7.rész

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

-Ömmm...Anyu...M-meg tudom magyarázni. - néztem rá aggódva. 

-Nem kell. Látom amit látok. - mosolygott. 

-És nem zavar? Nem Undorodsz? - tettem fel kérdéseimet. 

-Nem, nem zavar. És miért undorodnék a fiamtól? 

-Nem tudom. - majd felálltam, oda mentem és megöleltem. Nagyon szeretem anyát. És örülök, hogy elfogadta, hogy egy fiú a barátom. -Szeretlek anya. - öleltem szorosan magamhoz. 

-Én is szeretlek. - mosolygott rám.

A szívem szinte majdnem kiszakadt a mellkasomból, és meg se mertem mukkanni. Még is mit mondhatnék? Ám szerencsére Tae beszélt vele, amiből kiderült, hogy nem is zavarja. Nagyon megkönnyebbültem, és ezt ki is mutattam egy kicsit hangosabb, megkönnyebbült sóhajjal, illetve hogy egyik kezemet a szívemhez tettem. Miután sikerült megnyugodnom felálltam, majd odasétáltam hozzájuk.

-K...Köszönjük! - dadogtam félénken, aztán hogy még véletlenül se lássák meg rák vörös arcomat, meghajoltam a leendő anyósom előtt jó mélyen.

-Ugyan! - legyintett anya egyet. 

-Akkor mi fel is mennénk a szobába. - mondtam meg mindig egy kicsit félénken. 

-Rendben. Menjetek csak. -mosolygott majd megindultunk a szobánk felé. Amint beértünk egyből J-hope nyakába ugrottam. 

-Szeretlek!

Én csak halványan mosolyogtam szerelmem anyukájára, aztán pár másodperccel később már indultunk is vissza TaeTae szobájába. Mihelyt becsuktuk az ajtót, hirtelen a nyakamba ugrott. -Én is szeretlek! - kuncogtam kicsit döbbenten, de ölelését habozás nélkül viszonoztam.

Megcsókoltam majd az ágy felé húztam. Nem értette mit akarok, de csak lefeküdtünk rá és egymás szemébe néztünk. 

-Már csak a te szüleidnek kell elmondani. - mosolygok rá.

Az ölelésünk után még meg is csókolt, közben az ágya felé kezdett húzni. Nem nagyon értettem a helyzetet, végül csak egymás mellé feküdve néztük egymás szemeit. 

-Igen... - motyogtam, és ekkor megint rám tört a félelem. 

-De...Apukáddal mi lesz? Neki nem kéne elmondanunk? - kérdeztem kíváncsian.

Hirtelen nagyon szomorú lettem.
-Őt már soha többé nem láthatom. - csuktam le a szemem majd egy könnycsepp is legurult az arcomon.

Kérdésem után arca egyből szomorúvá vált, így már csak rosszra tudtam gondolni. Amint pilláit is lehunyta, könnyek kezdtek folyni végig arcán. Megijedtem, ezért gyorsan megöleltem, majd fejére hintettem apró puszikat. 

-Bocsi hogy megkérdezem, de miért? Meghalt? - döbbentem le. Szegény. Ahjj...Kár volt rákérdeznem.

Én csak bólintottam a kérdésére. Most megszólalni se tudtam. Nagyon fájt amikor apa itt hagyott. És a legrosszabb, hogy velem beszélt utoljára.

-Ohh...Részvétem! - szontyolodtam el én is. Annyira sajnáltam szegényt. Ez a legrosszabb dolog a világon, amikor az ember elveszíti azt, akit szeret. Nyugtatásképp óvatosan megfogtam állánál, majd adtam neki egy csókot.

Nyugtatásképpen megcsókolt. Hát sokat nem segített de jól esett majd magamhoz öleltem. Egy ideig így voltunk. 

-Nem lenne kedved ma is itt aludni? - néztem rá boci szemekkel.

Pár percig összeölelkezve feküdtünk, majd boci szemeit rám meresztve kérdezett. 

-De, persze! Mindjárt szólok anyának! - egyeztem bele, aztán halványan elmosolyodtam.

-Köszönöm. - fúrtam az arcom a nyakába. 

Nem telt el sok idő szólt is anya,  hogy kész a vacsora. Lementünk megvacsoráztunk utána mentünk fürödni. Nem tudom miért de most valamiért szégyenlős voltam ezt észre is vette párom.

Én csak szorosabban magamhoz öleltem, közben puszikat adtam hajára. Nem sokkal később szólt is az anyukája, hogy mehetünk enni, így indultunk is. Gyorsan megettük a kaját, aztán mentünk fürödni. Amíg én lazán lekapkodtam magamról a ruháimat, addig szerelmem szégyenlősen, kissé takargatva is magát, vetkőzött. Olyan aranyos volt így, nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. Lassan háta mögé lépkedtem, majd átkaroltam derekát. 

-Nem kell előttem szégyenlősnek lenned! - vigyorogtam, aztán egy apró csókot adtam nyakába.

-N-nem is vagyok. - dadogtam. Egy kicsit meg is ijedtem amikor hátulról megölelt, de jól esett.

-Látom. - kuncogtam, majd elengedve derekát, beálltam a zuhanyrózsa alá, és megnyitottam a vizet.

Nem tétováztam én is beálltam mellé. Megmostuk egymás hátát, majd még egy kis is ideig álltunk a zuhany alatt egymást ölelve. Egyre jobban szeretem J-hope-t. Nem tudnék élni nélküle.

Miután eláztattuk egész testünket, megmosakodtunk, aztán még ölelkeztünk egy kis ideig. Nagyon szeretem V-t, megbolondulnék nélküle. Hogy ha egyszer vége lesz a kapcsolatunknak, - ami remélem soha nem fog bekövetkezni, maximum a halálunknál - akkor én tuti, hogy egy elmegyógyintézetben fogok kikötni.

Amikor már úgy gondoltuk, hogy elég vizet elpocsékoltunk kiszálltunk a zuhany kabinból és megtörölköztünk. Én felvettem egy boxert és egy bő pólót, majd indultunk a szobámba. Befeküdtünk az ágyba és hallgattuk egymás lélegzetét. Én egy idő után elbóbiskoltam majd el is aludtam.

Mihelyt mindennel végeztünk, kiszálltunk, aztán felöltöztünk. Utána visszamentünk a szobájába, és befeküdtünk az ágyba. Egy ideig hallgattam a szíve ütemeit, majd mikor elaludt, óvatosan kibújva alóla odalépkedtem a telefonomért. Láttam, hogy anya keresett, ezért írtam neki egy üzenetet. Bizonyára nem repdes az örömtől, de most ez van. Mikor már ezzel is végeztem, visszabújtam szerelmem mellé, és lassan elnyomott az álom is.


Reggel párom édes csókjára keltem. Nagyon jó volt így kelni. -Jó Reggelt! Mennyi az idő?- tápászkodok fel.

Reggel mikor felkeltem láttam, hogy szerelmem még alszik. Annyira édesen szuszogott, nem akartam felkelteni, ezért egy darabig csak néztem angyali pofiját. Ám pár perccel később adtam puha ajkaira egy csókot, amire fel is kelt. 

-Neked is kicsim! Hmm...Kilenc óra lesz mindjárt! - mosolyogtam, majd telefonomon megnéztem az időt.

-Miiiiiiii??? Már ennyi az idő? - lepődtem meg. - Tíztől meccsünk van és egy fél órával előbb ott kell lennünk. - néztem rá ijedten. 

- Nincs időd haza menned majd én adok mezt. - mondtam majd kikeltem az ágyból és egyből öltözni kezdtem.

-Öhm...Oké! - Dermedtem le kicsit, majd kikelve az ágyból, én is öltözni és pakolni kezdtem a cuccaimat. Mivel nem volt olyan hű de sok időnk, ezért sietnünk is kellett.

Amint elkészülődtünk elmentünk köszöntünk anyunak és indultunk is a suliba, összekulcsolt kézzel. Nem kellett olyan sokat sétálnunk már bent is voltunk a csarnokban. Köszöntünk az edzőnek majd elindultunk az öltözőbe. Ahogy néztem elég sokan eljöttek megnézni a meccsünket. - Hűűű... De sokan vannak.

Mihelyt készen lettünk, köszönve V anyukájának, már indultunk is. Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk át az utcákon, és kis idő múlva oda is értünk. Miután az edzőnek is köszöntünk, mentünk tovább az öltözőbe. Láttuk, hogy nagyon sokan jöttek megnézni a meccsünket, és nekem is egyre jobban dobogott a szívem. 

-T...Tae! Én...Félek! Izgulok! Mi lesz, ha elrontok valamit? - néztem rá ijedten, ugyanakkor kétségbeesetten is.

- Nem lesz semmi baj - mosolyogtam rá. És amikor senki se látott egy puszit leheltem ajkaira.

Jól esett a biztatása, na meg a puszija is, amit a számra adott, mikor nem látott minket senki. Egészen megnyugodtam, viszont amikor indulnunk kellett, újra izgulni kezdtem. Nem akartam elrontani semmit, nem akartam csalódást okozni senkinek.

Amikor indultunk látszott J-hope-n hogy nagyon izgul. -Nem lesz semmi baj. Csak játssz úgy mintha egy rendes edzés lenne. - mosolyogtam rá biztatóan.

-Rendben! Igyekszem! - mosolyogtam én is, majd vettem egy mély levegőt, és kifújtam. Lassan elkezdődött a meccs is, én pedig szerelmem tanácsát megfogadva, csak játszottam. Nem is volt rossz. Ugyanúgy, vagy talán még jobban is ment, mint az edzéseken. Hiába, beleadtam mindent.

Végül elkezdődött a meccs. J-hope megfogadva tanácsomat játszott. A csapatnak meg volt az összhang de így is szorosan mögöttük voltunk a pontszámokkal aminek nem nagyon örültem de van ilyen. Végül eljött a fél idő az állas az 50:54. Nem sokkal voltunk lemaradva. - Nagyon ügyes vagy. - mosolyogtam páromra.

Örültem mikor eljött a fél idő is, legalább kitudtam magamat fújni. Már nem kell sok, hogy legyőzzük az ellenfeleinket. Na...Majd a következő menetben még jobb leszek. Legalább is megpróbálok. 

-Köszönöm! De te is ügyesen odateszed magad! - vigyorogtam én is szerelmemre. 

Pihentünk közben beszéltük a stratégiát. Mivel én voltam a kapitány én vázoltam fel nekik, hogy mi is lesz. Mire már megbeszéltük mehettünk is mert jött a második fél. Elkezdtünk játszani közben az irányító - Jungkook - biztatott minket és adta a tanácsokat is. Nagyon jól ment, de még mindig előttünk voltak két pontszámmal. Mindenki aggódva nézett rám, hogy mi legyen. Már nem volt csak fél perc és eddig döntetlenre állt. Nálam volt a labda. Ezt nem szúrhatom el. Vettem egy mély levegőt és elindultam. Mivel a többiek fogták az ellenséget így csak egy embert kellett kicseleznem ami nem volt könnyű, majd egy hárompontossal próbálkoztam. Mindenki csak a labdát figyelte, hogy bemegy-e vagy sem. Ez az egy másodperc mintha örökké tartott volna. De végül bement és vége is lett ennek a meccsnek. Mindenki ugrált örömében én meg el se tudom hinni, hogy miattam győztünk. Majd csak akkor tértem vissza amikor J-hope a nyakamba ugrott majd sorba mindenki.  

Miközben pihentünk, megbeszéltük a játékstratégiát is. Amint végeztünk, már jött is a második menet. Szerencsére nem voltunk már lemaradva, hamar beértük őket a pontszámokkal. Ám az utolsó perc volt a legrosszabb. Döntetlenre állt a verseny, és mivel párom kezében volt a labda, ezért rajta múlt a csapatunk nyerése. Mi segítségképp lefogtuk az ellenfeleket, kivéve egy embert. Szerencsénkre viszont TaeTae így is megtudta csinálni, tehát mi nyertük meg a meccset. Elmondhatatlanul büszke voltam rá, és én voltam az első, aki beleugrott a nyakába. 

-Nagyon ügyes vagy! Büszke vagyok rád! - öleltem szorosan, közben nagy boldogsággal az arcomon vigyorogtam rá. Persze hamar a csapat többi tagja is éljenezte V-t, de hát na...Megérdemli.

-Köszönöm. -mosolyogtam én is. Hihetetlenül boldog voltam. Inkább el se akartam hinni. 

- Ezt megünnepeljük. - állt mellettem az edző közben veregette a vállamat.

Én csak mosolyogva néztem, ahogyan ünneplik páromat. Nem tartottam rossz ötletnek az ünneplést, de olyan jónak se...Hiszen holnap iskola, nem szeretnék fájó fejjel suliba menni.

Elmentünk egy bárba és ott ünnepeltünk. Mivel én nem nagyon ittam eddig ezért nem tudtam hol a határ így egy kicsit berúgtam. Egy kicsit? Szerintem nagyon. Amit párom egyből észre is vett.

Nem akartam csalódást okozni azzal, hogy lemondom, ezért inkább elmentem. Viszont két pohár kevésbé ártó italt ittam, ám V nem tudta hol a határ, így szinte a sárgaföldig leitta magát. 

-Kicsim...Szerintem menjünk haza! - mondtam hangosan a zene miatt, de szerencsére így se hallotta meg senki más. Bár őszintén szólva már az se érdekelt volna.

-Neeeeeem. Én még nem akarok! - rinyáltam J-hope-nak. Igazából fogalmam sincs mit csinálok. Egyszerűen nincs kedvem hazamenni. -Inkább gyere te is. Szórakozzunk együtt. - majd átkaroltam a vállát.

Nem néztem jó szemmel hogy hisztizett nekem. 

-Nem V! Eleget szórakoztunk, ideje hazamennünk! Késő van már, holnap pedig korán kelünk. - fogtam szorosan derekát, hiszen nem nagyon bírt megállni a lábán.

-Jaaaaaj... J-hope! Ne izélj már. - ütöttem vállba. Tényleg nem tudom mi ütött belém de nem voltam magamnál az is biztos. Majd elvettem a kezeit a derekamról

-Na most volt elegem! - mormogtam, majd szépen felkaptam a vállamra, és kivittem a buliból. Tudom, hogy az alkohol miatt viselkedik így, de akkor is...Ha ilyeneket csinál részegen, akkor soha többé nem szeretném őt így látni.

-Héééj! Mit csinálsz tegyél le! - ütögettem a vállát. - Vagy vigyél vissza. - ficánkoltam a vállán. 

Majd hirtelen megállt. Nem értettem, hogy mit akar ezért kérdően néztem rá. 

Aztán hirtelen "ledobott" a földre majd felém mászott. Szerencsémre a fűre rakott le, de hirtelen felém mászott. Nem értettem mit akar.

-Kihozlak ebből a szarból! - Mormogtam, ütéseire nem reagálva. -Eszem ágában sincs téged visszavinni! - Háborogtam. Mivel azt kérte hogy tegyem le, ezért kérését teljesítve elcipeltem egy füves helyre, majd ledobtam. Amint földet ért, felé másztam. Láttam rajta, hogy nem érti a helyzetet. Lassan az arcára simítottam, és csak néztem hatalmas, boci szemeibe. 

-Tae...Szeretlek! De...Ez nem te vagy! Borzalmas amit művel veled ez a sok alkohol. Soha többé nem szeretnélek ilyen állapotban látni. Kérlek...Menjünk haza! - magyaráztam neki aggódón, ugyanakkor kérlelőn.

Végig hallgattam a kis mondandóját aztán meg is értettem mit akar. - Sajnálom J-hope. - néztem rá bocsánat kérően majd elfordítottam a fejemet. Nem akartam így megbántani. De nagyon nem. - Én vagyok a világ legrosszabb embere. A legundokabb. - suttogtam. Szinte nem is lehetett hallani.

Szegényt nem volt jó ennyire megbántottan látni, és éreztem is magamban a bűntudatot. -Dehogyis! Szeretlek V! Ez mind csak az italok hibája. - mondtam, majd óvatosan ráhajoltam puha és édes ajkaira. Nem érdekelt, hogy éreztem még rajta azt a sok bűzös alkoholt. Szeretem, és csak ez számít.

- Köszönöm. - majd megcsókolt. A csók közben egy könnycsepp is leszaladt az arcomon. Soha az életben nem találnék még egy ilyen embert mit J-hope. Nagyon szeretem Őt. Kimondhatatlanul szeretem.

Miután elváltam ajkaitól, láttam arcán egy könnycseppet, amit aztán lecsókoltam onnan.

-Ne pityeregj, nincs miért! - mosolyogtam, majd még egy puszit nyomtam a szájára.

-Na gyere! Menjünk most már haza! - segítettem fel, ami azért kicsit nehezen ment, de sikerült.

Én csak bólintottam egyet majd indultunk is haza. Még nem akartam haza menni. Ezért megálltam amit párom észre is vett.

Sétáltunk néhány lépést, aztán szerelmem hirtelen megállt.

-Most miért álltál meg? - értetlenkedtem.

-Nem akarok még haza menni. - mondtam neki lehajtott fejjel.

Én erre csak nagyot sóhajtottam, majd ránéztem. 

-Akkor mi lenne, ha elmennénk még egy kicsit sétálni? - vetettem fel neki ötletemet.

Csak bólintottam egyet majd párom mellé sétáltam és úgy indultunk tovább. Majd egy parkban leültünk és néztünk ki a fejünkből.

Elindultunk az egyik parkba, aztán leülve egy padra, néztünk magunk elé. Nem tudom miért, de hirtelen ötlettől vezérelve rátettem egyik kezemet V combjára, majd lassan simogatni kezdtem, viszont még mindig bámultam előre.

J-hope hirtelen elkezdte simogatni a combomat amin meglepődtem egy kicsit. Én is megleptem. Megcsókoltam majd ölébe ültem csókunk közben. Mivel már sötét volt, és ilyenkor már nem nagyon vannak a parkban ezért nem zavartattam magam.

Pár másodperc után, két puha ajkat éreztem a sajátjaimon, utána egy kis sújt is az ölemben. Egyszóval szerelmem felbátorodva lekapott, ráadásul még az ölembe is telepedett. Csak egy gáz volt...Hogy rossz helyen ült.

Mivel még az alkohol hatott így nem nagyon tudtam mit csinálok. A csók után elkezdtem a nyakát puszilgatni, meg kiszívni.

Amint leszállt ajkaimról, rátért a nyakamra. Nem akartam hangoskodni, ezért inkább alsó ajkamat beharapva sóhajtottam viszonylag halkan.

-K...Kicsim! Szerintem menjünk haza, aztán majd ha akarod, ott fojtatjuk! Meg már biztosan aggódnak értünk. - makogtam ki nagy nehezen ezt a pár szót.

-De neked haza kell menned. Holnap suli. - de még ugyan úgy csókolgattam a nyakát.

-Az egy dolog. Írok anyának, hogy majd holnap hazamegyek. Nem fog örülni, de leszarom. Te fontosabb vagy! - mondtam őszintén, majd leszedve nyakamról, megint megcsókoltam.

-Akkor majd holnap megyek veled és bocsánatot kérek én is tőle... Utána meg is mondhatjuk nekik, hogy járunk. - mondtam csókunk után. Remélem ők is el fogják fogadni.

-Rendben! - Bólintottam. -Na? Akkor indulhatunk? - Kérdeztem halványan mosolyogva.

-Ühhüm. - mosolyogtam rá. Majd el is indultunk.

Amint felálltunk a padról, összekulcsoltuk ujjainkat, és indultunk hozzájuk.