte egyszerre.
Amint elköszöntünk, mentünk tovább. -Látod? Nem volt vészes. - mosolyogtam páromra.
- Ahha... De nem szeretem azt a bigyót amit a mellkasomhoz rakott. Hideg. - motyogtam az orrom alatt.
-Ez van...De legalább megkaptuk az igazolást! - mondtam mosolyogva. -És most? Hova? - érdeklődtem.
- Hát ja... - motyogtam az orrom alatt. - Nem tudom. - néztem rá boci szemekkel.
-Uhh...Akkor szerintem menjünk haza, aztán max anyunak is beadjuk hogy szarul vagyunk. - mondtam lazán, és még a vállalat is megrántottam közben.
- Oké. - mosolyogtam rá. - Remélhetőleg beveszi. - kuncogtam.
-Attól függ, hogy csináltál e már ilyet? - nevettem. -Mert én kb.. majdnem minden hónapban. - röhögtem.
- Én még egyszer se. - röhögtem, majd elbúsultam. Miattam fogunk lebukni.
-Akkor te jó fiú vagy. - vigyorogtam, majd adtam az arcára egy puszit. -De nyugi! Ha az orvos elhitte, akkor anyu is elfogja. - próbáltam megnyugtatni.
- Túlságosan is jó fiú vagyok. - kuncogtam - Remélem beveszi. - mosolyogtam rá.
-Ja... - sóhajtottam. -Hogyha próbálsz olyan fejet vágni, akkor biztos beveszi. - kacsintottam rá.
- Okés. - miközben beszélgettünk már haza is értünk. - Jut eszembe anya csak ötkor jön haza! . - nézek rá majd elröhögöm magam.
-Ja, ezt jó tudni. - csapok a fejemre. -Akkor meg nem is muszáj, hogy megtudja... - húzom a számat, közben már ott voltunk az ajtó előtt. -Amúgy hoztál kulcsot? - kérdeztem.
- Igen. - mosolyogtam majd felmutattam elé. - Mindent elpakoltam. Kulcsot, telót, pénztárcát...- soroltam neki.
-Mintha csak egy női táska lenne. - kezdtem el röhögni.
- Héj ez nem vicces. - ütöttem vállba. - Látsz nálam táskát, vagy retikült vagy faszom tudja mit? - néztem rá durcásan majd saját magamon kezdtem el röhögni.
-Jól van na! - nevettem. -Nem, de jobb is! - mosolyogtam, majd bocsánatkérésképp ajkaira hajolva megcsókoltam.
Nem csókoltam vissza, persze nem azért mert nem szeretem vagy ilyesmi... nem. Csak meg akarom szívatni.
- Hagyjál! Nyitom az ajtót. - mondtam. Majd amikor kinyitottam egyből felszaladtam de nem a mi szobánkba hanem anyu szobájába. Amikor beértem elkezdtem keresgélni. Meg is találtam hamar azt a kis dolgot majd lementem a nappaliba mert Hoseok ott maradt.
- Na!... Szép kis retikülöm van? - kérdeztem egy kicsit elvékonyított hangon.
Észrevettem hogy nem viszonozza csókomat, ezért hamar el is váltam tőle.
-Jó, bocs! - mormogtam. Végre sikerült kinyitnia az ajtót, így be is mentünk. Amint beértünk, ő egyből felrohant az emeletre. Nem tudtam miért, ezért inkább meg vártam lent.
-Csodálatos! - kezdtem szakadni a röhögéstől. -Megkérdezhetném a bájos hölgyike nevét? - mentem bele a játékba, közben megpróbáltam "szívtiprós" pofát vágni.
- Khm... Kim Taehyung a becses nevem. - mondtam nyálas hangon. Alig bírtam ki röhögés nélkül de kibírtam.
-Ohh...Örvendek a találkozásnak mrs. TaeHyung kisasszony! Az én nevem Jung Ho Seok! - Hajoltam meg udvariasan, de nem sok kellett, hogy a földön kössek ki a nevetéstől.
- Ohhh... de illedelmes. - kuncogtam. - Szép a neve fiatal úr. - mosolyogtam rá.
-Köszönöm kisasszony! - vigyorogtam. -Felkérhetném önt esetleg egy táncra? - kérdeztem, közben kinyújtottam neki egyik kezemet.
-Igen csak... előre szólok nem tudok táncolni. - kuncogtam.
-Az nem baj. Majd én vezetek! - fogtam meg egyik kezét, közben a másikkal derekát fogtam. Elkezdtem dúdolni egy keringős dalt, majd szerelmemet húzva magam után, lépkedni kezdtem jobbra, balra, előre és hátra.
- - Rendben. - majd megfogta a derekamat és elkezdett előre hátra haladni majd ami utána jött.
-Mit akarsz, megy ez neked! - vigyorogtam, aztán adtam a szájára egy puszit. Olyan furcsa érzésem volt...Persze jó értelemben. Ez az egész jelenet olyan volt, mintha Hamupipőkét játszottuk volna el. Csak annyi különbséggel, hogy az én Hamupipőkém fiú és nem lány, illetve hogy nem hagyta el a cipőjét.
- Mert te vezetsz. - mosolyogtam rá majd egy puszit nyomott a számra. - Na jó hagyjuk abba még mielőtt rálépek a lábadra és eltöröm a súlyommal. - kuncogtam majd elengedtem a kezét és leültem a kanapéra.
-Hogy törnéd már el, mikor nem is vagy dagadt? Ne idegesíts! - kezdtem el háborogni, aztán én is leültem mellé a kanapéra.
- De nézd már meg! Mi ez itt? - csíptem meg az oldalam. - Háj. - néztem rá ledöbbenten.
-Az csak hús te okos! De ha ennyire zavar, majd én segítek lefogyni...! - mormogtam, majd perverzen mosolyogva rá, húzogatni kezdtem a szemöldökömet felfele.
- Hoseok! Te perverz. - ütöttem vállba. - Amúgy Suga hol van? - néztem rá kérdően.
-Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki. - nevettem. -Fogalmam sincs. Ma még nem láttam. Nem lehet, hogy még alszik? - érdeklődtem, hiszen a lusta emberek alszanak a legtöbbet is.
- Nem hiszem. Anya akkor nem zárta volna be a lakást. - magyaráztam neki.
-Akkor lehet hogy elment munkát keresni. - vontam lazán vállat.
- Lehet. Úgy igazából nem is érdekel. - mondtam. - Amúgy mit álmodtál tegnap? Nagyon meg voltál ijedve. - néztem rá kíváncsian. - Meg nem is akartad, hogy valóra váljon.
-Hát...Pont ez az, hogy ma reggel vált valóra...Ugyanis azt álmodtam, hogy meguntál, és szakítottál velem, ráadásul bemutattad a BARÁTNŐDET is, aztán kínzásképp odakötöztél az ágy sarkához, és végig kellett néznem, ahogyan hemperegtek az ágyban. - gondoltam vissza a szörnyű álmomra, amire aztán újra elszomorodtam, közben még a hideg is kirázott.
- Én... Sajnálom. -szomorodtam el. - Szeretlek. - csókoltam meg. - Soha az életben nem lesz barátnőm, mert az életem végéig veled leszek.- motyogtam magam elé majd egy könnycsepp is legördült. Az álmát félig valóra váltottam. - Szörnyű egy ember vagyok. - temettem az arcomat tenyerembe.
-Ugyan kicsim! Most már minden rendben van, és ez a lényeg! Ne sírj! - vettem le arcáról a kezeit, majd homlokunkat és orrunkat összeérintve viszonoztam csókját. -Én is szeretlek! És ha már itt tartunk...Nekem se lesz barátnőm, mert nem tudnék rajtad kívül mást elképzelni mellettem. - mosolyodtam el halványan, majd szorosan megöleltem.
- Szeretlek Hoseok. - öleltem én is szorosan magamhoz. De a könnyeim még mindig nem álltak meg, pedig nem akarok sírni de még is...
-Én is téged nagyon TaeHyung! - simogattam hátát, közben adtam egy kis puszit a fejére. -Na de ne sírj, mert megverlek! - mosolyogtam, és megtöröltem könnyáztatta arcát.
Először egy kicsit meg ijedtem amikor azt mondta, hogy megver de utána egyből elmosolyodtam. - Jó, oké most már nem sírok. - néztem arcába.
-Azt látom. - kuncogtam, majd ismét megcsókoltam.
Csókját egyből viszonoztam, mikor elváltunk én elfeküdtem a kanapén és egy pár percre lehunytam szemeimet.
Miután elváltunk, V elfeküdt a kanapén, közben lehunyta szemeit. Én követtem a példáját, csak én az ő mellkasára hajtottam fejemet. -Ez...Miattam dobog ilyen őrülten? - motyogtam kérdésemet meglepődve. Nagyon gyorsan verdesett a szíve, de öröm volt hallgatni.
- Igen, miattad. - kezdtem el játszadozni a hajával.
-De jó! - vigyorogtam fel rá, majd visszatértem a fejemet, és hallgattam tovább a szíve veréseinek ütemeit. Tökéletes altató lett volna...
Én csak kuncogni tudtam. Lassacskán elaludtam. Kizártam a külvilágot és elkezdtem álmodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése