20.rész

Taehyung: Lilás

Hoseok: Világos kék

Mindenki más: Szürke

- Nyugi anya. Nem fogom Hoseok-ot lecserélni. Főleg nem egy nyávogós picsára. - röhögtem el magam már amennyire engedte a sebem. - Hoseok-kal tervezem leélni az életem. - mosolyogtam rá.

-Akkor jó, megnyugodtam. - kuncogott anyu is. - Én csak örülni fogok, mert nagyon összeilletek, aranyosak vagytok együtt. - mosolygott, mire én is. Soha nem hallottam még ilyet, leszámítva a bódés nőt, és Suga-t...Ahh...Nem is akarom többé hallani a nevét. Egy hazug áruló, egy képmutató kis senki. De ezt inkább nem mondom nekik, így is sok bajuk van Suga-val. 
-Én is veled terveztem maradni, ameddig lehet. - vigyorogtam őszintén párom szemeibe.

- Ennek örülök. -mosolyogtam Hoseok-ra. Hirtelen nagyon álmos lettem. - Ömmm... Ugye nem gond ha én most pihenek!? Nagyon fáradt vagyok. - motyogtam. - Hoseok szerintem te is menj haza pihenni. - mosolyogtam rá.

-Nem, én itt maradok veled. Tudok itt is pihenni. - kezdtem tiltakozni. Nincs az az isten, hogy megint elváljak tőle.

- De ha itt ülsz mellettem úgy nem tudsz pihenni. - motyogtam. Nem örülök neki, hogy itt akar maradni... Vagyis részben igen részben nem.

-Dehogynem! Megoldom, ne izgulj. - mosolyogtam magabiztosan. -Most csak az a lényeg, hogy te minél hamarabb jól legyél, és kikerülj innen. - fogtam meg kezét, majd megpusziltam arcát.

- De nem tetszik, hogy itt maradsz. Mármint örülök de te attól ugyan olyan fáradt leszel. - mondtam hátha meggondolja magát.

-Nem leszek fáradt. Az utóbbi három napban, leszámítva a tegnapit, sokat aludtam. És még most se vagyok álmos. De te aludj csak. - próbáltam nyugtatni, majd arcára simítottam, és nyomtam egy puszit a homlokára.

- Jó. De megverlek ha bajod lesz. - kuncogtam.

-Nem lesz bajom. - vigyorogtam. -Na de pihenj, én meg hozok valami kaját a büféből. - sóhajtottam, majd felálltam helyemről, kicsit nyújtózkodva, és megigazítva magamon ruhámat.

- Oké. - ahogy kilépett az ajtón már el is aludtam.

Gondolataimba teljesen elmerülve sétálgattam a kórház folyosóin, míg el nem értem a büféig. Vettem néhány dolgot páromnak is, meg egy keveset magamnak is. Most nem voltam olyan éhes...Pedig lassan már két napja semmit nem ettem, Tae-vel egyetemben. Mire visszaértem a szobájába, ő már békésen szundikált. Halkan lepakoltam a cuccokat, majd én is leültem, és fejemet kitámasztva lassan elaludtam.

Nem tudom menyit aludtam de már kint sötét volt. Olyan öt-hat óra lehetett. Láttam, hogy Hoseok még mindig itt van és alszik. Lassan elkezdtem rázogatni, hogy keljen.

Nem volt olyan hű de kényelmes a székben aludni, ezért csak félálomban voltam. Hirtelen éreztem hogy rángatnak, ezért gyorsan felkaptam a fejem, majd V-re néztem. 
-Felkeltél? Hogy aludtál? - kérdeztem kedvesen.

- Jól aludtam. - mosolyogtam rá. - Viszont te most haza mész. - néztem rá morcosan.

-Nem! Itt maradok veled! Egy tapodtat se fogok elmozdulni innen, akármit is mondasz. - tettem karba kezeimet, közben komolyan néztem szemeibe.

- Látszik rajtad, hogy milyen fáradt vagy. -.mormogtam. - Karikásak a szemeid. Nem is kicsit. - eresztettem meg egy sóhajt

-Nem érdekel. - rántottam vállat. -Majd alszok ha akarok, de nem foglak itt hagyni. Ha ki dobnak az ablakon, akkor is vissza fogok mászni! - erősködtem. Hülye lennék itt hagyni őt. Majd ha összeesek a fáradtságtól, majd akkor alszok pár órát.

- Nehéz eset vagy. - sóhajtottam. - Akkor győzd meg az orvost, hogy itt maradhass.

-Megfogom, ne izgulj. - vigyorogtam rá magabiztosan, majd adtam a szájára egy puszit, és indultam is beszélni az orvossal.

- Rendben. - bólintottam majd vártam, hogy vissza érjen.

Veszekedtem egy ideig az orvossal, de végül beleegyezett. 
- Meggyőztem! - vigyorogtam.

Remélem sikerülni fog meggyőzni az orvost. Elég sokáig el van.

-Sikerült! - vigyorogtam. -Látod? Én megmondtam. - büszkélkedtem.

- Igen, igen. - nevettem. - Ömmm... Befeküdsz mellém? - pirultam el.

-Örömmel. - kuncogtam, majd be is másztam mellé.

Amint befeküdt mellém egyből át is öleltem. 
- Hiányzott az ölelésed. - motyogtam a nyakába.

-Nekem is a tiéd! - szorítottam magamhoz óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki.

Kuncogtam majd egy csókot nyomtam a nyakába.

Egy aprót sóhajtottam csókjára, közben rámosolyogtam. Odatettem elé kezemet, hogy összetudjam kulcsolni ujjainkat.

Össze kulcsoltuk a kezünket és úgy néztünk egymás szemébe. Olyan jó érzés volt magam mellett érezni Őt. 
- Szeretlek. - suttogtam csukott szemmel. Ahhoz képest, hogy aludtam még mindig nagyon fáradt vagyok. Nem telt bele öt percbe és el is aludtam.

Sikeresen ujjaink "összegabalyodtak", és így néztük a másikat. 
-Én is szeretlek téged! - tettem államat fejére. Egy ideig csak néztem előre, majd meghallottam, hogy V mellettem egyenletesen szuszog. Szóval elaludt. Nem baj, jobb is hogy pihen. Talán hamarabb kijöhet. Bár én is fáradt voltam, ráadásul az ágy még vonzott is magához, hogy aludjak. Kicsit lehunytam a szemem, de alig öt perc elteltével újra kinyitottam, nehogy megint elaludjak. Ha meglátnák hogy egy ágyban alszok a párommal, akkor még mérgesebbek lennének. Így is sokat veszekedtem az orvossal...

Álmodtam. Szép és boldog kis álom volt. Hoseok-kal voltam. Ültünk a nyári napsütésben és nem is foglalkoztunk semmivel csak azzal, hogy egymás mellett vagyunk. De ez a szép álom hirtelen rossz álom lett. Hoseok már nem volt mellettem és egy temetőben voltam. Igazából nem értettem mi van csak sétáltam egyenesen mikor hirtelen meg álltam egy sírkőnél. A könnyeim egyből elkezdtek folyni amikor elolvastam a nevet. - Hoseok... - suttogtam magam elé majd összeroskadtam... 
- Neee...! - kiabáltam fel. Már reggel volt mikor felkeltem. De a könnyeim ugyan úgy folytak. Csak bámultam magam elé.

Hiába próbáltam ébren maradni, nem sikerült. Elaludtam. Később hallottam hogy bejöttek kicsit vizsgálgatni TaeTae-t, de nagy szerencsémre nem keltettek fel, csak sugdostak. De csak annyit hallottam, hogy "Nagyon helyesek együtt!", méghozzá egy nővérke szájából. Ezután már csak reggel keltem fel, mert V hirtelen felüvöltött. Éreztem is, hogy felült mellőlem. 
-Mi a baj? - tápászkodtam fel én is, majd egyik kezemet a hátára tettem.

Amint meghallottam Hoseok hangját egyből átöleltem. Annyira megkönnyebbültem.

Mikor megölelt kicsit meglepődtem, de azért viszonoztam gesztusát. 
-Mi történt? - kérdeztem újra.

- Csak rosszat álmodtam. - szipogtam.

-Ohh... - értettem meg, majd nyomtam egy puszit fejére. -Semmi baj, itt vagyok! - igyekeztem vigasztalni.

- Haza akarok menni. -motyogtam vállába.

-Elhiszem, de nem lehet. Még nem gyógyultál meg rendesen. - néztem rá kicsit aggódón.

- De akkor is. Utálom a kórházakat. - motyogtam.

-Együtt érzek, én se komálom őket. De minél hamarabb meggyógyulsz, annál hamarabb jöhetsz velünk haza. - mosolyogtam, majd adtam egy puszit a szájára.

- Remélem hamar meggyógyulok. - húztam számat.

-Biztosan. Szerintem maximum már csak kettő vagy esetleg három napot kell maradnod, és szabadulsz. - Gondolkodtam.

- Miii? - tágultak ki a szemeim. - Én biztos nem maradok bent. - durciztam.

-De akkor nem fogsz teljesen felépülni. - mondtam neki kedvesen. -Bírd ki! Itt leszek veled, nem leszel egyedül. - mosolyogtam biztatón.

- Én akkor se fogok itt maradni öt napig. - nyávogtam. - Nem is szeretem a kórház szagát. - fintorodtam el.

-Mennyi bajod van...! - sóhajtottam szemeimet forgatva. -Amúgy nem vagy éhes? Tegnap még vettem kaját, de még jó. - kérdeztem, közben kikelve az ágyából odabotorkáltam a kajás zacskókhoz.

- De az vagyok. - csillogtak a szeneim. - Már nagyon éhes vagyok.

-Akkor tessék, válogass! - kuncogtam, és odatettem az ölébe a szatyrot.

- Mennyi finomság!!! Ezt mind nekem vetted? - néztem rá kérdően.

-Még szép! Hisz te vagy a beteg, neked kell több energia. - vigyorogtam.

- Köszönöm. - pusziltam arcon. -De te is egyél valamit. - mondtam egy kicsit szigorúan.

-Majd eszek veled. - rántottam meg vállamat, majd leültem mellé az ágyára.

- Hmmm.. Oké. - mondtam majd elvettem egy szendvicset és azt kezdtem el enni. Haraptam bele egyet majd Hoseok felé mutattam. - Egy harapást én, egy harapást te. - mondtam mikor már lenyeltem a falatot.

-Hehe...Mindig így csináljuk. - kuncogtam. -Kivéve a cukornál meg a bonbonnál. - gondolkodtam, aztán én is beleharaptam a szendvicsbe. -Hmm...Nem rossz, de te finomabbat csináltál, kivéve amikor beletetted azt a csípős szart is. - nyammogtam, majd elfintorodtam.

- Miért? Szerintem az tök finom lett. - kuncogtam. - Én is megkóstoltam ám. - kacsintottam rá.

-Jah...Annak biztos finom, aki szereti a csípős biszbaszokat. - bólogattam mosolyogva. -De én nem szeretem a csípőset... - motyogtam a számat húzva.

- Te az édeset szereted. - kuncogtam. - Majd egyszer csinálok valami édeset is. - mosolyogtam rá.

-Igen. - nevettem. -Nekem elég az is, ha a csókjaiddal kínálsz meg. Azok a legédesebbek. - bókoltam vigyorogva.

- Neee... Így csak zavarba hozol. - vörösödtem el de még mindig mosolyogtam. - Amúgy ma suli van nem? - néztem rá kérdően.

-Ez volt a szándékom. - kuncogtam. -Nem tudom. Azt se tudom már, hogy milyen nap van. - röhögtem ki magam.

- Azt hiszem Csütörtök van. - mosolyodtam el. - Viszont holnap muszáj lesz bemenned. - húztam a számat.

-Az utolsó napra akkor minek menjek? Felesleges. - értetlenkedtem. -Itt maradok veled, amíg ki nem engednek! - néztem rá komolyan.

- De nem fogják engedni. - néztem rá komolyan közben egy kicsit szomorúan is.

-Hidd el, nekem fogják. Tudok én vitatkozni, és ha én vitatkozok valakivel, akkor jobban jár ha azt teszi amit mondok, mert nem lesz jó vége. - magyaráztam határozottan.

Ezután csak ijedten néztem rá meg talán egy kicsit félve is. 
- Akkor én sose mondok neked ellen. - néztem rá komolyan.

-Nyugi, nem azt csinálnám mint Suga. - mosolyodtam el, de nem tartott sokáig, mert ahogyan visszagondoltam a dolgokra, mérges lettem. -Csak egyszer lássam meg, de a holnapot nem éli meg! - sziszegtem idegesen.

- Nyu-nyugi. - csuklott el a hangom. Nagyon rossz érzés, hogy az unoka testvéred akar pont megölni. Ahogy vissza gondoltam egy kicsit szomorú is lettem. Talán még egy könny csepp is végig futott az arcomon.

-Hé-hé! Nem sírunk! Felesleges, az ilyen emberek nem érdemlik meg. - töröltem le könnyeit, majd szájon pusziltam. -Egyébként is, ha te nyugodt vagy, akkor én is. - mosolyodtam el halványan.

- Nem sírok. - mosolyogtam. - Én mindig nyugodt vagyok.... Ha nyugodt a körülmény. - kuncogtam.

-Akkor jó. - vigyorogtam. -Na de most egyél! Nem szeretném, ha lefogynál. - Adtam neki még egy puszit.

- Nem baj ha fogyok. - kuncogtam. - Le kell ezt itt adni. - mutattam a hasamra.

-Már mondtam, hogy akkor majd én segítek! - vigyorodtam el ismét perverzen. - Egyébként is, az nem zsír, az hús. Te vagy az én húsos babám! - nevettem.

- Perverz. - ütöttem vállba. - Akkor ne csak mond hanem tedd is. - húztam én is perverz mosolyra ajkaimat. - Nem ez nem hús hanem háj. - röhögtem én is.

-És még én vagyok a perverz... - nevettem. -Akkor meg a hájas babám leszel. Így jobb? - néztem rá hitetlenül, közben kicsit ingattam is a fejemet. Nem hiszem el ezt a fiút. De még is képes volt elrabolni a szívemet.

- Te perverzebb vagy mint én. - nyújtottam ki a nyelvem. - És hol lennék hájas baba? Ilyen hosszú a hajam. - kezdtem el piszkálni a hajamat.

Mikor ezt meghallottam, kicsit homlokon csaptam magam. 
-Kicsim...Ne. - röhögtem. -Persze hogy perverzebb vagyok, mivel én...Khm...Érted. - pirultam el kicsit. -Mindegy, inkább hagyjuk a témát. - köszörültem meg a torkom.

- Ez az zavarba jöttél. - nyújtottam ki a nyelvemet. Ez az végre sikerült.

-Haha...Nagyon vicces. - nyújtottam ki én is a nyelvemet.

- Inkább cuki mint vicces. - mosolyogtam.

-Te kész vagy. - ingattam fejemet kuncogva. -Egyébként visszatérve a témához, hosszú a hajad, de nem annyira. - vigyorogtam.

- Hogy teszik jobban ha hosszú a hajam vagy ha rövid? - fogtam hátra a kezemmel.

-Hmm... - gondolkoztam. -A hosszú jobb. - adtam végül meg válaszomat. Tudtam még mit mondani, de nem kockáztattam még egy vállon csapást magamnak.

- Oké akkor így hagyom. - mosolyodtam el. - Talán vágatok a végéből. - fogtam előre egy kis tincset.

-Nem! Nem fogsz belőle vágni! - néztem rá szigorúan.

- De csak a végéből egy kicsit. - néztem rá boci szemekkel

-Nem! Egy kicsit sem! - mormogtam.

- De... - néztem rá kutya szemekkel.

-Nincs de. - sóhajtottam. -Amúgy is, minek akarsz belőle vágni? Nekem így vagy jó, ahogy vagy! - mosolyogtam.

- Mert töredezett. - biggyesztetten le alsó ajkamat.

-Ahjj...Akkor legyen. De csak azt a részét, amelyik töredezett! - adtam be a derekamat, majd felmutattam neki mutatóujjamat figyelmeztetőn.

- Csak annyi lesz. - mosolyogtam rá. - Köszönöm. - pusziltam arcon.

-Nincs mit. - sóhajtottam, és elvigyorodtam. -Na? Még mindig éhes vagy? - kérdeztem.

- Nem. Már jól laktam. - mosolyodtam el.

-Akkor jó. - mosolyogtam én is. -Elmegyek beszélni az orvossal. Jövök mindjárt, addig pihenj! - mondtam kedvesen.

- Rendben. - mosolyodtam el, majd befeküdtem az ágyba és néztem ahogy kisétál a szobából.

Adtam még neki egy puszit, és indultam is. Szerencsére nem kellett sokat keresgélnem, mivel a folyosón összefutottam vele. Megint sikerült rávennem hogy addig maradjak, amíg ki nem engedik. Persze azért azt is megkaptam, hogy mennyire akaratos vagyok, de hát most ez van. 
-Itt vagyok. - vigyorogtam.

- Maradhatsz? - néztem rá kérdően.

-Igen. Sikerült meggyőznöm. - mondtam büszkén.

- Ügyes vagy. - mosolyodtam el. - Szerintem alig várják, hogy elmenjek. - kuncogtam.

-Tudom. - nevettem. -Hidd el, én is alig várom hogy elmenjünk. - fintorogtam kicsit.

- Én is. - mosolyogtam majd hirtelen bejött az orvos és egy ápoló nő.

Nyugalmunkat az orvos és egy ápoló nőcike zavarta meg. Persze a nő úgy vigyorgott ránk, mint...Mint valami hülye. Jó, nem szép ilyet mondani egy lányról, de akkor is. Nekem ne vigyorogjon, hanem gyógyítsa meg a szerelmemet. 
-Khm...Doktor úr! - szólítottam meg hirtelen. -Csak annyit kérdeznék, hogy a páromat mikor fogják kiengedni?...