10.rész

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

-Mit keresel itt... Suga! - sápadtam el. - Tudtommal Amerikába vagy. - néztem végig rajta. 

- Pont azért jöttem ide, hogy elmagyarázzam. - nézett rám. 

- Oké. Kezdheted! - néztem rá. Nem bírom annyira. 

- Inkább nálatok beszéljük meg. - én csak bólintottam egyet majd elindultunk, közben Hoseok rákérdezett, hogy ki ő.

Mikor kiértünk a suliból, ott állt egy srác. V amint meglátta, egyből ledöbbent. Nem értettem a helyzetet, de aztán elkezdtek beszélgetni, így megtudtam pár dolgot. De azt, hogy ki ő és honnan ismerik egymást, azt még nem. 

-Ő ki? - motyogtam oda kérdésem páromnak.

- Ő Min YoonGi. Az unokatestvérem. - fordítottam egy kicsit hátra a fejem. - Kíváncsi vagyok mit akarhat, nem vagyunk olyan jóba. Csoda, hogy öt év után újra hazajött. - néztem YoonGi-ról Hoseok-ra.

-Ohh...Értem. - fogtam fel a helyzetet. Most már mindent értek, szóval nincs ok az aggodalmaskodásra. Megkönnyebbültem.

Nem kellett sok idő haza is értünk - Na szóval miért is jöttél? - tettem fel a kérdésemet miközben leültünk a nappaliba. 

-V! Kérlek segíts rajtam. - nézett rám kérlelően. Nagyon meglepődtem sose kért tőlem segítséget. 

- Miben segítsek?

- Bújtass el, hogy ne találjanak meg. - én csak kikerekedett szemekkel néztem.

 - Kiktől bújtassalak el? - néztem rá kérdően. 

- Inkább el mesélem... de először Ő kimenne? - nézett páromra. 
- Nem ő itt marad. Hoseok is a család része. - néztem rá egy kicsit csúnyán. 

- Oké... - nézett lefelé és a pulcsija szélét piszkálta. - Úgy kezdődött az egész, hogy az apám kért kölcsönt a barátjától. Viszont apám váratlanul egy nap eltűnt és az adósságait nem fizette vissza és tőlem akarják vissza szerezni. Én nem tudom mi tévő legyek, ezért ide jöttem hátha el tudtok bújtatni. - nézett fel ránk.

 - Menyi összegről lenne szó? - tettem fel kérdésemet. 

- 100 000 won. - és újra a pulcsiját vette szemügyre. 

- Woaw... Ez esetben van meg oldás. - néztem rá. - Először is külsőleg át leszel alakítva, másodszor keresel munkát és megkeresed azt a pénzt. - néztem rá. 

- De én nem akarok dolgozni. - húzta a száját. 

- Vagy dolgozol vagy meghalsz. Melyiket választod? - néztem rá komolyan. 

- Inkább dolgozok. - húzta megint a száját. 

- Rendben akkor induljunk a fodrászhoz, hogy átfesse a hajadat. - mosolyogtam rá halványan majd megindultunk.

Kis idő múlva haza is értünk, és szerelmem egyből a lényegre is tért. Amikor segítséget kért V-től, meglepődtem. Szóval csak akkor jó neki az unokatestvére, hogy ha bajban van? Mindegy, nem az én dolgom, hisz nem is ismerem még a srácot. Mondjuk mikor azt kérte hogy menjek ki, picit megijedtem, de szerencsére párom ellenezte, így maradhattam. Miután elmesélte a történetet, meglepődtem. Miért tűnt el az apja? Miért nem vállalta a felelősséget? Ráadásul az se tetszett, hogy ez a Suga gyerek olyan lusta, hogy nincs kedve dolgozni...Ha nem akar dolgozni, akkor hogyan akar helyt állni az életben? Na mindegy...Mindenesetre szerelmem megoldotta a dolgot, így mentünk a fodrászhoz, hogy átalakítsuk kicsit párom unokatestvérének a külsejét.

Elmentünk az egyik jó barátomhoz aki egyben jó fodrász is. 

Én meg Hoseok addig kint maradtunk. Egy ideig vártunk majd

kijött egy szőke hajú srác. Nagyon meg lepődtem. Ő lenne YoonGi? 

- Na mit szóltok az új külsőmhöz. - nézett rám és Hoseok-ra. És tényleg Ő az. Nem hiszem el...

Nem mentünk olyan sokáig, hamar odaértünk. Mi szerelmemmel kint maradtunk, és vártunk. Vajon milyen lesz a haja? Csak vártunk és vártunk, végül aztán kijött. Szőke lett...Hmm...Nem is rossz. De V jobb. 

-Jó! Csak most kicsit fura... - mondtam a véleményemet.

- Szerintem is jó. - mosolyogtam rá. Kezdem megkedvelni valamiért... vagyis, még is csak az unokatesóm. 

- Köszi Hoseok, Tae... - mosolygott ránk. 

- Akkor mától nálunk fogsz lakni? - tettem fel kérdésemet. 

- Hát... ha te és anyud megengedik akkor igen... - vette szemügyre az aszfaltot. 

- Tőlem lakhatsz nálunk. - rántottam meg vállamat. 

- Köszi Tae... - ugrott nyakamba. 

- Ugyan, ugyan... - simogattam hátát. - Na de akkor menjünk haza anya már tuti, hogy otthon van. - mosolyogtam majd elindultunk. YoonGi ment elöl közben megfogtam párom kezét. 

- Nehogy azt hidd hogy elfelejtettelek. - húztam mosolyra a szám majd adtam egy puszit az ajkaira.

Nagyon örült Suga a véleményünknek, viszont amikor párom megkérdezte tőle hogy velünk fog e lakni, kicsit meglepődtem. Aztán féltékeny is lettem, ahogy Suga szerelmem nyakába ugrott. Szívem szerint lerángattam volna róla, de inkább vissza fogtam magam. Ezután végre hazaindultunk, közben V összekulcsolta ujjainkat, és még puszit is kaptam tőle, ami azért jól esett. 

-Pedig amikor a nyakadba ugrott, akkor szívesen leszedtem volna rólad... - mormogtam halkan, nehogy meghallja.

- Hihi... cuki... - kuncogtam. - Nyugi én csak a tiéd vagyok. - mosolyogtam rá.

-Remélem is, mert nélküled meghalnék! - vigyorogtam, majd egy rövid kis csókot nyomtam puha ajkaira.

- Jaj te kis hülye... - csókoltam vissza. Bár nem volt hosszú az út még is annak tűnt. - Végre haza értünk. - sóhajtottam egyet. - Anya itt vagy? - néztem be a konyhába, szerencsémre ott volt. 

- Igen V! - mondta majd kijött a nappaliba ahol mindannyian voltunk. - Ki ez a szőkeség? - lepődött meg anya. 

- Én vagyok az Kim néni! Suga! - vigyorgott anyára. 

- Tényleg te vagy az Suga? - ő csak bólintott. - De megváltoztál. - lepődött meg. Én csak mosolyogtam. 

- Igen én vagyok, de lenne egy kérdésem... Itt lakhatok egy ideig? - nézett anyára.

- Persze, de miért ilyen hirtelen? - kérdezte. 

- Hát apám eltűnt... és ide jöttem addig még meg nem tudom keresni a pénzt ami kell... - nézett anyára majd rám és Hoseok-ra, hogy ne mondjunk semmit neki. Én értettem a célzást és csak bólintottam.

Na szép...Még hülye is vagyok, de hiszen csak az igazat mondtam. Viszont szerencsére hamar hazaértünk, és anya is a konyhában volt már. Ahh...Olyan fura, hogy mostantól őt kell anyának szólítanom...De nincs okom a panaszkodásra, hiszen sok mindent köszönhetek neki. Ő is meglepődött, hogy Suga megváltozott, de hamar "meg kedvelte". Amikor ránk nézett, V egyből értette hogy mi van, nekem viszont fáziskésésem volt, de utána rájöttem, így nem szóltam semmit. Majd ő elmondja ha akarja.

- Értem... Akkor a vendég szoba a tiéd! Cuccolj be. - mosolygott anya YoonGi-ra. 

- Akkor mi felmegyünk a szobánkba. - majd megfogtam Hoseok kezét és felmentünk.

Én csak figyeltem a dolgokra, mikor Tae bejelentette, hogy felmegyünk a szobába. Aztán megfogta a kezemet, és húzott is maga után. Amint becsuktuk az ajtót, egyből rátapadtam ajkaira. Érzékien kezdtük ízlelni egymás párnáit, közben kicsit közelebb húztam magamhoz szerelmemet. 

-Már mióta erre vártam... - sóhajtottam mikor elváltunk egymástól.

Amint felértünk a szobánkba Hoseok egyből szenvedélyes csókba hívott. - Már nekem is hiányzott. - kuncogtam.

-Akkor nem vagyok egyedül. - nevettem. 

-Amúgy...Nem kellett volna tanulnunk? - kíváncsiskodtam, hiszen azért jól eljárkáltuk a napot. Aztán alig csináltunk valamit.

- Hupsz... de!!! - néztem rá ijedten. - És ha jól emlékszem akkor holnap Matek témazáró lesz. - néztem rá.

-Na neeee! - döbbentem le. -Utálom a matekot, szóval tuti egyes lesz... - húztam a számat.

- Majd segítek... Ha tudok! - nevettem. - Én sem vagyok jó. - kuncogtam.

-Rendben. Ehh...Nálam biztos jobb vagy! - vigyorogtam. Miután sikerült előpakolnunk a matekot, egyből rá is néztem. -Szóvaaallll...? - érdeklődtem, közben ő még lapozgatta a könyvet.

- Szóvaaaal... ebből nem értek semmit - röhögtem magamon, közben a sírás környékezett. - Hülye vagyok ehhez. - tettem a fejem az asztalra.

-Hát hogy kell csinálni? Még mindig nem tudom, pedig a tanár elmagyarázta már vagy ötször. - kezdtem felhúzni magam. -Nyugi kicsim, én is! - kuncogtam, majd adtam nyakára egy puszit.

Egy kicsit felsóhajtottam amikor a nyakamra csókolt. - Várj ezt lehet értem. - vágtam halál komoly képet. - Ja nem, mégsem. - röhögtem.

Annyira édes volt, ahogyan felsóhajtott. -Na...Ez így jó lesz! - nevettem én is. -Mindegy, hagyjuk a picsába. Majd lesz amilyen lesz. Még úgy is van időnk a javításra. - magyarázkodtam, aztán visszapakoltam mindent a táskámba.

- Szerintem is. - röhögtem majd elpakoltam. - Akkor mit csináljunk? - néztem rá.

-Nem tudom, amit szeretnél. - mosolyogtam.

- De én nem tudok semmit. - vágtam be a durcit.

-A kis durcás...Így nem kapsz csókot! - vigyorogtam gonoszul, hiszen ő is ezt mondta, amikor én mormogtam.

Amikor azt mondta, hogy nem kapok csókot akkor ijedten néztem rá. - Nem ér zsarolni. - öltöttem ki rá nyelvemet.

Egyből ijedten nézett rám, majd kiöltötte nyelvét. -Te is ezt mondtad, akkor én miért ne mondhatnám? - nyújtottam ki én is ízlelő szervemet kicsit kuncogva.

- Ezért. - és ráhajoltam ajkaira. Eléggé meg volt lepődve. Szerintem.

Hirtelen rátapadt ajkaimra, ami meglepett, de rögtön viszonoztam édes csókját. -Hmm...Ezt én is csinálhattam volna. - nevettem.

- De nem csináltad. Butus. - nyújtottam újra rá a nyelvem.

-Hát nem...Hé! Nem vagyok buta! - mormogtam, majd karba tett kezekkel álltam előtte. Igen...Ilyenkor sokan megkérdeznék hogy hány éves vagyok? Hét vagy tizenhét? De hát...Bennem a gyerekes dolgok mindig is meg fognak maradni, szóval ugyanolyan lökött leszek mint voltam eddig.

- Deee... az vagy. - kuncogtam. Mint egy hét éves úgy viselkedik. De ezt szeretem benne, majd megöleltem úgy ahogy van.

-Ahjj... - nyafogtam, de azért ölelését viszonoztam. Ezután eszembe jutott egy kis ravaszság. Megfogtam egész testét, majd az ágyra döntöttem. -Látod? Még se vagyok butus, mert ez eszembe jutott! - kuncogtam kicsit gonoszul.

- De nekem az vagy. - nyomtam egy gyors puszit a szájára majd a nyakánál megöleltem. - Te vagy az én kis hülyém. - kuncogtam. - Szeretlek.

-Ejj... - nyafogtam, de közben azért mosolyogtam. -Én is szeretlek téged! - mondtam, majd egy csókot nyomtam ajkaira.

A csókot viszonoztam majd hallottam, hogy nyílik az ajtó. Azt hittem, hogy anya jött be és akart mondani valamit de amikor már öt perc után se szólalt meg akkor odanéztem. - Su-Suga?!?! - ijedtem meg. - Kopogj mielőtt bejössz.

Csókunkat az ajtó nyitódása zavarta meg. Mindketten azt hittük hogy anyu az, ezért zavartatás nélkül folytattuk. Viszont síri csend volt továbbra is, ezért V elvált tőlem. Kíváncsiságból én is megfordultam, de mikor megláttam hogy Suga áll ott, ledermedtem.

- Bocsi. - hajtotta le a fejét. - De ti együtt vagytok. - szegezte ránk hirtelen figyelmét. 
- I-igen... - nyögtem ki ezt a kis szócskát. 

- Gratulálok. - ért fülig a szája. - Sokáig és cukik vagytok együtt. - mosolygott.
-Köszi... - motyogtam.

Amikor gratulált a kapcsolatunknak, még jobban meglepődtem. Ám egy kérdés azért nem hagyott nyugodni, bár igaz illetlenség ilyet kérdezni másoktól, de hát ha kíváncsi vagyok...  

-Mondd csak Suga! Te heteró vagy? - tettem fel kérdésemet.

Hoseok kérdésén még én is meglepődtem nem, hogy Suga! De kíváncsi voltam ezért Suga-ra szegeztem a tekintetemet. 

- Hát... Bisex. - nézett ránk. - Nem tudom eldönteni. - pirult el.

-Értem. - bólintottam. -Amúgy bocsi a kérdésért, csak kíváncsi voltam. - mosolyodtam el halványan, mert szegényt sikerült zavarba hoznom.

Suga csak megrázta a fejét. - Akkor én megyek is. - nézett ránk. 
- Várj - szólítottam meg. - Miért viselkedsz ilyen furán. - kérdeztem. - Régen mindig piszkáltál meg bántottál. 

- Nem is tudom. - nézte a padlót. - Tán mert kezdtél hiányozni és azért. - mosolygott rám.

Mi az, hogy Suga régen mindig piszkálta és bántotta Tae-t? Miért csinálta? Na azt hiszem van mit kérdeznem V-től...Őt senki ne bántsa, mert nagyon mérges leszek. Amikor azt mondta hogy kezdett neki hiányozni párom, majdnem beszóltam neki, de inkább magamba tartottam. Persze...Még el is hiszem, hogy hiányzott neki. Lehet hogy túlságosan is kimutattam mérgemet, mert mindketten kíváncsian kezdtek rám nézni.

-Mi a baj Hoseok? - néztem á kíváncsian.

-Ja, semmi...Csak elgondolkodtam egy dolgon, ami felhúzott. - motyogtam.

Én még mindig kérdően néztem rá. Tudom, hogy valami baja van.

-Ahh...Majd elmondom. - sóhajtottam, aztán Suga-ra néztem, hogy legyen szíves és hagyjon minket egyedül.

- Oké... - rossz előérzetem van.

Mivel Suga nem értette a dolgot, ezért úgy döntöttem, hogy kedvesen megkérem hogy hagyjon magunkra. 

-Khm...Suga! Magunkra hagynál, kérlek? Beszélni szeretnék V-vel! - kérleltem, és hogy kedvesnek látszódjak, még mosolyogtam is.

- Jah... persze megyek is... - és ezzel a mozdulattal ki is ment a szobából. Hoseok-nak meg mi a baja? 
- Hoseok mi a baj? - néztem rá kérdően.

-Te még nem vetted észre, hogy csak akkor van rád szüksége, ha bajban van? Alapvetően lehet hogy leszarna! Nem tetszik ez nekem...Meg mi az, hogy mindig piszkált és bántott téged? - mérgelődtem. Lehet hogy nem tetszik neki hogy így beszélek az unokatestvéréről, de akkor is...!

Igaza van, úgy én sem értem mi ez így hirtelen. Egy szót se tudtam kinyögni. Egyszerűen nem. Most nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Csak bámultam magam elé.

Nem reagált semmit, csak nézett maga elé. -V...Ugye most nem vagy rám mérges emiatt? Nem akartalak én megbántani, csak ez azért érdekes... - néztem őt kicsit aggódón.

- Nem... nem bántottál meg. - néztem fel rá majd egy halvány mosolyt is ejtettem meg. De kis idő múlva újra magam elé bámultam. Suga.... Mire gondolsz?... Mit akarsz csinálni?... Féljek vagy ne?! Nem értem... Már teljesen össze vagyok zavarodva...

-Akkor jó. - mosolyodtam el én is. De ezután megint maga elé kezdett bámulni. Ha Suga valami rosszba bele fog minket rángatni, én agyonverem. Nem érdekel, hogy szerelmem unokatesója vagy sem. 

-Na kicsim ne szomorkodj! Ha bajba kever minket, elintézem! - kezdtem simogatni hátát, majd adtam arcára egy puszit.

- Félek. - néztem rá könnyes szemekkel majd magamhoz öleltem. Tényleg félek. Félek, hogy a páromat is belekeverem/belekevertem.

-Ohh...Ne félj, itt vagyok veled! Nem lesz baj! - próbáltam vigasztalni. Olyan rossz volt így látni...Meghasadt a szívem. Ölelését is habozás nélkül viszonoztam.

- Pont azért félek, hogy elveszítelek. - öleltem szorosabban magamhoz.

-Nem fogsz elveszíteni! - szorítottam magamhoz. Nem bírtam tovább...Annyira rossz volt őt így látni, hogy az én szememből is legördült egy könnycsepp.

Én csak bólintottam egyet. Mikor megéreztem a könnycseppét a fejem búbján felnéztem rá . 

- Ne sírj. - töröltem le a könnyét majd szenvedélyesen megcsókoltam.

Jól esett a csókja, megnyugtatott. -Rendben, de akkor te se! - simítottam arcára, közben kicsit szúrósan néztem rá.

- Rendben. - mosolyogtam rá. 

Nem sokkal anya szolt, hogy kész a vacsora. - Én nem vagyok éhes de te menj nyugodtan. - mosolyogtam rá.

-Én se vagyok most éhes... - húztam a számat. -Inkább menjünk el fürdeni, aztán aludjunk nem? - vetettem fel neki ötletemet.

-De. - értettem egyet az ötlettel. Felálltunk az ágyról össze szedtük a cuccainkat és elmentünk a fürdő szobába.

Beleegyezése után fel is álltunk, majd a fontos cuccokat a kezünkbe véve indultunk is a fürdőbe. Hamar levetkőztünk, majd a már zubogó víz alá álltunk. Kicsit áztattuk bőrünket, aztán elkezdtünk mosakodni is.

Hamar meg mosakodtunk, majd kiszálltunk a kabinból, megtörölköztünk és felöltöztünk. Megcsináltuk még a kellő dolgokat és mentünk is vissza a szobánkba.

Miután végeztünk mindennel, vissza mentünk a szobánkba, majd befeküdtünk az ágyba. -Jó éjt kicsim! - suttogtam, aztán lágyan ajkaira csókoltam.

- Jó éjt!. - mondtam én is és viszonoztam csókját. Én még nem tudtam aludni. 

Lehet, hogy szakítanom kellene Hoseok-kal, hogy ne kerüljön bajba? Nem tudom... Lehet így jobb lenne. Egy idő után arra eszméltem fel, hogy Hoseok szuszog. Neki már sikerült elaludnia. Nekem se kellett már sok én is elaludtam.

Alig tíz perc múlva el is aludtam. Viszont nagyon rosszat álmodtam, ezért ijedtemben fel is keltem. Szívem hevesen verdesett, és a levegőt is szaporán vettem.

Éreztem, hogy Hoseok hirtelen felkelt mellőlem és szaporán vette a levegőt. - Mi a baj? - kérdeztem tőle komásan.

-Csak...Rosszat álmodtam. - néztem rá, majd tenyereimbe temettem arcomat. Nagyon remélem, hogy nem fog valóra válni...

- Ohhh... nyugi nincs semmi baj. Csak egy álom volt. - mosolyogtam rá biztatóan.

-Jah...De nagyon remélem, hogy soha nem fog bekövetkezni! - néztem rá ijedten.

Én csak mosolyogtam rá majd megöleltem és visszadöntöttem az ágyba és simogattam az arcát.

Ő erre csak megölelt, aztán visszadöntött az ágyba, és arcomat kezdte simogatni. Eközben én magamhoz öleltem, majd lassan sikerült is visszaaludnom.

Reggel hamarabb keltem mint Hoseok. Most nem ébresztem fel had keltse fel az ébresztő. Felöltöztem és lementem a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet és közben gondolkoztam, hogy hogy mondjam el neki. Mindegy valahogy majd alakul.

Amikor kezdtem ébredezni, megijedtem, mert nem találtam magam mellett V-t. Ijedten keltem ki az ágyból, de a szobánkban se volt, ezért fejvesztve rohantam le, hátha ott megtalálom. Így is lett. Amint megláttam, egyből oda is mentem hozzá. -Miért nem keltettél fel? - Akadtam ki kicsit.

- Bocsi. - néztem rá majd egyből a padlót vizsgáltam. 

- Mondanom kell valamit...

9.rész

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

Nehézkesen ment neki elmondani, mondjuk.... nekem is ilyen nehéz lett volna. Hoseok anyja egy ideig csak állt és bámult majd elkezdett ordibálni Hoseok-kal. Nagyon nem esett jól.

Anya percekig csak állt, majd leüvöltötte a fejemet. 

-Jung Ho Seok! Ezt te se gondolhatod komolyan! Ez egyáltalán hogy lehet? Egy meleg sincs a családban, erre pont te, az ÉN fiam lett az?! - kezdte el a fejem lehordását. 

-De anya! - próbáltam szóhoz jutni, már szinte a könnyeimmel küszködve. 

-Nincs de! Azt hittem majd egy csinos lányt fogsz idehozni, nem pedig egy szerencsétlen fiút! - vágott szavamba, közben rámutatott páromra. 

-Anya! Vond vissza, most! Tae nem szerencsétlen! - beszéltem vissza. 

-Nem vonom! Elegem van! Fogd a cuccaidat szépen, és takarodj a háztól! Látni sem akarlak többé! - mutatott a lépcsőre, ami az emeletre, azon belül a szobámba vezetett. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás. 

-És azt is megmondod, hogy mégis hova a picsába menjek? Hogy tartsam el magam? Éljek az utcán? - akadtam ki. 

-Old meg, ahogy akarod! Te mától nem vagy a fiam! - sziszegte mérgesen.

Szegény Hoseok-ot már nagyon sajnáltam. Hogy lehet ilyen egy szülő. Kirúgja a saját FIÁT a házból? Úristen...! Szégyen...

- Hagyjad Hoseok. Jöhetsz hozzánk is. - suttogtam neki oda.

-Köszönöm! - szipogtam halkan, majd mérgesen magam után húzva szerelmemet, felmentem a szobámba, és anyám kérésére el is kezdtem pakolni.

-Segítsek valamit pakolni? - kérdeztem aggódva. - Jaaaj... Hoseok ne sírj... - öleltem meg. Majd szét hasadt a szívem ahogy most láttam. Igen megértem nekem se esne jól ha ilyet mondana az anyám.

Nagyon jól esett, hogy V itt van mellettem, és vigasztal. Sokat jelentett számomra. 

-Tudtam...Tudtam hogy ez lesz! Mindegy. Leszarom, húzok a picsába innen. - dühöngtem, majd letöröltem könnyáztatta arcomat.

-Köszönöm hogy velem vagy! Szeretlek! - mondtam neki még kicsit szipogva, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

- Én is szeretlek. - csókoltam vissza. Mikor elváltunk Hoseok gyorsan összepakolt és húzott maga után. Gyorsan el akart innen tűnni.

Miután csókunk véget ért, hamar összepakoltam a legfontosabb cuccaimat, majd páromat magam után húzva rontottam is ki az ajtón.

Nem értünk még el teljesen a házunkig de hallatszott, hogy J-hope megint sír. Jaj istenem... Én nem bírom így... És ez is az én hibám... Én erőltettem rá, hogy mondjuk el... Amint házunk elé értünk láttam, hogy ég a villany bent. Ja igen anya otthon van. Nem baj így még jobb.

Még oda se értünk V-ék lakásához, de én megint sírni kezdtem. Nagyon szar érzés, hogy az anyám alig tíz perce tagadott ki a családból. Mikor már a házuk előtt voltunk, láttam, hogy ég a villany, szóval az anyukája is már itthon van.

Bementünk anya egyből kijött a konyhából nagy mosollyal de egyből le is fagyott az arcáról. 

- Mi történt? Hoseok miért sírsz? - szaladt oda anya Hoseok-hoz.

Amikor beértünk, a leendő anyósom, avagy szerelmem anyukája mosolyogva kijött hozzánk a konyhából, de mihelyt meglátott engem, egyből rémülten jött oda hozzám. 

-N...Nem rég voltunk a szüleimnél, csak apa nem volt otthon, mert dolgozott. Elmondtam anyának hogy a fiával vagyok együtt, és hogy meleg vagyok, mire anya teljesen kiakadt, és elzavart a háztól. - zokogtam.

Én csak helyeselően bólogattam. 

- Anya! Ugye ide költözhet? - tettem fel félve a kérdésemet. 

- Hogyne! Persze, hogy ide jöhet. - mosolygott. - Hoseok! Mától hívj anyunak. - ölelte meg a síró fiút.

Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor befogadott engem is a családjukba. Végül is...A fia barátja vagyok, szóval igen. 

-Rendben anyu! - mosolyodtam el, aztán viszonoztam ölelését. Olyan jól esett, anya már régen csinált ilyet...Mostanában nem is nagyon foglalkozott velem. De mindegy, mert mostantól új anyám van, aki sokkal kedvesebb mint az, aki igazából megszült, és felnevelt.

Olyan boldog voltam. Két ok miatt is. Az első az, hogy anya befogadta Hoseok-ot. Kettő, hogy együtt lehetek szerelmemmel. - Gyere pakoljunk ki. - mosolyogtam Hoseok-ra.

-Oké! - mosolyogtam én is, miközben már sikerült lenyugodnom. Felmentünk a szobájába, majd neki is álltunk cuccaim kipakolásának.

Én a ruháimat pakoltam át másik szekrénybe, hogy neki legyen helye hova pakolni. Egyrészt örültem, hogy ide költözött de más rész nagyon rosszul esett, hogy kirúgták a házból. - És az apukád mit fog szólni ezekhez ami most történt. Ebben a fél órában. - igen. Mind ez fél óra alatt forgott le.

Csak sürögtünk és forogtunk a sok-sok ruha között. -Valószínűleg azt, amit anya. Undorodni fog tőlem, mert tudni fogja, hogy a fiúkra hajtok. Csak hogy én a saját apámhoz soha nem tudnék úgy közeledni, meg hát itt vagy nekem te, és nem is kell már más! - magyaráztam.

- Értem. - néztem szomorúan. - Szeretlek Hope. - pusziltam arcon majd megöleltem.

-Én is V! - Viszonoztam ölelését, utána adtam egy kis csókot a szájára.

-Lemegyek innivalóért, te addig pakolj nyugodtan. Oda raksz dolgot ahová akarsz. - vázlatoltam fel neki a gondolatomat majd lementem. Amikor lementem anya még mindig a konyhába volt. 

- Köszönöm anya. - öleltem meg. 

-Ugyan. Ne köszönd. Szegényt nem hagyhatjuk az utcán. Másrészt a barátod. - mosolygott rám. Én csak bólintottam egyet, nyomtam egy puszit az arcára, ittam és visszamentem Hoseok-hoz.

-Oké, menj csak! Boldogulok. - mosolyogtam, aztán folytattam a rendezkedést. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám nekik meghálálni, hogy befogadtak engem. Nem minden anyuka ilyen jószívű, de Tae-é nagyon is az. Már most imádom. Persze nem csak azért, mert "örökbe fogadt". Annyit gondolkoztam, hogy szerelmem már vissza is ért.

-Igen, már csak ez a pár darab póló van, és kész! - mondtam, teljesen belemerülve a hajtogatásba.

-Értem. - mosolyogtam rá.

-Ahh...Végre. - sóhajtottam fel, mikor végeztem. 

-Ha nem bánod, menjünk fürdeni, aztán aludni, mert hulla vagyok. - mosolyogtam rá halványan. Rettenetesen lefárasztott ez az egész. Alig hiszem el, hogy anya többé látni sem akar, ráadásul ha apa megtudja, akkor ő se. Hm...Fura, de ez van. Legalább nem kell elválnom egy életre V-től. Az sokkal jobban fájna.

- Persze. Menjünk. - mosolyogtam rá. Megértem, hogy fáradt én is fáradt vagyok. De legalább már jobban vagyok.

Ezután bementünk a fürdőbe, levetkőztünk, és beálltunk a már csobogó víz alá. Nagyon jól esett a meleg víz, igazán felfrissített. Nem sokáig vaciláltunk, gyorsan megmosakodtunk, aztán lemosva magunkról a habot szálltunk ki megtörölközni. Mikor szárazak lettünk felvettünk egy boxert meg egy nagyobb pólót, és indultunk aludni.

Elmentünk a fürdőbe gyorsan megmosakodtunk és már öltöztünk is. Vissza mentünk a szobánkba és be is feküdtünk. Adtunk egymásnak puszit és már el is aludtunk.

Egy kis csókváltás után lehunytuk szemeinket, és összebújva aludni kezdtünk. Szerintem nem lesz nehéz megszoknom, hogy mostantól V-vel fogok egy ágyban és egy szobában aludni. Persze kicsit fura, de ez van.

Reggel most én keltem hamarabb. Egy ideig csak néztem azt a szép arcát utána rájöttem, hogy ébresztenem kéne mert elkésünk. Elkezdtem rázogatni de nem is reagál ezért ráhajoltam ajkaira hátha felébred. És szerencsémre igen... Kezdett ébredezni.

Édes álmomból két puha ajak ébresztett fel, így ébredezni kezdtem. Mikor sikerült kinyitnom szemeimet, láttam szerelmem édes arcát. -Jó reggelt! - mosolyodtam el.

- Neked is. - mosolyogtam vissza. Nagyon édes amikor ébredezik. Ezért érdemes volt hamarabb kelni.

Lassan kikeltünk az ágyból, aztán elkezdtünk készülődni. Kiválasztottuk a ruhánkat, és bepakoltunk a táskánkba. 

-Amúgy...Most már jobban vagy? - kérdeztem páromat, mert eszembe jutott, hogy tegnap kapott igazolást.

-Igen már jobban vagyok - mosolyogtam rá. Hamar elkészülődtünk így még reggelizni is maradt idő. Anya pont ott volt és épp a reggelinkkel végzett. 

- Jó reggelt anyu? - mosolyogtam rá majd puszit nyomtan az arcára.

-Akkor jó! - mosolyogtam én is, aztán folytattuk a készülődést. Miután végeztünk, maradt még időnk a reggelizésre, ezért lementünk enni. Az új anyukám is ott volt, és pont végzett a reggelinkkel, ezért le is ültünk enni. -Jó reggelt! - vigyorogtam vidáman.

- Jó reggelt! - mosolygott ránk majd én is leültem enni. Nem ettem valami sokat. Nem voltam annyira éhes. 

- Köszönöm a reggelit. - mosolyogtam magam elé.

Bár még nem voltam annyira éhes, de azért megettem mindent. Miután végeztünk, indultunk is a suliba, természetesen összekulcsolt ujjakkal.

Amikor már Hope is végzett indultunk is a suliba összekulcsolt kézzel. Amikor beléptem J-hope előtt a terembe mindenki letámadott amitől egy kicsit meg is ijedtem. 

- Te tényleg jársz Hoseok-kal? - tette fel a kérdését egy lány. 

- I-Igen... - egy kicsit meg voltam ijedve...Kicsit??? Kicsit, nagyon. 

- De cukik! Sokáig.... - hallottam pár embertől volt olyan is akiktől csak annyit lehetett hallani, hogy "Chhh...". Igazából nem érdekelt. Boldog voltam párom mellett.

Amint beértünk a terembe, szerelmemet egyből letámadta egy lány, hogy tényleg együtt vagyunk e. Persze ő elmondta hogy igen, mire pár osztálytársunk gratulált, a többi meg fintorgott. -Köszönjük! - Mondtuk egyszerre TaeTae-vel, majd leültünk a helyünkre. -Ja...Most jut eszembe! - kezdtem bele mondandómba, miközben pakoltam elő a táskámból.

-Hmmm!... Mi jutott eszedbe? - néztem rá kíváncsian.

-Képzeld! Tegnap, ugye tesi után föcink volt. És amikor a tanár megtudta hogy nincs cuccom, egyből mellém ültette az osztály legnyávogósabb lányát. És mikor idejött, azt mondta, hogy "Szia HoSeokie drága!" - meséltem el neki a tegnapit, utánozva a csajszi nyivákolását.

-Miiii??? - kerekedtek el a szemeim. - Megölöm azt a kis csajt. - szerencséje, hogy J-hope lefogott különben már nem lenne haja. Azt még elfogadtam volna ha azt mondja, hogy "Hoseok" vagy valami de a még, hogy a "drága" is???

-Nyugi kicsim! - fogtam meg gyorsan karját, mielőtt még nekiment volna a lánynak. -Megmondtam neki hogy veled vagyok együtt, és hogy szálljon le rólunk! Ne félj, utána már egy szava sem volt. - mosolyogtam, hátha sikerül lenyugtatnom.

- Ajánlom is. - néztem a csajra. Most nagyon ideges vagyok. De miért is? Hisz Hoseok csak az enyém...?!?! Remélem.... Nem telt el egy kis idő és be is csengettek és a tanár is jött. Matek óra. Gyűlölöm. A legrosszabb tanár. Még tanítani se tud!!! Nagy nehézkesen eltelt ez az óra is így mehettünk szünetre. Én meg Hoseok hátra mentünk.

Szegény kissé feldühítettem...De hát most na. Ha nem mondtam volna el neki, akkor megint bűntudatom lenne, akkor meg az lett volna a baj. Annyit gondolkoztam, hogy már csak a csengőre, meg a tanárra figyeltem fel. Nem szeretem a matekot, mindig úgy "rugdostak" át belőle. És megint oldalakat írtunk, persze én matekzseni egy mukkot se értettem az egészből. De szerencsére hamar vége lett az órának, így indultunk is szünetre. Ám szerelmem valamiért hátra vezetett, amit nemigazán értettem. 

-Miért erre jövünk? - kíváncsiskodtam.

-Hát... Nem tudom... Csak jó ott lenni. - mosolyogtam rá. - Ott egyedül lehetünk egy kicsit. - amint oda érünk hosszas csókba hívtam.

-Áhh...Értem! - Kuncogtam halkan. Mikor odaértünk, kérdés nélkül rátapadt ajkaimra. Csókunk közben lassan átkaroltam derekát, és kicsit közelebb húztam magamhoz.

Jól esett az ölelése. Megnyugtatott. Nem sokáig tudtunk így lenni mert csengettek de mázlinkba belefutottunk vagyis velünk szembe jöttek. 

- Mi van csak nem smároltatok? - nézett ránk az egyik és nekiment J-hope vállának.

Sajna becsengettek, így mennünk kellett órára. Már épp indultunk volna, de pár fiú pont velünk szembe jött, és beszóltak, ráadásul még direkt nekem is jött. Ezt nem hagyhattam annyiban, ki kellett állnom magunkért. 

-Nem mindegy? - kérdeztem flegmán.

- Nem... - vékonyította el a hangját mint egy ribanc. Ezt J-hope nem hagyta annyiban és csak meglökte a fiút. Nem akart nagy verekedést de ezt nem sikerült elkerülni a fiú akit meglökött behúzott egyet Hoseok-nak. Én csak lesokkolva néztem ahogy a földön fekszik és felfele áll. Láttam, hogy ütni akart még egyet de én elé álltam így engem talált el.

Persze flegmán elvékonyította a hangját, mint egy lány. Kurvára felidegesített azzal, hogy így kigúnyolta a kapcsolatunkat, ezért fogtam magam, és kicsit meglöktem a srácot. Csak az volt a gáz, hogy utána én szívtam, ugyanis behúzott nekem egyet, amitől a földön kötöttem ki. Viszont hamar felálltam, és mikor lendítettem öklömet hogy visszaadom neki, ő hirtelen V-nek is adott egy öklöst. Ekkor már aztán felment bennem a pumpa, de nagyon. De mivel megijedtem, ezért odasiettem páromhoz. 

-Úr isten V! Jól vagy? - termettem előtte, aztán felsegítettem, közben végigmértem arcát.

-Persze jól vagyok. - mosolyogtam rá már amennyire tudtam. hát annyira nem voltam jól. Nagyon fájt az arcom ahol megütött.

Nem hittem neki, hiszen látszott rajta, hogy fájt neki az ütés. 

-Ezt most miért csináltad? Ártottunk neked valamit? - szóltam be ismét annak a gyereknek, aki kezet emelt szerelmemre. Nem, kicsit sem voltam nyugodt...Rohadtul felidegesített.
-Mert jól esett. - rántotta meg vállát a fiú. Na...Nekem itt telt be a pohár. Odamentem hozzá, majd fogtam magam, és visszaadtam neki azt, amit nekünk is adott.

-Bocs, csak jólesett! - kezdtem én is gúnyolódni. Ha már ő megteheti, akkor én miért ne?

- Hoseok. Most már menjünk. Nem akarok bajba lenni. - mondjuk már abban vagyunk mert a tanár pont jött kifele és ahogy láttam elég morcos tekintete volt. 

- Ti meg mi a fenét csináltok? Mind a hárman azonnal az igazgatóiba. - monda a tanár.

-Most már mindegy... - motyogtam, mert láttam hogy jön a tanár. Persze be is vitt minket az igazgatóiba. Na remek...Még valami? Nem hiszem el...Ez nem az én hetem. Engem most valamiért nagyon megutált az élet, csak tudnám miért...?! Lehajtott fejjel sétáltunk az igazgatóiba. Elmondani sem tudom, mennyire féltem...Lehet hogy kívülről kedvesnek látszik az igazgató, de azért ő is tud dühös lenni.

Amikor azt mondta, hogy menjünk az igazgatóiba nagyon megijedtem. Félek. Félek, hogy kicsaphatják Hoseok-ot. És én azt nem akarom. Amikor beléptünk az igazgatói szobába először az igazgató kérdően nézett de a tanár - aki mögöttünk állt - elmesélt mindent. 

- Miért is verekedtetek össze? - kérdezte Hoseok-tól az igazgató.

Mikor meglátott minket az igazgató, értetlenül nézett ránk, de a mögöttünk ácsorgó tanár beszámolt neki mindenről.
-Azért, mert ez a fiú beszólt nekünk, ráadásul gúnyosan! - válaszoltam már kissé higgadtabban az igazgatónak, közben szúrós tekintetemet rávezettem a srácra.

- Értem... - mormogta az igazgató. - Fiatal úr ugye tudja, hogy magának ez az utolsó ilyen húzása. Még egy ilyen és repül innen. - mondat a fiúnak.

Megnyugodtam kicsit hogy engem nem szidott le, csak azt a srácot, és remélem ki is fogják rúgni. Hülye, bunkó állat...
-Fiúk! Maguk most még megússzák a büntetést, de ha még egyszer idehozza magukat valamelyik tanár, akkor igazgatóit fognak kapni! Remélem világos voltam mindhármuk számára! - közölte az "ítéletet" számunkra. Ezután mehettünk vissza órára. Teljes mértékben megnyugodtam, hogy nem kaptunk semmit.

Még mielőtt bementünk volna órára elhúztam Hoseok-ot az orvosiba mert azért a bőrén lettek sérülések. Pechemre nem volt bent az ápolónő de én is meg tudtam csinálni. Még hozzá se értem szinte a fertőtlenítős anyaggal de már el is húzta a fejét, hogy "csíp". 

- Ne rinyálj! Had csináljam meg. - morogtam rá.

Óra helyett V az orvosiba akart behurcolni, de senki nem volt ott, ezért úgy döntött, hogy megcsinálja ő maga a foltomat. Utálom az ilyeneket...Nem szeretem, amikor kezelgetni akarnak, főleg nem ilyen csípős szarokkal. Persze ezt ki is mutattam, és húzni kezdtem fejemet, de szerelmem csak rám morgott. 

-De utálom az ilyeneket! - nyafogtam.

- Tudom, de ezt bírd ki. Nem fog sokáig tartani. - törölgettem az arcát. - Látod már kész is. - mosolyogtam rá. Látszott rajta, hogy bedurcizott.

-Végre... - mormogtam. Elhiszem hogy csak jót akart nekem, de akkor is utálom ezeket a kenőcsöket. Én csak durciztam ott mint egy kisgyerek, míg ő meg vigyorgott.

- Nem kapsz csókot ha durcizol! - néztem rá. Úgy döntöttem megviccelem. Be is vette és én csak vigyorogni tudtam volna de komoly arcot vágtam, hogy hihetőbb legyen.

-Ahjj... - Mérgelődtem még jobban, hiszen azt hittem csak viccel. Viszont mivel komoly arcot vágott, ezért megijedtem. Ha nem kapok egy napig csókot tőle, akkor megbolondulok, mert nekem szükségem van azoknak a puha és édes ajkaknak az ízére. Így inkább beadtam a derekam, és megenyhültem. 

-Jó, rendben! - motyogtam, majd halványan elmosolyodtam. -Köszönöm a kezelést! - mondtam most már mosolyogva.

- Nincs mit. - mosolyogtam. Majd a szájára pusziltam. Majd Hoseok felállt és egy ideig csak néztünk egymás szemébe. Egy idő után lehajolt az ajkaimra és egy szenvedélyes csókba hívott, ám nem tartott sokáig mert nyílt az ajtó.

Örültem amikor a számra kaptam tőle puszit, de én nem elégedtem meg ennyivel. Meg amúgy is...Azt mondta, hogy ha tovább durcizok, akkor nem kapok csókot. De mivel abbahagytam, ezért gondoltam ellopok magamnak egyet. Ezért fel is álltam, majd néztem pár másodpercig azokat a gyönyörű és hatalmas bociszemeit. Mikor ezt már meguntam, ajkaira tapadva egy szerelmes csókba hívtam. Viszont sajna nem tartott sokáig, mert hirtelen kinyílt az ajtó, amin az ápolónő akart belépni.

- Sziasztok gyerekek. Hát ti mit csináltok itt? - nézett ránk kérdően az ápoló. 

- Csak lekezeltem Hoseok sebét. de már megyünk is. Viszont látásra. - hajoltunk meg majd indultunk is. Semmi kedvem nem volt bemenni az órára. Már amúgy sem volt sok belőle. - Hoseok ne menjünk be a maradék 10 percre. - néztem rá.

Miután elbeszélgettünk az ápolóval, meghajoltunk előtte illedelmesen, aztán indultunk vissza órára, amiből már nem volt sok hátra.
-Rendben! - bólintottam. -De akkor hova menjünk? És mit csináljunk? - kérdeztem.

- Nem tudom. De nincs kedvem visszamenni. - néztem rá boci szemekkel.

-Ezzel nem vagy egyedül! - kuncogtam. -Milyen óránk lesz amúgy? - érdeklődtem, mert már azt se tudtam hogy egyáltalán hányadik órában vagyunk.

- Ez után tesi jön. - mosolyogtam rá. Megint tesi. Miért van minden nap? Ahhhh... A terem felé indultunk mert az pont a másik irányban volt mint az orvosi, úgyis mire oda érünk kicsengetnek.

-Szuper...Egyre jobb! - fintorogtam, majd elindultunk az öltöző felé. Épp pakoltuk volna lefelé a cuccainkat, de mit ha nincs nálunk semmi? És pont megszólalt a csengő is. 

-V! Ott hagytuk a cuccunkat a teremben! - Néztem rá kissé ijedten.

- Tényleg!!! - lepődtem meg. Hogy mehetett ki a fejünkből? Na mindegy vissza mentünk a terembe felvettük a cuccunkat és visszamentünk az öltözőbe. - Jól megfeledkeztünk a cuccainkról. - kuncogtam miközben öltöztünk vissza.

Gyorsan visszasiettünk a terembe, és visszaszereztük a táskáinkat. Ezután igyekeztünk az öltözőbe, hogy végre át tudjunk öltözni. Nem mintha olyan hű de sok kedvünk lett volna hozzá, de ez van. -Ja! Ezek is csak mi lehetünk! - nevettem én is.

Épp, hogy csak át tudtunk öltözni a tanár már jött is szólni, hogy mehetünk. Áhhh de nem akarok futni. De muszáj lesz. Lefutottuk a köröket és utána szabad foglalkozás volt. Én egyből leültem egy padra Valahol a sarokban, ahol alig vagyok észrevehető.

Pont hogy végeztünk, és a tanár már jött is. Mi mással kezdtünk volna, ha nem a futással...? Végülis azért hamar lefutottuk az összeset, aztán szerencsére kezdődhetett a szabad foglalkozás. Csak egy baj volt...Hogy nem találtam V-t. Körbenéztem mindenhol, mire megláttam egy padon ücsörögni. Meg is indultam felé, aztán amikor odaértem, leültem én is. -Nem találtalak meg. - kuncogtam.

- Akkor jó helyre bújtam. - nevettem és egy puszit nyomtam az arcára. - Itt nem nagyon vesz észre a tanár. - mosolyogtam rá.

-Igen! - mosolyogtam, közben ő adott az arcomra egy puszit. -Szerencsére. - vigyorogtam, majd egy gyors puszit adtam ajkaira.

- Csak legyen vége hamar ennek az órának. - motyogtam magam elé. Rossz előérzetem van. De nem tudom miért. Na mind egy. Nem kellet sok idő már ki is csengettek. Átöltöztünk és mentünk is a terembe. Még a csengő nem is szólt de a tanár már bent volt és közölte, hogy az utolsó két óránk elmarad, aminek nagyon örültem.

-Én is ezt várom. - helyeseltem. Szerencsére nem kellett sokat várnunk az óra végére, mert hamar elérkezett az is. Miután sikerült átöltöznünk, a tanár bejelentette, hogy elmarad az utolsó két óránk. Nagyon boldog voltam, hogy végre valami jó hírt is közölnek velünk a mai nap folyamán.

A Biosz óra kivételesen hamar véget ért. Összepakoltunk és indultunk is kifelé mert ma az edzés is elmarad. Alig értünk ki a suliból és én lefagytam. Nem tudtam megmozdulni. - T-te... Mit keresel itt?...

8.rész (+18)

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

Amint haza értünk és felmentünk a szobámba én egyből le is támadtam J-hope-t. Lefektettem az ágyra és újra elkezdtem csókolgatni a nyakát, de most a pólót is letéptem róla és úgy csókolgattan az egész testét. Majd mikor a nadrágjához értem egyből lehúztam a boxerjával együtt. Nem tétováztam férfiasságát egyből számba vettem és ütemesen mozgattam rajta a fejem

Mihelyt visszaértünk V-ék házába, egyből bementünk a szobájába. Alig hogy becsuktuk az ajtót, ő már rögtön ajkaim után kapott, és eldöntve az ágyán vetkőztetni kezdett. Egy szempillantás alatt lekapta rólam a ruháimat, és miután merevedésem is szabaddá vált, nem tétovázva, a szájába vette. A fantasztikus érzésre hátam kicsit ívbe feszült, aztán egyik kezemet hajába túrva, óvatosan meg már költ ám tincseit. Számból kéjes nyögések és sóhajok sorozatai hagyták el.

Amikor éreztem, hogy elég kemény már felültem és gyorsan levetkőztem. Minden bemelegítés nélkül kezdtem ráülni J-hope férfiasságára de gyors a fenekem alá nyúlt és megtartott.

Pár perc múlva leszállt péniszemről, majd ő is villámgyorsan levetkőzött. Minden bemelegítés nélkül akart ölembe ülni, de mivel nem tartottam jó ötletnek, ezért megfogva a fenekét megállítottam. 

-V...Várjh! Ezh...Ez íhgy nem lesz jóh! Fájni fohg! - nyögtem ki nagy nehezen a mondandómat, közben aggódva néztem rá.

-Nem baj. - néztem rá - Igen az alkohol még mindig hat - majd kivettem a kezét alólam és férfiasságára ültem. Tényleg nem volt a legkellemesebb de ezt nem tudtam felfogni.

-Azt látom ahh...! - mondtam, majd egy hangosabbat nyögtem, mikor teljesen elmerült benne merevedésem. Ez holnap úgy fog neki fájni, mint a csuda. Amint benne voltam teljes egészében, mellkasomra támaszkodva várt egy kicsit, amíg megszokta az érzést.

Egy kicsit vártam aztán elkezdtem mozogni. Nem volt a legkellemesebb de így jártam. Próbáltam megtalálni a gyönyörközpontomat de sehogy se sikerült.

Lassan elkezdett mozogni is. Láttam rajta, hogy fáj neki, és hogy kereste azt a bizonyos pontját. Mivel én tudtam, hogy hol van, odavezethettem volna, de szemétkedtem kicsit és hagytam, hogy még keresgélje egy kicsit. Már majdnem kitört belőlem a nevetés is, de inkább csak mosolyogtam és néztem, ahogyan szenved.

-Ne vigyorogj. - ütöttem mellkasára. Én itt küszködök Ő meg itt röhög rajtam.

-Jójó...Nem vigyorgok! - kuncogtam. -De nézd csak! Így hamarabb megtalálod! - fogtam meg a csípőjét és kicsit jobbrább mozdítottam, így meg is lett az eredménye.

Amikor ráfogott a csípőmre és egy kicsit megmozdította egyből egy nagyot nyögtem. Egyből eltalálta gyönyörközpontomat.

-Látod? Én mondtam! - vigyorogtam, miután hangosan felnyögött.

-Ühhüm. - csak bólintottam. Nem tudtam megszólalni. -Hopeh... Énh..mind... - ki se tudtam mondani amit akartam egyből hasára élveztem.

Szegény meg se tudott szólalni, csak bólogatott. Szinte még ki se mondta azt amit akart, mert a következő pillanatban bekövetkezett. Forró nedve mind a hasamra folyt, és mihelyt szűkké vált körülöttem, én se bírtam tovább, így belé élveztem egy kéjes sóhaj kíséretében.

Amint Ő is belém élvezett én a mellkasára rogytam majd egy kis idő múlva megszólaltam. -Gyorsan menjünk el zuhanyozni és aludni. Holnap SULI. - emeltem ki a suli szót mert semmi kedvem nincs menni.

Elélvezésünk után rám feküdt, majd megszólalt. 

-Oké. Ahjj...Nem akarok menni! - nyafogtam, majd nagy nehezen felkeltünk, és el is indultunk.

Megmostuk egymás hátát és már szálltunk is kim, mert én már nagyon álmos voltam. Felöltöztünk és mentünk is vissza a szobámba. Befeküdtünk az ágyba és egymást ölelve aludtunk el.

Megmosakodtunk, aztán kiszálltunk. Hamar megtöröltük mindenünket, felöltöztünk, majd mentünk aludni, mert már hullák voltunk. Amint befeküdtünk a takaró alá, összebújtunk, és lassan elaludtunk.

Reggel párom csókjára keltem. 

- Jó reggelt! - csókoltam vissza. - Nem szólt az ébresztőm? - néztem a telefonomat, hogy be van-e kapcsolva.

Borzalmas volt reggel felkelni a hajnalban szóló ébresztőre, de muszáj volt. Csodálkoztam hogy V nem reagált rá, ezért egy édes csókkal felkeltettem. -Neked is! Nem, az enyém szólt, de nem reagáltál, ezért gondoltam felkeltelek. - Mosolyogtam, majd adtam szájára egy puszit.

-Ohhh... Köszi. - nyomtam egy puszit a szája sarkára. Áhhhh.... borzalmas most kikelni az ágyból nagyon fáj a fejem, meg a fenekem is. De erről inkább nem szólok J-hope-nak. Nem nézné jó szemmel.

-Nincs mit! - vigyorogtam, aztán nagy nehezen, de kikeltünk az ágyból is. Észrevettem hogy sántikál, és ekkor bűntudatot éreztem.

-Sajnálom... - motyogtam szomorúan.

-Hmmm? Mit sajnálsz? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Hogy fájdalmat okoztam. - motyogtam még mindig lehajtott fejjel.

-Jaaaj... te... nekem... fájdalmat... Soha. - léptem oda elé és szájon csókoltam. - Csak jó volt az este. - kuncogtam.

-Ja...Túl jó... - fintorogtam. Elhiszem hogy nem haragszik rám emiatt, de...Akkor is rossz látni. Legközelebb nem fogom neki megengedni.

- Megharagszok ha ilyen leszel. - néztem rá szúrósan. - Ne okold magad miatta. Az én hibám, hogy leittam magam a sárgaföldig és az alkohol miatt tettem amit tettem.

-Jó, csak...Bűntudatom van. De legközelebb amúgy se fogom megengedni, hogy bemelegítés nélkül csináljuk! - mondtam neki komolyan.

-Rendben. - majd elé léptem és megöleltem. - Szeretlek Hoseok. - és csak öleltem.

Amint megölelt, rögtön viszonoztam. És mikor mondta hogy szeret, szívem hatalmasat dobbant. -Én is szeretlek TaeHyung! - öleltem magamhoz szorosabban. Így voltunk pár percig, de után meg bele kellett húznunk a készülődésbe, mert picit késésben voltunk.

Nem sokáig maradhattunk, úgy ahogy mert sietnünk kellett.a készülődéssel, hogy ne késsünk el a suliból. Gyorsan felöltöztünk lementünk köszöntünk anyunak majd mentünk. Az egészben az volt a legrosszabb hogy széthasad a fejem.

Miután gyorsan felöltöztünk, lementünk köszönni az anyukájának, majd indultunk. -Ohh...Tudsz adni majd könyveket? - tettem fel kérdésemet, mivel nekem csak a pénteki cuccok voltak benne a táskámban.

-Persze. - mosolyogtam rá. Nem kellett sok idő be is értünk a suliba. Bementünk a terembe és én kipakoltam mert Hoseok-nak nem volt cucca. Miattam.

-Akkor jó! - vigyorogtam én is. Kis idő múlva be is értünk a suliba. Amint leültünk a termünkbe, én csak egy füzetet, meg egy tollat vettem elő. Csak nem kapok a könyvek miatt egyest...Bár aztán már nem is érdekel. Ha nem a felszerelésem miatt kapok, akkor a dogák miatt.

-Bocsi - néztem rá szomorúan.

-Miért? - néztem rá értetlenül.

-Amiért nincs felszerelésed. Miattam van. - lógattam le az orrom.


-Dehogyis a te hibád! Ha lett volna annyi eszem, akkor haza tudtam volna ugrani értük. De mivel te sokkal fontosabb vagy nekem, ezért nem érdekel. Ha nem a cuccaim miatt kapok egyest, akkor a dogáim lesznek azok, úgy hogy oly mindegy. - magyarázkodtam, majd biztatón rámosolyogtam, és egy rövid puszit nyomtam arcára. Különösképp nem érdekelt hogy hány osztálytársunk lát, ugyanis én már eldöntöttem, hogy nem fogom azt se tagadni hogy a saját nememhez vonzódok, és azt sem, hogy V a párom.

Bólintottam egyet majd puszija után megöleltem. Hát nem nagyon érdekel mások véleménye, persze ha jó azt örömmel hallom de a rosszakat annyira nem. Amikor elengedtük egymást szólt az egyik osztálytársam, hogy valaki keres és kint áll az ajtóban. Kook volt az. Hoseok-kal felálltunk és kimentünk hozzá. 

-Tegnap hova a csudába tüntetek el? - kérdezve letámadva minket. 

- Háááát... - nem nagyon tudtam válaszolni mert be voltam rúgva és még most is fáj a fejem.

Puszim után egyből meg is ölelt, amit én viszonoztam. Mikor elváltunk egymástól, odajött hozzánk egy osztálytársunk szólni, hogy valaki keresi szerelmemet. Ezért rögtön fel is álltunk, és indultunk megnézni, hogy ki az. JungKook volt. 

-Tae nem érezte jól magát, ezért hazakísértem! - válaszoltam párom helyett, mert ő még kicsit odavolt a tegnapi miatt.

Én csak bólintottam egyet, hogy hihetőbb legyen. Nem kellett sok idő be is csengettek és jött is a tanár.Osztályfőnöki órával kezdtünk így nem is nagyon figyeltem. Játszottam inkább a telefonomon.


Pár perc múlva megszólalt a csengő is, és a tanár is megjelent, ezért visszamentünk a helyünkre. Mivel könnyű órával kezdtünk, ezért csak a fontosabb dolgokra figyeltem fel, de igazából az egészet végig telefonoztam, akárcsak V.

Annyira belemerültem a telefonozásba, hogy észre se vettem, hogy kicsengettek. Hoseok rángatott ki a játék "világ-ból". -Mi?... Máris kicsengettek? - néztem rá kíváncsian.

Ahogy elnéztem, TaeTae igencsak belemerült a játékba. Még azt se vette észre, hogy kicsengettek. -V! Gyere! - rángattam meg kicsit ruháját, hogy figyeljen. -Igen, már ki! - kuncogtam.

-Na neeee.... - esett le az állam. - Komoly nem hallottam a csengőt? Pedig mindig én vagyok az első aki összepakol és kimegy a teremből. - néztem rá ledöbbenten aztán kezdtem pakolni mert tesink jött.

-Na ja. - mosolyogtam, majd mikor sikeresen összepakolt, indultunk is az öltözőbe, mivel tesi jött. 

-Biztos tudsz majd tesizni? - néztem rá aggódón.

-Persze! - mosolyogtam rá. - Miért ne tudnék. - néztem rá kérdően, amit igazából tudom, hogy miért kérdezte. És igen még mindig fáj a fejem.

-Hát mert fáj a segged esetleg? - néztem rá hitetlenül.

-Jaaa... az nem nagy dolog. - kuncogtam rá. Majd elkezdtünk öltözni. Nem sokkal később jött is a tanár szólni, hogy mehetünk. Bementünk a terembe és futottunk. Fuhhh... De utálok futni. A futás után nyújtottunk mert kézenállást meg tigris bukfencet csinálunk. Mit ne mondjak nem a szívem csücske a kézen állás de a tigris bukfencet kifejezetten szeretem... de nem most. Most úgy fájt a fejem azt hittem majd szét hasad.

-Á nem... - mormogtam kicsit. Ezután hamar átöltöztünk, és utána pár percre jött a tanár is. Hát persze, hogy megint futással kezdtük az órát...Utálom a futást, de hát ez van. Viszont ez után nyújtanunk kellett, mert kézenállásokat, meg bukfenceket kellett csinálnunk. Ezekkel nem volt bajom, mert mind a kettőt tudom. Még a tanár is megdicsért, hogy milyen szépen csináltam mindkettőt. Mikor ránéztem V-re, láttam rajta, hogy nagyon szenved.

-Kicsim jól vagy? - súgtam neki kérdésemet.

-Igen...Persze jól vagyok. - néztem rá biztatóan.

-Biztos, olyan...Sápadtnak tűnsz. - kezdtem aggodalmaskodni. Szegény tényleg rosszul nézett ki.

-Biztos... - mosolyogtam rá. Nem akartam, hogy aggódjon érte. Mindig velem van a gond. Nem akarok ennyire a terhére lenni.

-Tae...Menjünk ki egy kicsit szerintem! - simítottam gyengéden arcára, de abban a pillanatban el is kerekedtek szemeim. Lázas volt. -Jesszusom! Neked tűz forró a fejed! - sokkoltam le. -Tanár úr! TaeHyung rosszul van, kikísérem! - szóltam oda a tanárnak, majd átkarolva a derekát, vezettem is ki a teremből.

Észre se vettem, hogy lázam van. Felálltam Hoseok átkarolta a derekamat és úgy kísért kifelé az udvarra, hogy szellőzzön egy kicsit a fejem. Utálom magam. Mindig csak a terhére vagyok Hoseok-nak... 

- Sajnálom. Mindig csak a terhedre vagyok. Mindig csak bajt hozok rád...

Kivezettem egy kicsit az udvarra, hogy levegőt is kapjon. 

-Kicsim...Kérlek ne kezd! Nem vagy a terhemre, ez egy teljesen természetes dolog. Tegnap kicsit sokat ittál, ma pedig másnapos vagy, ennyi. Egyáltalán nem okozol nekem bajt. Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak! - néztem szemeibe teljesen őszintén, majd adtam neki egy forró, szerelmes csókot.

Miközben mondta mondandóját bekönnyeztem. Nagyon szeretem Hoseok-ot és ez most nagyon jól esett. Amikor ráhajolt ajkaimra és egy szerelmes csókba hívott egyből magamhoz öleltem. Istenem... én tényleg nagyon szeretem. Amikor már kiszellőzött a fejem visszamentünk a terembe... vagyis mentem volna ha Hoseok nem ráncigál el az orvosi szobába.

Ölelését viszonoztam, majd mikor elváltunk egymástól, kézen fogtam, és mentünk vissza. Ám én nem a terembe vezettem, hanem az orvoshoz.

Amikor megvizsgált az orvos azt mondta pihenjek a mai nap és lehet, hogy holnapra meg is gyógyulok. adott kimenőt is, hogy menjek haza. Amikor ideadta a papírt mentem a tanárhoz vagyis az osztályfőnökömhöz, hogy szóljon majd a tesi tanárnak, hogy haza mentem és van igazolásom is. Amikor Hoseok-ra néztem láttam rajta az aggodalmat. - Akkor majd délután találkozunk. Nyugodtan gyere be kopogás nélkül úgy is a nappaliban leszek. - mosolyogtam rá.

Örültem hogy V-t hazaengedték, viszont annak nem, hogy engem meg itt hagy. Mindenesetre elkísértem az osztályfőnökünkhöz is, hogy leadja neki az igazolást. -Rendben. Pihenjél! - Néztem rá kicsit szúrósan, de azért picit én is mosolyodtam, majd még egyszer megöleltem. Nem volt kedvem már visszamenni tesire, ezért csak lazán átöltöztem, és nekiálltam enni.

- Meg lesz. - mosolyogtam rá. Majd nyomtam egy puszit is a szájára. Látszott rajta, hogy egy kicsit szomorú. Mikor már elköszöntünk egymástól indultam is haza, hogy ledőljek pihenni. Amikor hazaértem ledőltem a kanapéra bekapcsoltam a TV-t és néztem. Egy idő után elaludtam.

Megvártam amíg kicsengettek, majd indultam a következő órára. Fura volt, hogy nem volt velem Tae, de most sokkal fontosabb az, hogy kipihenje magát. Miközben indultam a terem felé, összefutottam JungKook-al is. 

-Szia HoSeok! V hol van? Összevesztetek? - kérdezte kíváncsian. 

-Szia Kook! Dehogyis, csak rosszul lett! Belázasodott, én meg elkísértem az orvosiba, ahol kapott erre a napra igazolást. - meséltem el a dolgokat. 

-Ja, értem! Akkor jobbulást, üzend meg neki! - mosolygott. 

-Rendben! - mosolyodtam el én is halványan. Ezután végre beértem a terembe, aztán mikor leültem, előpakoltam ami volt.
Persze amikor a tanár megtudta hogy nincs könyvem, egyből odaültette hozzám azt a lányt, aki a legtöbbet nyávog az osztályban. Nagyon örültem neki, szinte repestem az örömtől. 

-Szia HoSeokie drága! - Nyávogta, amitől elfintorodtam. 

-Helló! De nem vagyok HoSeokie, sem pedig drága jó? Egyébként is foglalt vagyok, úgy hogy leszállhatsz rólam! - kezdtem bunkózni. Utálom ezt a csajt. 

-Ó de kár! De legalább az a ribanc szebb nálam? - Illegette magát, mire én csak megforgattam szemeimet. Nekem most telt be a pohár... 

-Csak hogy tudd! Én nem a lányokat szeretem, hanem a fiúkat, és Kim Tae Hyung-al járok, és sokkal szebb, mint te vagy! - mormogtam, erre csak sok meglepődött arcot láttam, majd a csaj szájából egy "chh" megjegyzést. Hála istennek az órák további részében JungKook-on kívül senki nem szólt hozzám, még csak páromról se kérdezgettek. Már alig vártam hogy leteljen a nap, de végül ez is bekövetkezett, így amikor megszólalt a kicsengő, már siettem is szerelmemhez. Nem is kellett sok idő, és oda értem. Ahogy kérte, kopogás nélkül bementem, aztán meg is láttam, hogy a kanapén alszik. Lassan közel hajoltam hozzá, majd egy kis csókot nyomva a szájára, megpróbáltam felkelteni.

Alvásomból egy csók ébresztett fel. Nem tétováztam egyből vissza csókoltam, meg amúgy is ki csókolna meg? Majd felkeltem és a szemeibe néztem. Csillogtak... A büszkeségtől... 

-Két perc és jövök csak átöltözök. - mosolyogtam rá.

Egy kicsit csodálkoztam hogy visszacsókolt, de nagyon örültem neki. 

-Rendben, addig itt megvárlak! - mosolyogtam én is, majd leültem, és vártam.

Gyorsan felmentem és átöltöztem. Befújtam magam még a kedvenc kölnimmel mert azért csak a barátom szüleihez megyünk. Lementem és mondtam Hoseok-nak, hogy indulhatunk. Csak bólintott egyet és indultunk is.

Nem is kellett sokat várnom, pár perc múlva, egy igen csábító illatú fiú jelent meg előttem, aki közölte hogy mehetünk. Bólintottam egyet, majd indultunk is, természetesen összekulcsolt ujjakkal. A szívem majd' kiugrott a helyéről. Valamiért...Rossz előérzetem támadt.

Szerencsére nem lakott olyan messze tőlem és hamar odaértünk de látszott Hope-n, hogy valamiért aggódik. -Mi a baj? - tettem fel kérdésemet.

Mivel nem laktam tőle messze, ezért öt perc alatt simán odaértünk. 

-Nem tudom...Rossz előérzetem van. Mit csinálunk, ha nem fogadja el a dolgot? - néztem rá kétségbeesetten.

- Nem tudom... De ma mindenképpen mondjuk el nekik és lesz ami lesz. - mosolyogtam rá biztatóan.

-Rendben. Viszont készülj arra, hogy most le fog cseszni a lógásomért... - fintorogtam, aztán el is érkeztünk az ajtóhoz. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, és a kezem is remegett.

- Nyugi már felkészültem. - mosolyogtam rá majd gyorsan egy puszit nyomtam a szájára.

Én csak visszamosolyogtam. Jól esett a puszija, kicsit megnyugtatott. Végül rátettem kezemet a kilincsre, majd lenyomva azt bementünk a házba.
-Ki az? - szólt ki anya a konyhából.

-É...Én vagyok az a...Anya! - dadogtam kicsit félve. 

-HoSeok! - morgott, majd mérgesen trappolt ki hozzánk. Azért igencsak féltem, mivel eddig még soha nem csavarogtam ilyen sokat. Szegény V kezét is úgy szorítottam...Biztos fájt neki. 

-Hol a jó istenben voltál édes fiam? És ki ez a fiú? - Kérdezte dühösen. 

-Anya...Ő az egyik osztálytársam, Kim Tae Hyung, és nála voltam egész hétvégén, ahogy azt az sms-ben is megírtam. - mutattam be neki szerelmemet, bár még nem tudta, hogy járunk.

- Jó napot. - köszöntem illedelmesen meghajolva Hoseok anyja előtt. - Bocsánat, hogy a fia három napig nem jött haza az mind az én hibám volt. - mondtam még mindig meghajolva előtte.


-Szia! Semmi baj, de legközelebb legyen elég egy éjszaka is! - motyogta anya, kicsit sem kedvesen. 

-Figyelj anya...Mondani szeretnénk neked valamit! Meg persze apának is. - kezdtem bele, mire anya csak felvonta a szemöldökét. 

-Mit? - érdeklődött karba tett kezekkel. 

-A...Apa hol van? Várjuk meg őt is. - makogtam zavartan. 

-Apád most dolgozik, még sok idő mire hazajön! - tájékoztatott anya. 

-Ohh...Akkor mindegy. Szóval...Az a helyzet, hogy...Én...Ahh... - hebegtem-habogtam. Nagyon izgultam. 

-Kisfiam, az isten áldjon már meg! Bökd ki végre! - türelmetlenkedett anya. 

-Jó! Szóval én M...Meleg vagyok, és...TaeHyung nem csak az osztálytársam, hanem a...A párom is! - böktem ki végül nagy nehezen, majd félve ránéztem...

7.rész

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

-Ömmm...Anyu...M-meg tudom magyarázni. - néztem rá aggódva. 

-Nem kell. Látom amit látok. - mosolygott. 

-És nem zavar? Nem Undorodsz? - tettem fel kérdéseimet. 

-Nem, nem zavar. És miért undorodnék a fiamtól? 

-Nem tudom. - majd felálltam, oda mentem és megöleltem. Nagyon szeretem anyát. És örülök, hogy elfogadta, hogy egy fiú a barátom. -Szeretlek anya. - öleltem szorosan magamhoz. 

-Én is szeretlek. - mosolygott rám.

A szívem szinte majdnem kiszakadt a mellkasomból, és meg se mertem mukkanni. Még is mit mondhatnék? Ám szerencsére Tae beszélt vele, amiből kiderült, hogy nem is zavarja. Nagyon megkönnyebbültem, és ezt ki is mutattam egy kicsit hangosabb, megkönnyebbült sóhajjal, illetve hogy egyik kezemet a szívemhez tettem. Miután sikerült megnyugodnom felálltam, majd odasétáltam hozzájuk.

-K...Köszönjük! - dadogtam félénken, aztán hogy még véletlenül se lássák meg rák vörös arcomat, meghajoltam a leendő anyósom előtt jó mélyen.

-Ugyan! - legyintett anya egyet. 

-Akkor mi fel is mennénk a szobába. - mondtam meg mindig egy kicsit félénken. 

-Rendben. Menjetek csak. -mosolygott majd megindultunk a szobánk felé. Amint beértünk egyből J-hope nyakába ugrottam. 

-Szeretlek!

Én csak halványan mosolyogtam szerelmem anyukájára, aztán pár másodperccel később már indultunk is vissza TaeTae szobájába. Mihelyt becsuktuk az ajtót, hirtelen a nyakamba ugrott. -Én is szeretlek! - kuncogtam kicsit döbbenten, de ölelését habozás nélkül viszonoztam.

Megcsókoltam majd az ágy felé húztam. Nem értette mit akarok, de csak lefeküdtünk rá és egymás szemébe néztünk. 

-Már csak a te szüleidnek kell elmondani. - mosolygok rá.

Az ölelésünk után még meg is csókolt, közben az ágya felé kezdett húzni. Nem nagyon értettem a helyzetet, végül csak egymás mellé feküdve néztük egymás szemeit. 

-Igen... - motyogtam, és ekkor megint rám tört a félelem. 

-De...Apukáddal mi lesz? Neki nem kéne elmondanunk? - kérdeztem kíváncsian.

Hirtelen nagyon szomorú lettem.
-Őt már soha többé nem láthatom. - csuktam le a szemem majd egy könnycsepp is legurult az arcomon.

Kérdésem után arca egyből szomorúvá vált, így már csak rosszra tudtam gondolni. Amint pilláit is lehunyta, könnyek kezdtek folyni végig arcán. Megijedtem, ezért gyorsan megöleltem, majd fejére hintettem apró puszikat. 

-Bocsi hogy megkérdezem, de miért? Meghalt? - döbbentem le. Szegény. Ahjj...Kár volt rákérdeznem.

Én csak bólintottam a kérdésére. Most megszólalni se tudtam. Nagyon fájt amikor apa itt hagyott. És a legrosszabb, hogy velem beszélt utoljára.

-Ohh...Részvétem! - szontyolodtam el én is. Annyira sajnáltam szegényt. Ez a legrosszabb dolog a világon, amikor az ember elveszíti azt, akit szeret. Nyugtatásképp óvatosan megfogtam állánál, majd adtam neki egy csókot.

Nyugtatásképpen megcsókolt. Hát sokat nem segített de jól esett majd magamhoz öleltem. Egy ideig így voltunk. 

-Nem lenne kedved ma is itt aludni? - néztem rá boci szemekkel.

Pár percig összeölelkezve feküdtünk, majd boci szemeit rám meresztve kérdezett. 

-De, persze! Mindjárt szólok anyának! - egyeztem bele, aztán halványan elmosolyodtam.

-Köszönöm. - fúrtam az arcom a nyakába. 

Nem telt el sok idő szólt is anya,  hogy kész a vacsora. Lementünk megvacsoráztunk utána mentünk fürödni. Nem tudom miért de most valamiért szégyenlős voltam ezt észre is vette párom.

Én csak szorosabban magamhoz öleltem, közben puszikat adtam hajára. Nem sokkal később szólt is az anyukája, hogy mehetünk enni, így indultunk is. Gyorsan megettük a kaját, aztán mentünk fürödni. Amíg én lazán lekapkodtam magamról a ruháimat, addig szerelmem szégyenlősen, kissé takargatva is magát, vetkőzött. Olyan aranyos volt így, nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. Lassan háta mögé lépkedtem, majd átkaroltam derekát. 

-Nem kell előttem szégyenlősnek lenned! - vigyorogtam, aztán egy apró csókot adtam nyakába.

-N-nem is vagyok. - dadogtam. Egy kicsit meg is ijedtem amikor hátulról megölelt, de jól esett.

-Látom. - kuncogtam, majd elengedve derekát, beálltam a zuhanyrózsa alá, és megnyitottam a vizet.

Nem tétováztam én is beálltam mellé. Megmostuk egymás hátát, majd még egy kis is ideig álltunk a zuhany alatt egymást ölelve. Egyre jobban szeretem J-hope-t. Nem tudnék élni nélküle.

Miután eláztattuk egész testünket, megmosakodtunk, aztán még ölelkeztünk egy kis ideig. Nagyon szeretem V-t, megbolondulnék nélküle. Hogy ha egyszer vége lesz a kapcsolatunknak, - ami remélem soha nem fog bekövetkezni, maximum a halálunknál - akkor én tuti, hogy egy elmegyógyintézetben fogok kikötni.

Amikor már úgy gondoltuk, hogy elég vizet elpocsékoltunk kiszálltunk a zuhany kabinból és megtörölköztünk. Én felvettem egy boxert és egy bő pólót, majd indultunk a szobámba. Befeküdtünk az ágyba és hallgattuk egymás lélegzetét. Én egy idő után elbóbiskoltam majd el is aludtam.

Mihelyt mindennel végeztünk, kiszálltunk, aztán felöltöztünk. Utána visszamentünk a szobájába, és befeküdtünk az ágyba. Egy ideig hallgattam a szíve ütemeit, majd mikor elaludt, óvatosan kibújva alóla odalépkedtem a telefonomért. Láttam, hogy anya keresett, ezért írtam neki egy üzenetet. Bizonyára nem repdes az örömtől, de most ez van. Mikor már ezzel is végeztem, visszabújtam szerelmem mellé, és lassan elnyomott az álom is.


Reggel párom édes csókjára keltem. Nagyon jó volt így kelni. -Jó Reggelt! Mennyi az idő?- tápászkodok fel.

Reggel mikor felkeltem láttam, hogy szerelmem még alszik. Annyira édesen szuszogott, nem akartam felkelteni, ezért egy darabig csak néztem angyali pofiját. Ám pár perccel később adtam puha ajkaira egy csókot, amire fel is kelt. 

-Neked is kicsim! Hmm...Kilenc óra lesz mindjárt! - mosolyogtam, majd telefonomon megnéztem az időt.

-Miiiiiiii??? Már ennyi az idő? - lepődtem meg. - Tíztől meccsünk van és egy fél órával előbb ott kell lennünk. - néztem rá ijedten. 

- Nincs időd haza menned majd én adok mezt. - mondtam majd kikeltem az ágyból és egyből öltözni kezdtem.

-Öhm...Oké! - Dermedtem le kicsit, majd kikelve az ágyból, én is öltözni és pakolni kezdtem a cuccaimat. Mivel nem volt olyan hű de sok időnk, ezért sietnünk is kellett.

Amint elkészülődtünk elmentünk köszöntünk anyunak és indultunk is a suliba, összekulcsolt kézzel. Nem kellett olyan sokat sétálnunk már bent is voltunk a csarnokban. Köszöntünk az edzőnek majd elindultunk az öltözőbe. Ahogy néztem elég sokan eljöttek megnézni a meccsünket. - Hűűű... De sokan vannak.

Mihelyt készen lettünk, köszönve V anyukájának, már indultunk is. Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk át az utcákon, és kis idő múlva oda is értünk. Miután az edzőnek is köszöntünk, mentünk tovább az öltözőbe. Láttuk, hogy nagyon sokan jöttek megnézni a meccsünket, és nekem is egyre jobban dobogott a szívem. 

-T...Tae! Én...Félek! Izgulok! Mi lesz, ha elrontok valamit? - néztem rá ijedten, ugyanakkor kétségbeesetten is.

- Nem lesz semmi baj - mosolyogtam rá. És amikor senki se látott egy puszit leheltem ajkaira.

Jól esett a biztatása, na meg a puszija is, amit a számra adott, mikor nem látott minket senki. Egészen megnyugodtam, viszont amikor indulnunk kellett, újra izgulni kezdtem. Nem akartam elrontani semmit, nem akartam csalódást okozni senkinek.

Amikor indultunk látszott J-hope-n hogy nagyon izgul. -Nem lesz semmi baj. Csak játssz úgy mintha egy rendes edzés lenne. - mosolyogtam rá biztatóan.

-Rendben! Igyekszem! - mosolyogtam én is, majd vettem egy mély levegőt, és kifújtam. Lassan elkezdődött a meccs is, én pedig szerelmem tanácsát megfogadva, csak játszottam. Nem is volt rossz. Ugyanúgy, vagy talán még jobban is ment, mint az edzéseken. Hiába, beleadtam mindent.

Végül elkezdődött a meccs. J-hope megfogadva tanácsomat játszott. A csapatnak meg volt az összhang de így is szorosan mögöttük voltunk a pontszámokkal aminek nem nagyon örültem de van ilyen. Végül eljött a fél idő az állas az 50:54. Nem sokkal voltunk lemaradva. - Nagyon ügyes vagy. - mosolyogtam páromra.

Örültem mikor eljött a fél idő is, legalább kitudtam magamat fújni. Már nem kell sok, hogy legyőzzük az ellenfeleinket. Na...Majd a következő menetben még jobb leszek. Legalább is megpróbálok. 

-Köszönöm! De te is ügyesen odateszed magad! - vigyorogtam én is szerelmemre. 

Pihentünk közben beszéltük a stratégiát. Mivel én voltam a kapitány én vázoltam fel nekik, hogy mi is lesz. Mire már megbeszéltük mehettünk is mert jött a második fél. Elkezdtünk játszani közben az irányító - Jungkook - biztatott minket és adta a tanácsokat is. Nagyon jól ment, de még mindig előttünk voltak két pontszámmal. Mindenki aggódva nézett rám, hogy mi legyen. Már nem volt csak fél perc és eddig döntetlenre állt. Nálam volt a labda. Ezt nem szúrhatom el. Vettem egy mély levegőt és elindultam. Mivel a többiek fogták az ellenséget így csak egy embert kellett kicseleznem ami nem volt könnyű, majd egy hárompontossal próbálkoztam. Mindenki csak a labdát figyelte, hogy bemegy-e vagy sem. Ez az egy másodperc mintha örökké tartott volna. De végül bement és vége is lett ennek a meccsnek. Mindenki ugrált örömében én meg el se tudom hinni, hogy miattam győztünk. Majd csak akkor tértem vissza amikor J-hope a nyakamba ugrott majd sorba mindenki.  

Miközben pihentünk, megbeszéltük a játékstratégiát is. Amint végeztünk, már jött is a második menet. Szerencsére nem voltunk már lemaradva, hamar beértük őket a pontszámokkal. Ám az utolsó perc volt a legrosszabb. Döntetlenre állt a verseny, és mivel párom kezében volt a labda, ezért rajta múlt a csapatunk nyerése. Mi segítségképp lefogtuk az ellenfeleket, kivéve egy embert. Szerencsénkre viszont TaeTae így is megtudta csinálni, tehát mi nyertük meg a meccset. Elmondhatatlanul büszke voltam rá, és én voltam az első, aki beleugrott a nyakába. 

-Nagyon ügyes vagy! Büszke vagyok rád! - öleltem szorosan, közben nagy boldogsággal az arcomon vigyorogtam rá. Persze hamar a csapat többi tagja is éljenezte V-t, de hát na...Megérdemli.

-Köszönöm. -mosolyogtam én is. Hihetetlenül boldog voltam. Inkább el se akartam hinni. 

- Ezt megünnepeljük. - állt mellettem az edző közben veregette a vállamat.

Én csak mosolyogva néztem, ahogyan ünneplik páromat. Nem tartottam rossz ötletnek az ünneplést, de olyan jónak se...Hiszen holnap iskola, nem szeretnék fájó fejjel suliba menni.

Elmentünk egy bárba és ott ünnepeltünk. Mivel én nem nagyon ittam eddig ezért nem tudtam hol a határ így egy kicsit berúgtam. Egy kicsit? Szerintem nagyon. Amit párom egyből észre is vett.

Nem akartam csalódást okozni azzal, hogy lemondom, ezért inkább elmentem. Viszont két pohár kevésbé ártó italt ittam, ám V nem tudta hol a határ, így szinte a sárgaföldig leitta magát. 

-Kicsim...Szerintem menjünk haza! - mondtam hangosan a zene miatt, de szerencsére így se hallotta meg senki más. Bár őszintén szólva már az se érdekelt volna.

-Neeeeeem. Én még nem akarok! - rinyáltam J-hope-nak. Igazából fogalmam sincs mit csinálok. Egyszerűen nincs kedvem hazamenni. -Inkább gyere te is. Szórakozzunk együtt. - majd átkaroltam a vállát.

Nem néztem jó szemmel hogy hisztizett nekem. 

-Nem V! Eleget szórakoztunk, ideje hazamennünk! Késő van már, holnap pedig korán kelünk. - fogtam szorosan derekát, hiszen nem nagyon bírt megállni a lábán.

-Jaaaaaj... J-hope! Ne izélj már. - ütöttem vállba. Tényleg nem tudom mi ütött belém de nem voltam magamnál az is biztos. Majd elvettem a kezeit a derekamról

-Na most volt elegem! - mormogtam, majd szépen felkaptam a vállamra, és kivittem a buliból. Tudom, hogy az alkohol miatt viselkedik így, de akkor is...Ha ilyeneket csinál részegen, akkor soha többé nem szeretném őt így látni.

-Héééj! Mit csinálsz tegyél le! - ütögettem a vállát. - Vagy vigyél vissza. - ficánkoltam a vállán. 

Majd hirtelen megállt. Nem értettem, hogy mit akar ezért kérdően néztem rá. 

Aztán hirtelen "ledobott" a földre majd felém mászott. Szerencsémre a fűre rakott le, de hirtelen felém mászott. Nem értettem mit akar.

-Kihozlak ebből a szarból! - Mormogtam, ütéseire nem reagálva. -Eszem ágában sincs téged visszavinni! - Háborogtam. Mivel azt kérte hogy tegyem le, ezért kérését teljesítve elcipeltem egy füves helyre, majd ledobtam. Amint földet ért, felé másztam. Láttam rajta, hogy nem érti a helyzetet. Lassan az arcára simítottam, és csak néztem hatalmas, boci szemeibe. 

-Tae...Szeretlek! De...Ez nem te vagy! Borzalmas amit művel veled ez a sok alkohol. Soha többé nem szeretnélek ilyen állapotban látni. Kérlek...Menjünk haza! - magyaráztam neki aggódón, ugyanakkor kérlelőn.

Végig hallgattam a kis mondandóját aztán meg is értettem mit akar. - Sajnálom J-hope. - néztem rá bocsánat kérően majd elfordítottam a fejemet. Nem akartam így megbántani. De nagyon nem. - Én vagyok a világ legrosszabb embere. A legundokabb. - suttogtam. Szinte nem is lehetett hallani.

Szegényt nem volt jó ennyire megbántottan látni, és éreztem is magamban a bűntudatot. -Dehogyis! Szeretlek V! Ez mind csak az italok hibája. - mondtam, majd óvatosan ráhajoltam puha és édes ajkaira. Nem érdekelt, hogy éreztem még rajta azt a sok bűzös alkoholt. Szeretem, és csak ez számít.

- Köszönöm. - majd megcsókolt. A csók közben egy könnycsepp is leszaladt az arcomon. Soha az életben nem találnék még egy ilyen embert mit J-hope. Nagyon szeretem Őt. Kimondhatatlanul szeretem.

Miután elváltam ajkaitól, láttam arcán egy könnycseppet, amit aztán lecsókoltam onnan.

-Ne pityeregj, nincs miért! - mosolyogtam, majd még egy puszit nyomtam a szájára.

-Na gyere! Menjünk most már haza! - segítettem fel, ami azért kicsit nehezen ment, de sikerült.

Én csak bólintottam egyet majd indultunk is haza. Még nem akartam haza menni. Ezért megálltam amit párom észre is vett.

Sétáltunk néhány lépést, aztán szerelmem hirtelen megállt.

-Most miért álltál meg? - értetlenkedtem.

-Nem akarok még haza menni. - mondtam neki lehajtott fejjel.

Én erre csak nagyot sóhajtottam, majd ránéztem. 

-Akkor mi lenne, ha elmennénk még egy kicsit sétálni? - vetettem fel neki ötletemet.

Csak bólintottam egyet majd párom mellé sétáltam és úgy indultunk tovább. Majd egy parkban leültünk és néztünk ki a fejünkből.

Elindultunk az egyik parkba, aztán leülve egy padra, néztünk magunk elé. Nem tudom miért, de hirtelen ötlettől vezérelve rátettem egyik kezemet V combjára, majd lassan simogatni kezdtem, viszont még mindig bámultam előre.

J-hope hirtelen elkezdte simogatni a combomat amin meglepődtem egy kicsit. Én is megleptem. Megcsókoltam majd ölébe ültem csókunk közben. Mivel már sötét volt, és ilyenkor már nem nagyon vannak a parkban ezért nem zavartattam magam.

Pár másodperc után, két puha ajkat éreztem a sajátjaimon, utána egy kis sújt is az ölemben. Egyszóval szerelmem felbátorodva lekapott, ráadásul még az ölembe is telepedett. Csak egy gáz volt...Hogy rossz helyen ült.

Mivel még az alkohol hatott így nem nagyon tudtam mit csinálok. A csók után elkezdtem a nyakát puszilgatni, meg kiszívni.

Amint leszállt ajkaimról, rátért a nyakamra. Nem akartam hangoskodni, ezért inkább alsó ajkamat beharapva sóhajtottam viszonylag halkan.

-K...Kicsim! Szerintem menjünk haza, aztán majd ha akarod, ott fojtatjuk! Meg már biztosan aggódnak értünk. - makogtam ki nagy nehezen ezt a pár szót.

-De neked haza kell menned. Holnap suli. - de még ugyan úgy csókolgattam a nyakát.

-Az egy dolog. Írok anyának, hogy majd holnap hazamegyek. Nem fog örülni, de leszarom. Te fontosabb vagy! - mondtam őszintén, majd leszedve nyakamról, megint megcsókoltam.

-Akkor majd holnap megyek veled és bocsánatot kérek én is tőle... Utána meg is mondhatjuk nekik, hogy járunk. - mondtam csókunk után. Remélem ők is el fogják fogadni.

-Rendben! - Bólintottam. -Na? Akkor indulhatunk? - Kérdeztem halványan mosolyogva.

-Ühhüm. - mosolyogtam rá. Majd el is indultunk.

Amint felálltunk a padról, összekulcsoltuk ujjainkat, és indultunk hozzájuk.