9.rész

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

Nehézkesen ment neki elmondani, mondjuk.... nekem is ilyen nehéz lett volna. Hoseok anyja egy ideig csak állt és bámult majd elkezdett ordibálni Hoseok-kal. Nagyon nem esett jól.

Anya percekig csak állt, majd leüvöltötte a fejemet. 

-Jung Ho Seok! Ezt te se gondolhatod komolyan! Ez egyáltalán hogy lehet? Egy meleg sincs a családban, erre pont te, az ÉN fiam lett az?! - kezdte el a fejem lehordását. 

-De anya! - próbáltam szóhoz jutni, már szinte a könnyeimmel küszködve. 

-Nincs de! Azt hittem majd egy csinos lányt fogsz idehozni, nem pedig egy szerencsétlen fiút! - vágott szavamba, közben rámutatott páromra. 

-Anya! Vond vissza, most! Tae nem szerencsétlen! - beszéltem vissza. 

-Nem vonom! Elegem van! Fogd a cuccaidat szépen, és takarodj a háztól! Látni sem akarlak többé! - mutatott a lépcsőre, ami az emeletre, azon belül a szobámba vezetett. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás. 

-És azt is megmondod, hogy mégis hova a picsába menjek? Hogy tartsam el magam? Éljek az utcán? - akadtam ki. 

-Old meg, ahogy akarod! Te mától nem vagy a fiam! - sziszegte mérgesen.

Szegény Hoseok-ot már nagyon sajnáltam. Hogy lehet ilyen egy szülő. Kirúgja a saját FIÁT a házból? Úristen...! Szégyen...

- Hagyjad Hoseok. Jöhetsz hozzánk is. - suttogtam neki oda.

-Köszönöm! - szipogtam halkan, majd mérgesen magam után húzva szerelmemet, felmentem a szobámba, és anyám kérésére el is kezdtem pakolni.

-Segítsek valamit pakolni? - kérdeztem aggódva. - Jaaaj... Hoseok ne sírj... - öleltem meg. Majd szét hasadt a szívem ahogy most láttam. Igen megértem nekem se esne jól ha ilyet mondana az anyám.

Nagyon jól esett, hogy V itt van mellettem, és vigasztal. Sokat jelentett számomra. 

-Tudtam...Tudtam hogy ez lesz! Mindegy. Leszarom, húzok a picsába innen. - dühöngtem, majd letöröltem könnyáztatta arcomat.

-Köszönöm hogy velem vagy! Szeretlek! - mondtam neki még kicsit szipogva, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

- Én is szeretlek. - csókoltam vissza. Mikor elváltunk Hoseok gyorsan összepakolt és húzott maga után. Gyorsan el akart innen tűnni.

Miután csókunk véget ért, hamar összepakoltam a legfontosabb cuccaimat, majd páromat magam után húzva rontottam is ki az ajtón.

Nem értünk még el teljesen a házunkig de hallatszott, hogy J-hope megint sír. Jaj istenem... Én nem bírom így... És ez is az én hibám... Én erőltettem rá, hogy mondjuk el... Amint házunk elé értünk láttam, hogy ég a villany bent. Ja igen anya otthon van. Nem baj így még jobb.

Még oda se értünk V-ék lakásához, de én megint sírni kezdtem. Nagyon szar érzés, hogy az anyám alig tíz perce tagadott ki a családból. Mikor már a házuk előtt voltunk, láttam, hogy ég a villany, szóval az anyukája is már itthon van.

Bementünk anya egyből kijött a konyhából nagy mosollyal de egyből le is fagyott az arcáról. 

- Mi történt? Hoseok miért sírsz? - szaladt oda anya Hoseok-hoz.

Amikor beértünk, a leendő anyósom, avagy szerelmem anyukája mosolyogva kijött hozzánk a konyhából, de mihelyt meglátott engem, egyből rémülten jött oda hozzám. 

-N...Nem rég voltunk a szüleimnél, csak apa nem volt otthon, mert dolgozott. Elmondtam anyának hogy a fiával vagyok együtt, és hogy meleg vagyok, mire anya teljesen kiakadt, és elzavart a háztól. - zokogtam.

Én csak helyeselően bólogattam. 

- Anya! Ugye ide költözhet? - tettem fel félve a kérdésemet. 

- Hogyne! Persze, hogy ide jöhet. - mosolygott. - Hoseok! Mától hívj anyunak. - ölelte meg a síró fiút.

Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor befogadott engem is a családjukba. Végül is...A fia barátja vagyok, szóval igen. 

-Rendben anyu! - mosolyodtam el, aztán viszonoztam ölelését. Olyan jól esett, anya már régen csinált ilyet...Mostanában nem is nagyon foglalkozott velem. De mindegy, mert mostantól új anyám van, aki sokkal kedvesebb mint az, aki igazából megszült, és felnevelt.

Olyan boldog voltam. Két ok miatt is. Az első az, hogy anya befogadta Hoseok-ot. Kettő, hogy együtt lehetek szerelmemmel. - Gyere pakoljunk ki. - mosolyogtam Hoseok-ra.

-Oké! - mosolyogtam én is, miközben már sikerült lenyugodnom. Felmentünk a szobájába, majd neki is álltunk cuccaim kipakolásának.

Én a ruháimat pakoltam át másik szekrénybe, hogy neki legyen helye hova pakolni. Egyrészt örültem, hogy ide költözött de más rész nagyon rosszul esett, hogy kirúgták a házból. - És az apukád mit fog szólni ezekhez ami most történt. Ebben a fél órában. - igen. Mind ez fél óra alatt forgott le.

Csak sürögtünk és forogtunk a sok-sok ruha között. -Valószínűleg azt, amit anya. Undorodni fog tőlem, mert tudni fogja, hogy a fiúkra hajtok. Csak hogy én a saját apámhoz soha nem tudnék úgy közeledni, meg hát itt vagy nekem te, és nem is kell már más! - magyaráztam.

- Értem. - néztem szomorúan. - Szeretlek Hope. - pusziltam arcon majd megöleltem.

-Én is V! - Viszonoztam ölelését, utána adtam egy kis csókot a szájára.

-Lemegyek innivalóért, te addig pakolj nyugodtan. Oda raksz dolgot ahová akarsz. - vázlatoltam fel neki a gondolatomat majd lementem. Amikor lementem anya még mindig a konyhába volt. 

- Köszönöm anya. - öleltem meg. 

-Ugyan. Ne köszönd. Szegényt nem hagyhatjuk az utcán. Másrészt a barátod. - mosolygott rám. Én csak bólintottam egyet, nyomtam egy puszit az arcára, ittam és visszamentem Hoseok-hoz.

-Oké, menj csak! Boldogulok. - mosolyogtam, aztán folytattam a rendezkedést. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám nekik meghálálni, hogy befogadtak engem. Nem minden anyuka ilyen jószívű, de Tae-é nagyon is az. Már most imádom. Persze nem csak azért, mert "örökbe fogadt". Annyit gondolkoztam, hogy szerelmem már vissza is ért.

-Igen, már csak ez a pár darab póló van, és kész! - mondtam, teljesen belemerülve a hajtogatásba.

-Értem. - mosolyogtam rá.

-Ahh...Végre. - sóhajtottam fel, mikor végeztem. 

-Ha nem bánod, menjünk fürdeni, aztán aludni, mert hulla vagyok. - mosolyogtam rá halványan. Rettenetesen lefárasztott ez az egész. Alig hiszem el, hogy anya többé látni sem akar, ráadásul ha apa megtudja, akkor ő se. Hm...Fura, de ez van. Legalább nem kell elválnom egy életre V-től. Az sokkal jobban fájna.

- Persze. Menjünk. - mosolyogtam rá. Megértem, hogy fáradt én is fáradt vagyok. De legalább már jobban vagyok.

Ezután bementünk a fürdőbe, levetkőztünk, és beálltunk a már csobogó víz alá. Nagyon jól esett a meleg víz, igazán felfrissített. Nem sokáig vaciláltunk, gyorsan megmosakodtunk, aztán lemosva magunkról a habot szálltunk ki megtörölközni. Mikor szárazak lettünk felvettünk egy boxert meg egy nagyobb pólót, és indultunk aludni.

Elmentünk a fürdőbe gyorsan megmosakodtunk és már öltöztünk is. Vissza mentünk a szobánkba és be is feküdtünk. Adtunk egymásnak puszit és már el is aludtunk.

Egy kis csókváltás után lehunytuk szemeinket, és összebújva aludni kezdtünk. Szerintem nem lesz nehéz megszoknom, hogy mostantól V-vel fogok egy ágyban és egy szobában aludni. Persze kicsit fura, de ez van.

Reggel most én keltem hamarabb. Egy ideig csak néztem azt a szép arcát utána rájöttem, hogy ébresztenem kéne mert elkésünk. Elkezdtem rázogatni de nem is reagál ezért ráhajoltam ajkaira hátha felébred. És szerencsémre igen... Kezdett ébredezni.

Édes álmomból két puha ajak ébresztett fel, így ébredezni kezdtem. Mikor sikerült kinyitnom szemeimet, láttam szerelmem édes arcát. -Jó reggelt! - mosolyodtam el.

- Neked is. - mosolyogtam vissza. Nagyon édes amikor ébredezik. Ezért érdemes volt hamarabb kelni.

Lassan kikeltünk az ágyból, aztán elkezdtünk készülődni. Kiválasztottuk a ruhánkat, és bepakoltunk a táskánkba. 

-Amúgy...Most már jobban vagy? - kérdeztem páromat, mert eszembe jutott, hogy tegnap kapott igazolást.

-Igen már jobban vagyok - mosolyogtam rá. Hamar elkészülődtünk így még reggelizni is maradt idő. Anya pont ott volt és épp a reggelinkkel végzett. 

- Jó reggelt anyu? - mosolyogtam rá majd puszit nyomtan az arcára.

-Akkor jó! - mosolyogtam én is, aztán folytattuk a készülődést. Miután végeztünk, maradt még időnk a reggelizésre, ezért lementünk enni. Az új anyukám is ott volt, és pont végzett a reggelinkkel, ezért le is ültünk enni. -Jó reggelt! - vigyorogtam vidáman.

- Jó reggelt! - mosolygott ránk majd én is leültem enni. Nem ettem valami sokat. Nem voltam annyira éhes. 

- Köszönöm a reggelit. - mosolyogtam magam elé.

Bár még nem voltam annyira éhes, de azért megettem mindent. Miután végeztünk, indultunk is a suliba, természetesen összekulcsolt ujjakkal.

Amikor már Hope is végzett indultunk is a suliba összekulcsolt kézzel. Amikor beléptem J-hope előtt a terembe mindenki letámadott amitől egy kicsit meg is ijedtem. 

- Te tényleg jársz Hoseok-kal? - tette fel a kérdését egy lány. 

- I-Igen... - egy kicsit meg voltam ijedve...Kicsit??? Kicsit, nagyon. 

- De cukik! Sokáig.... - hallottam pár embertől volt olyan is akiktől csak annyit lehetett hallani, hogy "Chhh...". Igazából nem érdekelt. Boldog voltam párom mellett.

Amint beértünk a terembe, szerelmemet egyből letámadta egy lány, hogy tényleg együtt vagyunk e. Persze ő elmondta hogy igen, mire pár osztálytársunk gratulált, a többi meg fintorgott. -Köszönjük! - Mondtuk egyszerre TaeTae-vel, majd leültünk a helyünkre. -Ja...Most jut eszembe! - kezdtem bele mondandómba, miközben pakoltam elő a táskámból.

-Hmmm!... Mi jutott eszedbe? - néztem rá kíváncsian.

-Képzeld! Tegnap, ugye tesi után föcink volt. És amikor a tanár megtudta hogy nincs cuccom, egyből mellém ültette az osztály legnyávogósabb lányát. És mikor idejött, azt mondta, hogy "Szia HoSeokie drága!" - meséltem el neki a tegnapit, utánozva a csajszi nyivákolását.

-Miiii??? - kerekedtek el a szemeim. - Megölöm azt a kis csajt. - szerencséje, hogy J-hope lefogott különben már nem lenne haja. Azt még elfogadtam volna ha azt mondja, hogy "Hoseok" vagy valami de a még, hogy a "drága" is???

-Nyugi kicsim! - fogtam meg gyorsan karját, mielőtt még nekiment volna a lánynak. -Megmondtam neki hogy veled vagyok együtt, és hogy szálljon le rólunk! Ne félj, utána már egy szava sem volt. - mosolyogtam, hátha sikerül lenyugtatnom.

- Ajánlom is. - néztem a csajra. Most nagyon ideges vagyok. De miért is? Hisz Hoseok csak az enyém...?!?! Remélem.... Nem telt el egy kis idő és be is csengettek és a tanár is jött. Matek óra. Gyűlölöm. A legrosszabb tanár. Még tanítani se tud!!! Nagy nehézkesen eltelt ez az óra is így mehettünk szünetre. Én meg Hoseok hátra mentünk.

Szegény kissé feldühítettem...De hát most na. Ha nem mondtam volna el neki, akkor megint bűntudatom lenne, akkor meg az lett volna a baj. Annyit gondolkoztam, hogy már csak a csengőre, meg a tanárra figyeltem fel. Nem szeretem a matekot, mindig úgy "rugdostak" át belőle. És megint oldalakat írtunk, persze én matekzseni egy mukkot se értettem az egészből. De szerencsére hamar vége lett az órának, így indultunk is szünetre. Ám szerelmem valamiért hátra vezetett, amit nemigazán értettem. 

-Miért erre jövünk? - kíváncsiskodtam.

-Hát... Nem tudom... Csak jó ott lenni. - mosolyogtam rá. - Ott egyedül lehetünk egy kicsit. - amint oda érünk hosszas csókba hívtam.

-Áhh...Értem! - Kuncogtam halkan. Mikor odaértünk, kérdés nélkül rátapadt ajkaimra. Csókunk közben lassan átkaroltam derekát, és kicsit közelebb húztam magamhoz.

Jól esett az ölelése. Megnyugtatott. Nem sokáig tudtunk így lenni mert csengettek de mázlinkba belefutottunk vagyis velünk szembe jöttek. 

- Mi van csak nem smároltatok? - nézett ránk az egyik és nekiment J-hope vállának.

Sajna becsengettek, így mennünk kellett órára. Már épp indultunk volna, de pár fiú pont velünk szembe jött, és beszóltak, ráadásul még direkt nekem is jött. Ezt nem hagyhattam annyiban, ki kellett állnom magunkért. 

-Nem mindegy? - kérdeztem flegmán.

- Nem... - vékonyította el a hangját mint egy ribanc. Ezt J-hope nem hagyta annyiban és csak meglökte a fiút. Nem akart nagy verekedést de ezt nem sikerült elkerülni a fiú akit meglökött behúzott egyet Hoseok-nak. Én csak lesokkolva néztem ahogy a földön fekszik és felfele áll. Láttam, hogy ütni akart még egyet de én elé álltam így engem talált el.

Persze flegmán elvékonyította a hangját, mint egy lány. Kurvára felidegesített azzal, hogy így kigúnyolta a kapcsolatunkat, ezért fogtam magam, és kicsit meglöktem a srácot. Csak az volt a gáz, hogy utána én szívtam, ugyanis behúzott nekem egyet, amitől a földön kötöttem ki. Viszont hamar felálltam, és mikor lendítettem öklömet hogy visszaadom neki, ő hirtelen V-nek is adott egy öklöst. Ekkor már aztán felment bennem a pumpa, de nagyon. De mivel megijedtem, ezért odasiettem páromhoz. 

-Úr isten V! Jól vagy? - termettem előtte, aztán felsegítettem, közben végigmértem arcát.

-Persze jól vagyok. - mosolyogtam rá már amennyire tudtam. hát annyira nem voltam jól. Nagyon fájt az arcom ahol megütött.

Nem hittem neki, hiszen látszott rajta, hogy fájt neki az ütés. 

-Ezt most miért csináltad? Ártottunk neked valamit? - szóltam be ismét annak a gyereknek, aki kezet emelt szerelmemre. Nem, kicsit sem voltam nyugodt...Rohadtul felidegesített.
-Mert jól esett. - rántotta meg vállát a fiú. Na...Nekem itt telt be a pohár. Odamentem hozzá, majd fogtam magam, és visszaadtam neki azt, amit nekünk is adott.

-Bocs, csak jólesett! - kezdtem én is gúnyolódni. Ha már ő megteheti, akkor én miért ne?

- Hoseok. Most már menjünk. Nem akarok bajba lenni. - mondjuk már abban vagyunk mert a tanár pont jött kifele és ahogy láttam elég morcos tekintete volt. 

- Ti meg mi a fenét csináltok? Mind a hárman azonnal az igazgatóiba. - monda a tanár.

-Most már mindegy... - motyogtam, mert láttam hogy jön a tanár. Persze be is vitt minket az igazgatóiba. Na remek...Még valami? Nem hiszem el...Ez nem az én hetem. Engem most valamiért nagyon megutált az élet, csak tudnám miért...?! Lehajtott fejjel sétáltunk az igazgatóiba. Elmondani sem tudom, mennyire féltem...Lehet hogy kívülről kedvesnek látszik az igazgató, de azért ő is tud dühös lenni.

Amikor azt mondta, hogy menjünk az igazgatóiba nagyon megijedtem. Félek. Félek, hogy kicsaphatják Hoseok-ot. És én azt nem akarom. Amikor beléptünk az igazgatói szobába először az igazgató kérdően nézett de a tanár - aki mögöttünk állt - elmesélt mindent. 

- Miért is verekedtetek össze? - kérdezte Hoseok-tól az igazgató.

Mikor meglátott minket az igazgató, értetlenül nézett ránk, de a mögöttünk ácsorgó tanár beszámolt neki mindenről.
-Azért, mert ez a fiú beszólt nekünk, ráadásul gúnyosan! - válaszoltam már kissé higgadtabban az igazgatónak, közben szúrós tekintetemet rávezettem a srácra.

- Értem... - mormogta az igazgató. - Fiatal úr ugye tudja, hogy magának ez az utolsó ilyen húzása. Még egy ilyen és repül innen. - mondat a fiúnak.

Megnyugodtam kicsit hogy engem nem szidott le, csak azt a srácot, és remélem ki is fogják rúgni. Hülye, bunkó állat...
-Fiúk! Maguk most még megússzák a büntetést, de ha még egyszer idehozza magukat valamelyik tanár, akkor igazgatóit fognak kapni! Remélem világos voltam mindhármuk számára! - közölte az "ítéletet" számunkra. Ezután mehettünk vissza órára. Teljes mértékben megnyugodtam, hogy nem kaptunk semmit.

Még mielőtt bementünk volna órára elhúztam Hoseok-ot az orvosiba mert azért a bőrén lettek sérülések. Pechemre nem volt bent az ápolónő de én is meg tudtam csinálni. Még hozzá se értem szinte a fertőtlenítős anyaggal de már el is húzta a fejét, hogy "csíp". 

- Ne rinyálj! Had csináljam meg. - morogtam rá.

Óra helyett V az orvosiba akart behurcolni, de senki nem volt ott, ezért úgy döntött, hogy megcsinálja ő maga a foltomat. Utálom az ilyeneket...Nem szeretem, amikor kezelgetni akarnak, főleg nem ilyen csípős szarokkal. Persze ezt ki is mutattam, és húzni kezdtem fejemet, de szerelmem csak rám morgott. 

-De utálom az ilyeneket! - nyafogtam.

- Tudom, de ezt bírd ki. Nem fog sokáig tartani. - törölgettem az arcát. - Látod már kész is. - mosolyogtam rá. Látszott rajta, hogy bedurcizott.

-Végre... - mormogtam. Elhiszem hogy csak jót akart nekem, de akkor is utálom ezeket a kenőcsöket. Én csak durciztam ott mint egy kisgyerek, míg ő meg vigyorgott.

- Nem kapsz csókot ha durcizol! - néztem rá. Úgy döntöttem megviccelem. Be is vette és én csak vigyorogni tudtam volna de komoly arcot vágtam, hogy hihetőbb legyen.

-Ahjj... - Mérgelődtem még jobban, hiszen azt hittem csak viccel. Viszont mivel komoly arcot vágott, ezért megijedtem. Ha nem kapok egy napig csókot tőle, akkor megbolondulok, mert nekem szükségem van azoknak a puha és édes ajkaknak az ízére. Így inkább beadtam a derekam, és megenyhültem. 

-Jó, rendben! - motyogtam, majd halványan elmosolyodtam. -Köszönöm a kezelést! - mondtam most már mosolyogva.

- Nincs mit. - mosolyogtam. Majd a szájára pusziltam. Majd Hoseok felállt és egy ideig csak néztünk egymás szemébe. Egy idő után lehajolt az ajkaimra és egy szenvedélyes csókba hívott, ám nem tartott sokáig mert nyílt az ajtó.

Örültem amikor a számra kaptam tőle puszit, de én nem elégedtem meg ennyivel. Meg amúgy is...Azt mondta, hogy ha tovább durcizok, akkor nem kapok csókot. De mivel abbahagytam, ezért gondoltam ellopok magamnak egyet. Ezért fel is álltam, majd néztem pár másodpercig azokat a gyönyörű és hatalmas bociszemeit. Mikor ezt már meguntam, ajkaira tapadva egy szerelmes csókba hívtam. Viszont sajna nem tartott sokáig, mert hirtelen kinyílt az ajtó, amin az ápolónő akart belépni.

- Sziasztok gyerekek. Hát ti mit csináltok itt? - nézett ránk kérdően az ápoló. 

- Csak lekezeltem Hoseok sebét. de már megyünk is. Viszont látásra. - hajoltunk meg majd indultunk is. Semmi kedvem nem volt bemenni az órára. Már amúgy sem volt sok belőle. - Hoseok ne menjünk be a maradék 10 percre. - néztem rá.

Miután elbeszélgettünk az ápolóval, meghajoltunk előtte illedelmesen, aztán indultunk vissza órára, amiből már nem volt sok hátra.
-Rendben! - bólintottam. -De akkor hova menjünk? És mit csináljunk? - kérdeztem.

- Nem tudom. De nincs kedvem visszamenni. - néztem rá boci szemekkel.

-Ezzel nem vagy egyedül! - kuncogtam. -Milyen óránk lesz amúgy? - érdeklődtem, mert már azt se tudtam hogy egyáltalán hányadik órában vagyunk.

- Ez után tesi jön. - mosolyogtam rá. Megint tesi. Miért van minden nap? Ahhhh... A terem felé indultunk mert az pont a másik irányban volt mint az orvosi, úgyis mire oda érünk kicsengetnek.

-Szuper...Egyre jobb! - fintorogtam, majd elindultunk az öltöző felé. Épp pakoltuk volna lefelé a cuccainkat, de mit ha nincs nálunk semmi? És pont megszólalt a csengő is. 

-V! Ott hagytuk a cuccunkat a teremben! - Néztem rá kissé ijedten.

- Tényleg!!! - lepődtem meg. Hogy mehetett ki a fejünkből? Na mindegy vissza mentünk a terembe felvettük a cuccunkat és visszamentünk az öltözőbe. - Jól megfeledkeztünk a cuccainkról. - kuncogtam miközben öltöztünk vissza.

Gyorsan visszasiettünk a terembe, és visszaszereztük a táskáinkat. Ezután igyekeztünk az öltözőbe, hogy végre át tudjunk öltözni. Nem mintha olyan hű de sok kedvünk lett volna hozzá, de ez van. -Ja! Ezek is csak mi lehetünk! - nevettem én is.

Épp, hogy csak át tudtunk öltözni a tanár már jött is szólni, hogy mehetünk. Áhhh de nem akarok futni. De muszáj lesz. Lefutottuk a köröket és utána szabad foglalkozás volt. Én egyből leültem egy padra Valahol a sarokban, ahol alig vagyok észrevehető.

Pont hogy végeztünk, és a tanár már jött is. Mi mással kezdtünk volna, ha nem a futással...? Végülis azért hamar lefutottuk az összeset, aztán szerencsére kezdődhetett a szabad foglalkozás. Csak egy baj volt...Hogy nem találtam V-t. Körbenéztem mindenhol, mire megláttam egy padon ücsörögni. Meg is indultam felé, aztán amikor odaértem, leültem én is. -Nem találtalak meg. - kuncogtam.

- Akkor jó helyre bújtam. - nevettem és egy puszit nyomtam az arcára. - Itt nem nagyon vesz észre a tanár. - mosolyogtam rá.

-Igen! - mosolyogtam, közben ő adott az arcomra egy puszit. -Szerencsére. - vigyorogtam, majd egy gyors puszit adtam ajkaira.

- Csak legyen vége hamar ennek az órának. - motyogtam magam elé. Rossz előérzetem van. De nem tudom miért. Na mind egy. Nem kellet sok idő már ki is csengettek. Átöltöztünk és mentünk is a terembe. Még a csengő nem is szólt de a tanár már bent volt és közölte, hogy az utolsó két óránk elmarad, aminek nagyon örültem.

-Én is ezt várom. - helyeseltem. Szerencsére nem kellett sokat várnunk az óra végére, mert hamar elérkezett az is. Miután sikerült átöltöznünk, a tanár bejelentette, hogy elmarad az utolsó két óránk. Nagyon boldog voltam, hogy végre valami jó hírt is közölnek velünk a mai nap folyamán.

A Biosz óra kivételesen hamar véget ért. Összepakoltunk és indultunk is kifelé mert ma az edzés is elmarad. Alig értünk ki a suliból és én lefagytam. Nem tudtam megmozdulni. - T-te... Mit keresel itt?...