Hoseok: Világos kék
Mindenki más: Szürke
- Hmmm... Talán ma délután vagy holnap reggel már mehet is. - mondta apró mosollyal. Hahhh... Bárcsak már ma kiengednének.
- Majd még délután kivizsgálom és eldöntöm, hogy mi legyen. - mondta majd kiment.
- Végre~ -.mondtam egy kicsit hangosan. - Bárcsak már ma ki engednének. - mosolyogtam.
-Igen, az már tényleg jó lenne. - sóhajtottam. -És végre már ez a vén fószer is kiment, azzal az idegesítő nőszeméllyel együtt. - tettem kezeimet imádkozó pózba, és a plafonra nézve "hálálkodtam".
- Ez egy kicsit bunkóság volt. - mosolyodtam el halványan. Igazából, igaza van. Az a nő tényleg idegesítően mosolygott.
-Nem baj, akkor is. Az a nő úgy vigyorgott a képembe, mint a tejbe tök. Rohadtul idegesített, és majdnem be is szóltam neki, hogy ne rám mosolyogjon, hanem vizsgáljon meg téged normálisan. - pampogtam frusztráltan.
- Tudom, már engem is idegesített. - húztam a számat. - De ha van annyi szerencsém akkor már ma ki engednek. - mosolyogtam rá.
-Nagyon remélem, hogy lesz annyi szerencséd! - nevettem, közben leültem mellé az ágyára.
Én csak nevetni tudtam. Hogy ki készült attól a csajtól. Nem telt el sok idő hozták nekem az ebédet. Bele kóstoltam de egyből fintor futott az arcomra.
-Ezt tuti, hogy nem eszem meg.
Kis idő múlva megérkezett V-nek az ebéd, ami külsőre nem nézett ki rosszul, de mikor láttam párom fintorát, megbizonyosodtam róla, hogy az íze nem jó.
-Akkor tedd le. - mondtam a véleményem. -Hozzak valami ehetőt? - kuncogtam.
- Nem muszáj. - kuncogtam. - De azért magadnak vegyél valamit. - mosolyogtam.
-Én még nem vagyok éhes. - vigyorogtam. -De lemegyek, és hozok neked még finomságot! - mondtam halványan mosolyogva.
- Ahogy akarod. - mosolyogtam majd ki is ment a szobából.
Mosolyát viszonoztam, aztán indultam is. Gyorsan szedtem a lábaimat, így hamar oda is értem a büféhez. Vettem pár péksütit, és már indultam is vissza TaeTae-hoz.
-Itt vagyok. - lihegtem kicsit, majd az ölébe tettem a kajákat.
- Nem kellett volna ennyire sietned. - mosolyogtam. - Viszont a kaját azt elfogadom. - mondtam mosolyogva majd elvettem egy péksütit és haraptam is egyet. Amint lenyeltem a falatot Hoseok felé tartottam a péksütit.
- Egyet te, egyet én. - mosolyogtam rá.
-Csak hozzád siettem. - vigyorogtam. -Azt egyből gondoltam. - kuncogtam. Miután beleharapott az egyik sütibe, felém tartotta, mire elmosolyodtam. -Mint mindig. - nevettem. -Kezdem megszokni, hogy így eszünk. - mondtam, majd beleharaptam egyet én is.
- Én is. - vigyorogtam, majd újból beleharaptam a péksütibe majd megint Hoseok felé mutattam és így ettünk tovább. - Hmmm... kéne enni csokit. - gondolkodtam el. Már amúgy is rég ettem.
-Akkor megyek, és hozok neked egyet. - pattantam fel. -Melyik a kedvenc csokid? - kíváncsiskodtam.
- Nem kell. Nem akarlak állandóan futtatni. - mosolyodtam el kínosan.
-Ugyan...Nem futtatsz. - legyintettem. -Szóval? - tértem újra a lényegre.
- A fehér csokit. - sütöttem le a tekintetem. Tényleg úgy érzem mintha ugráltatnám.
-Akkor pár perc, és jövök. - mondtam kedvesen, aztán adtam neki egy puszit, és indultam. Megint csak szaporán szedtem a lábaimat, így hamar oda is értem. Megvettem páromnak a fehér csokit, majd indultam vissza hozzá. Viszont a vissza úton már lassabban mentem, nehogy rám szóljon a lihegés miatt. -Meghoztam. - mosolyogtam, aztán beleraktam az ölébe.
- Köszi. - mosolyogtam rá majd leült mellém. Én kibontottam a csokit és egyet már a számba is vettem majd gondolkozás nélkül megcsókoltam Hoseok-ot. Meglepődött. Lehet, hogy nem kellett volna?...
Én csak bólintottam hatalmas vigyorral az arcomon, közben figyeltem minden mozdulatát. Hahh...Mennyire szeretem! Szavakkal el se tudnám mondani. Igen, lehet hogy most betegnek meg hülyének tűnök, de nem tehetek róla...Ez az igazság. Gondolataimat az ő édes, fehér csokis csókja zavarta meg. Eléggé lesokkoltam, de mikor sikerült magamhoz térnem, viszonoztam gesztusát. Persze az édesség pillanatok alatt olvadt el mindkettőnk szájában, így aztán elváltunk egymástól.
-Megleptél, de tetszett. - kuncogtam. -A csokis csók a kedvencem. - mondtam vidáman.
- Azt észre vettem. - kuncogtam. - Nekem is... bár amikor ott voltunk megkötözve azt hittem többé nem lesz ilyen. - szomorodtam el egy kicsit. - De most már minden rendben. - mosolyogtam újból majd még egy kockát a számba vettem.
-Igen, akkor én is rendesen be voltam parázva...De ahogy mondtad, most már minden rendben. - mosolyogtam én is. -Amúgy finom ez a csoki. - röhögtem.
- Tudom. Azért a kedvencem. - röhögtem én is. - De még finomabb a te csókoddal együtt. - mosolyogtam de egy picit el is pirultam.
-Én is így gondolom. - kuncogtam. -Jaaajjj, kis pirulós babám! - nyávogtam.
- Nem is. Kikérem magamnak. - biggyesztettem le alsó ajkamat.
-Kicsim...Tiszta piros az arcod, ne mondd nekem, hogy nem pirultál el! - nevettem. -Vagy netán sminket tettél magadra? - kérdeztem.
- Honnan lenne nálam smink? - nevettem. - Jó akkor a piruló babád vagyok. - nyújtottam ki a nyelvem.
-Mit tudom én! - rántottam meg vállamat röhögve. -Így van. - bólintottam. -Mondtam már hogy ne nyújtogasd, mert leharapom! - kuncogtam.
- De most messze vagy, hogy leharapd. - nyújtottam ki újra a nyelvem.
-Akkor közelebb megyek. - vigyorodtam el gonoszul, majd rátérdeltem az ágyra, és közelebb hajoltam hozzá. -Most már le tudom harapni. - mondtam magabiztosan.
- Talán. - kuncogtam. Nagyon cuki ilyenkor.
-Szerintem meg biztos. - mosolyogtam, aztán még közelebb hajoltam hozzá. -Na most is ki mered nyújtani? - kérdeztem.
- Igen. - nyújtottam ki újból. Nem nagyon érdekel, hogy megharapja. Úgyse merné annyira erősen.
-Akkor leharapom. - vigyorodtam el ismét gonoszul, majd ígéretemet betartva ráharaptam ízlelő szervére, de azért nem olyan erősen, mert nem akartam neki még több fájdalmat okozni. Persze a harapás után se engedtem el, inkább megcsókoltam.
Gyengén megharapta a nyelvemet majd meg is csókolt amit egyből viszonoztam.
- Khm... - szólalt meg hirtelen valaki mögülünk. Hoseok egyből le is ugrott rólam és szerintem mind a kettőnknek vörös volt a feje.
Teljesen bele voltunk merülve a csókba, így azt se vettük észre hogy valaki bejött, csak akkor, amikor megköszörülte a torkát. Ijedtemben gyorsan elszakadtam V-től, bár nehezemre esett de muszáj volt, mert illetlenség lett volna, ráadásul nem is otthon vagyunk...Sajnos.
-E...Elnézést, csak...N...Nem vettük észre, hogy bejött! - dadogtam paradicsom vörös arccal, és a földet kezdtem el bámulni. Ez gáz...Nagyon gáz.
Az orvos jött be. Ez... Ez... Áhhh~ ég a pofám...
- Nincs gond. De legközelebb inkább ne itt. - mondta komolyan. - Azért jöttem, hogy közöljem önökkel, hogy az uraság haza mehet. Nagyon hamar felépült. Hamarabb mint gondoltuk. - mondta egyszer rám nézve egyszer Hoseok-ra. De jó mehetek haza!
-Rendben. - motyogtam halkan. Szuper...Most sikeresen leégettem magunkat. Csúcs vagy Jung Ho Seok...! -És köszönjük! - hajoltam meg az orvos előtt, majd gyorsan V felé fordultam. -Menjünk gyorsan, mert ez nagyon kínos! - suttogtam neki, hogy az orvos ne hallja.
- Tudom. - suttogtam én is majd kikeltem az ágyból. Amikor lábra álltam egyből megkapaszkodtam valamibe mert már rég nem álltam fel és most ez így hirtelen volt.
Láttam hogy Tae hirtelen megkapaszkodott az első tárgyba amit talált, ezért ijedten odaugrottam hozzá. -Hé! Jól vagy? - kérdeztem kétségbe esetten.
- Persze. Csak már rég volt, hogy lábra álltam. - mosolyodtam el. - De már jól vagyok. - egyenesedtem fel majd a szekrényhez léptem, hogy elővegyem a ruháimat. Az orvos nem volt már bent így nyugodtan öltöztem át.
-Akkor jó. - könnyebbültem meg. Meg vártam amíg felöltözött, majd mikor végzett, érdeklődve ránéztem. -Mehetünk? Megvan mindened? - tettem fel kérdéseimet.
- Igen mehetünk, és meg van mindenem. - bólintottam majd el is indultunk haza felé.
Nagy megkönnyebbülés ért, amikor kiléptünk a kórház ajtaján, és indultunk hazafelé. Persze a testünkbe szinte lyukat égető tekintetektől most se szabadultunk, de úgy tettem, ahogy szoktam mióta együtt vagyok TaeHyung-al. Csak lazán, közömbösen lépkedtem TaeTae mellett, ügyet sem vetve a többi emberre. De szerencsére sikerült hazaérnünk...
-Ahh...Otthon, édes otthon! - sóhajtottam.
- Végre otthon. Azt hittem sose jön el ez a nap. - dobtam le a cuccaimat a kanapéra majd le is ültem.
-Hát én is. - helyeseltem, aztán leültem mellé, és hátradöntve a fejemet, lehunytam a szemeimet. -Mindjárt elalszok... - motyogtam alig érthetően. Szinte már ahhoz is fáradt vagyok, hogy beszéljek.
- Akkor aludj. - mosolyogtam.- Én nem vagyok fáradt.
-Jó, de...Feküdj be mellém! - ültem fel, majd bociszemekkel kérlelni kezdtem.
- Befekszek melléd. Csecsemő. - kuncogtam majd elindultam az emeletre.
-Nem vagyok csecsemő, csak szükségem van a társaságodra! - mormogtam, közben követtem őt a szobánkig. Amint odaértünk, lekaptam magamról a felesleges ruhákat, és befeküdtem az ágyba. Mihelyt V is mellém feküdt, átöleltem.
Én is gyorsan leöltöztem majd be feküdtem Hoseok mellé aki egyből át ölelt.
- Szeretlek. - pusziltam szájon.
-Én is téged. - mosolyogtam halványan, és lehunyva szemeimet, hozzábújva próbáltam elaludni, ami igazából nem ment nehezen. Kevesebb, mint tíz perc alatt úgy bealudtam, hogy még a harmadik világháború zajaira se keltem volna fel.
Ahhoz képest, hogy nem voltam álmos elég hamar az álmok világába kerültem. Szépen lassan de elszenderültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése