Hoseok: Világos kék
Mindenki más: Szürke
Reggel mikor felkeltem, jobban mondva anyu keltett, éreztem hogy TaeTae-n nincs póló. -Tae! Te póló nélkül feküdtél le? És ha megfáztál? - kezdtem szidni suttogva.
- Hmmm... Túl álmos voltam ahhoz, hogy keressek egyet. - motyogtam csukott szemmel.
-Ahjj te butus! - Mormogtam, majd közöltem anyuval, hogy V megfázott és lázas, ezért ápolni fogom. Természetesen most is bevette a dumámat. Hiába...Már profi vagyok ezen a téren. Szorosan magamhoz öleltem páromat, nehogy a végén tényleg megfázzon.
- Hmmm de jó meleg. - bújtam szorosan páromhoz. - Megint várhatunk délig, hogy anyu elmenjen. - mondtam a mellkasának.
-Nem baj, addig alszunk. - kuncogtam halkan, majd adtam a fejére egy puszit. Pár perc múlva sikeresen vissza is tudtunk aludni.
- Hogy bírsz te ennyit aludni? - kérdeztem de szerintem nem hallotta már. Én is megpróbálkoztam a vissza alvással ami most sikerült is.
Soha nem aludtam még ennyit, és éreztem is, hogy teljesen kipihent lettem. Mielőtt anyu elment volna dolgozni, szólt, hogy elmegy, és hogy majd kísérjem el TaeTae-t orvoshoz. Persze én csak azt mondogattam neki hogy "Jó!". Ha tudná, hogy már megvan az igazolás...Vállamat megrántva nyitottam ki szememet, majd óvatosan kibújtam párom mellől, és indultam reggelit csinálni.
Egy idő után éreztem, hogy ráz a hideg de nem foglalkoztam vele aludtam tovább. Nem is tudom meddig aludhattam.
Amint kész lettem a reggelivel, ami bőven dél után volt, elmentem felkelteni V-t. Gyengéden megcsókoltam, majd simogatni kezdtem. -Tae...Ébredj, kész a reggeli! - mondtam neki mosolyogva.
- Hmmm... Nem akarok menni. Nem akarok kikelni az ágyból. Erőm sincs. - motyogtam.
-Hogy-hogy? - lepődtem meg. -Csak nem...Tényleg beteg vagy?! - estem kétségbe.
- Nem tudom. - nyöszörögtem.
-Fázol? - kérdeztem tőle, közben egyik kezemet a homlokára tettem. -Hmm...Inkább hozok egy lázmérőt. - sóhajtottam, majd indultam is keresni egyet. Pár perc múlva meg is találtam, így vittem Tae-nek. -Na ezt tedd be ahova akarod! - adtam kezébe a készüléket.
- Nem tudom. - nyitottam ki a szememet de egyből vissza is csuktam az erős napfény miatt. Elment lázmérőért majd kis idő múlva már vissza is ért. Elvettem tőle a készüléket és beraktam a hónom alá majd vártam.
Megvártuk amíg jelez, aztán mikor megtörtént, kíváncsian fürkésztem V arcát. -Na? - érdeklődtem.
- Csak hőemelkedés. - motyogtam magam elé.
-Elég az is! - hüledeztem. -Amíg el nem múlik, ki nem kelsz az ágyból! - parancsoltam rá. -Látod, mondtam hogy meg fogsz fázni póló nélkül! - szidtam aggódón.
- Tudom... De már tegnap fáradt voltam ahhoz, hogy kivegyek a szekrényből egy pólót. - húztam magamra még jobban a takarót.
-Ahjj te... - mormogtam. -Mindegy. Felhozom a reggelit. Aztán akkor tovább pihenünk. - vázoltam fel neki a helyzetet, majd indultam is a konyhába a kajákért.
- De én nem akarok pihenni. - néztem ahogy megy kifele. Megint nem hallotta meg.
Óvatosan lépkedve haladtam a szobánkba, nehogy leejtsek valamit. -Itt vagyok. - mondtam. -Leteszem ide. - tettem le a tányérokat párom íróasztalára. -Na...Jövök melléd pihenni meg melegíteni téged! - mosolyogtam, közben befeküdtem mellé.
- Akkor legalább együnk egy kicsit. - mosolyodtam el majd kimásztam az ágyból és az íróasztalhoz sétáltam.
-Rendben. - sóhajtottam. Megvártam amíg a kezembe adja az ételt, majd enni kezdtünk. -Amúgy ha van étvágyad, akkor annyira komoly bajod nem lehet. - kuncogtam.
- Hát nem. - mosolyodtam el majd leültem mellé és elkezdtem enni.
Jóízűen kezdtünk falatozni, aztán mikor végeztünk, levittem mindkettőnk tányérját a mosogatóba, viszont el nem mostam. Nem volt kedvem mosogatni. Ezután megint visszamentem TaeTae-hez.
-Most már pihenhetünk. - vigyorogtam, majd visszabújtam mellé.
- De nekem nincs kedvem! - biggyesztettem le az alsó ajkamat. - Állandóan csak aludnál. - duzzogtam.
-Mi? Most már nem tudok aludni, mert kipihentem magam! - háborodtam fel. -Egyébként is, a te érdekében kéne pihenni, hogy jobban legyél! - néztem rá morcosan.
- Csak egy kis hőemelkedésem van. Attól még tudunk valamit kezdeni magunkkal. - mondtam de a végére már halkan beszéltem.
-Tudom...Csak aggódom érted! - néztem félve szemeibe.
- Nem kell aggódnod, tudok magamra vigyázni. - húztam mosolyra az ajkaimat.
-Jó, de akkor is. - motyogtam. -Egyébként is, örülj neki hogy izgulok érted! - mormogtam karba tett kezekkel.
- Örülök neki. - mosolyogtam tovább. - Naaa.... ne durcizz.- csíptem meg az arcát.
-Jó... - sóhajtottam, majd halványan mosolyogva megcsókoltam.
Csókját egyből viszonoztam.
- Valamit csinálni kéne. - mondtam suttogva az ajkaira.
-De mit? - néztem rá kíváncsian. -Menjünk el sétálni? - kérdeztem.
- Hmmm... Igen. - mosolyogtam rá.
-Rendben. - bólintottam. -Akkor öltözzünk! - vigyorogtam, aztán kikeltünk az ágyból, és öltözni kezdtünk.
Kikeltünk az ágyból, felöltöztünk és már mentünk is. A közeli parkba mentünk. Hoseok direkt nem akart messzire menni.
Nem akartam olyan messzire menni, ezért a legközelebbi parkba mentünk.
-Le szeretnél ülni? - néztem rá mosolyogva.
- Nem. Nem akarok. Most csak sétálni akarok. - mosolyogtam vissza.
-Oké. - kuncogtam halkan, majd folytattuk utunkat. -Most azért hidegebb van, mint szokott lenni... - húztam a számat.
- Most, hogy mondod... - remegtem meg egy kicsit. Egy ideig sétáltunk majd hirtelen annyit vettem észre, hogy Hoseok szájához nyomnak valami kendőt majd az enyémhez is és innentől már csak a sötétség fogott el.
Éreztem hogy kicsit megremegett, ezért kicsit közelebb húztam magamhoz. Már majdnem a park felénél tartottunk, amikor hátulról valaki hirtelen bekötötte a számat. Nagyon megijedtem, ezért ránéztem páromra, akivel ugyan ezt csinálták. Ezután egy erős ütést éreztem a fejemen, aminek hatására elájultam.
- A francba. - mormogtam magam előtt.
Amikor magamhoz tértem, rettenetesen fájt a fejem. Mivel vághattak kupán, hogy ennyire fáj? Remélem azért nem vérzik...Mikor kinyitottam a szememet, egy poros, koszos és romos épületet láttam. Végigvezettem a tekintetemet a helyiségben, és szerencsére pár méterre tőlem megláttam Tae-t is. Oda akartam hozzá menni, de nem tudtam, mert le voltam kötözve.
-Faszom! - dühöngtem, aztán elkezdtem össze-vissza kapálózni, de semmi értelme nem volt. -TaeTae! Minden rendben? - tettem fel neki kérdésemet, közben megpróbáltam magamról leszedni azt a nyamvadt kendőt.
Egy idő után hirtelen meghallottam Hoseok hangját. Nagyon megnyugodtam, hogy nem esett baja.
- Igen. - mondtam. - És veled minden rendben? - tettem fel én is a kérdésemet.
-Persze, csak fáj a fejem, ahol megütöttek. - bólintottam fintorogva. -Mit keresünk egyáltalán itt? - értetlenkedtem.
- Nem tudom. - estem kétségbe. Nagyon félek. Nagyon. Síri csend volt. Legalább öt percig. De az az öt perc legalább száznak felelt meg. Hirtelen egy ajtó csapódásra lettünk figyelmesek és két ember jött be. Megfogtak és felállítottak. Hirtelen egy hang szólalt meg.
- Sajnálom Taehyung. - nagyon ismerős volt a hang.
Csak csöndben ültünk a hideg padlón, majd egyszer csak becsapódott az ajtó, és két emberke jött be. Félelmemet nem rejtettem el, inkább kimutattam, hiszen nagyon is féltem. Most mit fognak velünk csinálni? A következő pillanatban már csak arra lettem figyelmes, hogy felállítottak minket, és ekkor egy igen ismerős hang szólalt meg. Amikor azt mondta, "Sajnálom TaeHyung." , rosszra gondoltam. Mit sajnál?
-Eressz el minket! - sziszegtem, közben megint mocorogni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése