- Sajnálom Taehyung de muszáj volt.
- Még is mit? És miért? - háborodtam fel.
- Muszáj voltam elrabolni mindkettőtöket. Meg kell tennem, hogy ne kerüljek bajba az apám adóssága miatt. - mondta lehajtott fejjel.
- Még is mit kell megtenned?! - ijedtem meg.
- Meg kell ölnöm a testvéremet. De mivel nincs testvérem ezért téged kell megölnöm, de kiharcoltam, hogy téged ne kelljen de egy feltétellel. Helyette egy számodra fontos személyt kell megölnöm. - na most szorult a torkomba a szó. A könnyeim csak folytak és én nem tudtam semmit csinálni.
Hogy mi van? Engem akar megölni? De miért? Mondjuk amikor azt mondta hogy páromat akarná, mérges lettem...De most se vagyok megkönnyebbülve.
-Nem! Nem ölhetsz meg sem engem, sem TaeHyung-ot! Hagyj ki a szarságaidból! Tudtam, hogy valami bűzlik veled kapcsolatban, éreztem hogy valamit tervezel. - sziszegtem mérgesen. -Én V-vel akarom leélni az életemet, és ha rajtam múlik, vele is fogom! - néztem rá villámokat szóró tekintettel. Nem fogom hagyni, hogy akár TaeTae-nek, akár nekem bajom essen.
- De muszáj valamelyikőtöket megölnöm. - nézett aggódóan majd elnevette magát . Undorító. Hányingerem van tőle.
- Akkor engem ölj meg de Hoseok-ot hagyd ki ebből! - folytak továbbra is a könnyeim.
-NEM! - néztem rémülten Tae-re. -Nem fogom hagyni, hogy miattam meghalj! - kezdtem én is sírni. -Nem tudnál valaki mást keresni? Biztos van más unokatesód is V-n kívül! - vezettem tekintetem Suga-ra kicsit reménykedve.
- Hmmm... Nincs. - kezdett el nevetni. - Még az este a tiétek, de holnaptól már számolunk. - vigyorgott.
- Gyűlöllek Suga! - kiabáltam de mintha meg se hallotta volna. Engem ledobtak a földre, ahogy Hoseok- ot is. Nagy nehezen de oda botorkáltam Hoseok- hoz és arcon pusziltam. - Nem lesz semmi baj. Megoldjuk.
Fú de letörölném azt a vigyort a képéről egy kurva nagy pofonnal...! De az a szerencsénk, hogy kaptunk időt a gondolkodásra. Megint fájt a földön landolás, de ha szebben nem tudtak letenni, csak úgy mint egy kutyát, akkor ez van. Tae lassan odabotorkált mellém, és adott egy puszit.
-De hogy? - kérdeztem remegő hangon. -Nem akarom hogy meghalj, és azt se, hogy én haljak meg. - szipogtam. Annyira megöleltem volna...Ha nem kötözték volna be a kezeimet, meg is tettem volna.
- Van remény! - mondtam. - A hátsó zsebemben ott a telefon. Valahogy ki tudod venni? - kérdeztem majd megfordultam, hogy lássa.
Egy kicsit meglepődtem, majd örülni kezdtem.
-Igen, megpróbálom. - motyogtam, közben próbáltam a számmal ügyeskedni, hogy kivegyem telefonját. Pár percbe beletelt, de végül sikerült, ezért odaadtam neki.
Hoseok nagy nehezen kivette a zsebemből és nagy nehezen tárcsáztam Kook számát.
- Igen? - szólt bele Kook.
- Szia Kook.- szóltam bele rekedtes hangon. - Segíts! - nyögtem.
-Mi a baj V? - kérdezte aggódva.
- Ments meg! Egy elhagyatott raktárban vagyunk.
- Rendben. Már is megyünk. - ez után leraktam, hogy ne legyen fel tűnő.
Párom gyorsan tárcsázni kezdte JungKook-ot, majd megkérte hogy segítsen nekünk.
-Jön? - érdeklődtem.
- Igen. Remélem megtalálnak. - mondtam keserűen.
-Azt én is. - motyogtam. Nem hiszem el. Miért pont mi? És miért pont most? És miért kell meghalnunk? Ez akkora egy baromság. Ahjj...Mindegy. Remélhetőleg JungKook-ék hamar ideérnek, és nem veszik őket észre. -Sajnálom! Nem kellett volna megkérdeznem, hogy sétálunk-e... - szomorkodtam a földet bámulva.
- Ne sajnáld. Igazából én is azt akartam. Meg ha nem séta közben akkor alvás közben tuti elrabolnak. - mondtam szemeibe.
-Ez igaz. - sóhajtottam. -Egyébként nem értem, hogy ha valamelyikünket megölik, akkor Suga-nak attól miért nem lesz adóssága? - tettem fel kérdésemet értetlenkedve.
- Gondolom nincs pénze. Esküszöm ha kiszabadulok a saját kezemmel verem meg. - mormogtam.
-Mert attól ha a sírba kerít minket attól lesz? Uhh...Ez még akkor is hülyeség. Na mindegy. - hagytam fel a gondolkozással. -Majd segítek a verésben, de akkor a mentő fogja elvinni, és legalább egy hónapig a kórházban fog fetrengeni! - háborogtam én is.
- Nem. Én akarom szétverni a pofáját. Azt a csinos kis pofiját. - vigyorogtam gonoszul. Senkit nem akartam még így megverni. Soha.
-Én meg segíteni akarok. - erősködtem. Ahogy elnéztem, most ő is nagyon mérges lett Suga-ra. Persze ez érthető is.
- Akkor sem fogom engedni. - mormogtam.
-Mert? - néztem rá kikerekedett szemekkel. Mi az, hogy nem engedi meg? Na szép.
- Mert ez az én gondom. - mondtam. - Suga az én unoka bátyám.
-Az egy dolog. De én meg nem akarom, hogy bajod essen. - magyarázkodtam.
- Nem lesz bajom nyugi. - mosolyogtam rá. Már amennyire tudtam ilyen helyzetben.
-Pont ez az, hogy jelen pillanatban rohadtul nem tudok nyugodt lenni. - mormogtam. Már hogy lehetnék nyugodt? Lehet, hogy ma látom utoljára a szerelmemet, mert vagy őt öli meg Suga a haverjaival, vagy engem. De ha engem, akkor nem csak Tae-től búcsúzhatok el örökre, hanem az élettől is. És én nem akarok még ilyen fiatalon meghalni. Miért nem Suga-t ölik meg? Elvégre ő az, aki tartozik valakinek, nem pedig mi.
- Bízz bennem. - motyogtam. Tudom mit érez. Vagyis csak sejtem.
-Soha nem mondtam azt, hogy nem bízok benned. Csak félek. Félek, hogy esetleg most láthatjuk egymást utoljára, mert valamelyikünket megölik. - kezdtek el folyni újra könnyeim. Nem akarom elveszíteni V-t. Még nem.
Olyan három óra is el telt de Jungkook-ék még mindig nem érkeztek meg. Már kezdtem elveszíteni a hitemet amikor hirtelen nyílt az ajtó. Először azt hittem, hogy megint Suga-ék jönnek de nem Jungkook volt az meg... Komolyan Jin és Rap Monster azok? - Kook. Végre itt vagy. - mosolyogtam.
Egy kicsit sikerült megnyugtatnia, de azért még rendesen bennem volt a félelem. Csak telt az idő, de JungKook-ék még sehol nem voltak. Ám egyszer csak nyílni kezdett az ajtó, amin JungKook és még két barátja lépett be. Nagy megkönnyebbülés volt őket látni, és remélem ki is fognak tudni szabadítani. Az lenne a legjobb.
-Siessünk, nehogy lebukjunk, mert akkor kérdés nélkül lekaszabolnak minket! - mondtam kissé izgatottan.
- Én nem megyek el. Hosseok, Kook ti szóljatok a rendőrségnek. Én itt maradok. Reggel meg fogja kapni az a nyomorék. - mormogtam. - Reggel hatra gyertek vissza és várjatok a jelzésemre.
-Normális vagy? És ha este úgy döntenek, hogy mivel már csak te vagy itt, ezért téged ölnek meg, akkor mit csinálsz? - akadtam ki.
- Tudom, hogy reggel fognak jönni. Meg tartja a szavát... Sajnos. - fordítottam el a fejem. - Ha baj lesz úgy is itt lesztek. - mosolyodtam el.
-Ahjj...Szóval most muszáj lesz téged itt hagynom? Úgy, hogy nem akarom? - néztem rá ismét aggódón, közben a fiúk kikötötték a végtagjaimat, így végre újra tudtam mozogni.
- Igen. - motyogtam. - Köszi fiúk. - mosolyogtam Jin-re meg Rap Monster-re.
- Ugyan a barátoknak mindent. - mondta Rap Monster.
- Ígérem, amint tudok, visszajövök, és kihozlak! - mentem oda hozzá, majd szorosan megöleltem.
- Csak akkor gyertek be amikor jelzést adok. - motyogtam majd viszonoztam ölelését.
-Jó, akkor meg akkor jövünk. - sóhajtottam. -Vigyázz magadra, és bármi van, SZÓLJ! - emeltem ki direkt ezt a szót, aztán még utoljára megcsókoltam. Nem akartam ott hagyni, de muszáj volt.
Csókját viszonoztam majd ők indultak én meg elrejtettem a köteleket amit leszedtek rólunk és leültem a falhoz. Vártam. Vártam, hogy jöjjön a reggel.
Csókunk után sajna indulnunk kellett. Nem voltam boldog, nem is mosolyogtam. Aggódtam, kétségbe voltam esve, és mérges is voltam, méghozzá Suga-ra. Nem értem, miért belénk törli a saját sarát? Az a gáz, hogy akárki is magyarázná el, akkor sem érteném. Ahh...Mindegy. Csak nem lesz semmi baj. Kihívjuk majd a rendőröket, és amikor párom megadja a jelzését, kimenekítjük onnan.
Nagy nehezen eljött a reggel. Remélem, hogy Hoseok-ék már a helyükön vannak. Egyre jobban félek, hogy mi lesz. Gondolat menetemből az ajtó nyitódása zökkentett ki. Suga jött be meg két embere.
- Hol van a kis barátod? - kérdezte fenyegetően. Én csak vállat vontam, hogy nem tudom.
- Összevesztünk. Kiszabadult és itt hagyott. - mondtam undorral az arcomon.
- Hehhh... Ez röhejes. Akkor téged öllek meg. - húzott elő egy kést a zsebéből. Nem haboztam neki ugrottam és próbáltam elvenni a kést de nem jártam sikerrel. Itt ott megvágott mire el tudtam venni tőle a kést majd, eldobtam. Amint eldobtam éreztem az öklét az arcomon. Nagy nehezen felálltam és én is behúztam neki egyet. A legfurább az volt, hogy a gorillák nem védték meg a vezetőjüket. Látszik, hogy nem tudok verekedni. Megint a földön kötöttem ki.
- Nem fejlődtél semmit. Megint te vagy a földön. - köpött egyet. - Itt a vége. - röhögött.Én erre csak elkezdtem röhögni.
- Mit röhögsz? - lett ideges. - A halál szélén állsz és te csak röhögni tudsz? - tette fel fenyegetően a kérdést.
- Persze. Hisz nem fogok meghalni. - mosolyodtam el. - HOSEOOOK!!! - kiáltottam el magam. Nem is kellett sokat várnom már a rendőrök körbe is vettek minket. Bíztam benned Hoseok.
Nem aludtam az éjszaka szinte semmit. Csak feküdtem az ágyban a plafont bámulva, és abban reménykedtem, hogy nem lesz TaeHyung-nak semmi baja. Szerencsére eljött a reggel, így a rendőrökkel együtt odamentünk ahhoz a raktárépülethez, ahova tegnap vittek minket. Csak vártunk és vártunk, mígnem meghallottam V hangját, ahogy a nevemet kiáltja. Gondolkodás nélkül indultunk be a megfelelő szobába, ahol a rendőrök egyből körbevették Suga-t és a társait, én pedig odarohantam páromhoz.
-Úr isten! Hiszen te vérzel! - néztem sebeit lesokkolva.
- Tudom. - mosolyodtam el. Suga és a társai egyből felemelték a kezüket. Nem ellenkeztek. A rendőrök megbilincselték őket és a kocsikhoz vitték őket.
Miközben a rendőrök elintézték rablóinkat, én segítettem Tae-nek kimenni.
-Ezt minél hamarabb le kell kezelni. Lehet, hogy már sok vért vesztettél. Nem szédülsz? - aggodalmaskodtam.
- Nem. Nem szédülök. - mondtam miközben mentünk kifele. A rendőrök felajánlották, hogy haza visznek amit el is fogadtunk. Még mielőtt beszálltunk volna minden elsötétült a szemeim előtt.
Hiába mondta hogy nem szédül, nem hittem neki. Mivel a rendőrök felajánlottak nekünk egy fuvart, elfogadtuk. Viszont még a kocsi előtt láttam, hogy V elveszti az egyensúlyát, ezért gyorsan elkaptam, nehogy a földön landoljon. Felvettem óvatosan az ölembe, és úgy próbáltam betenni a kocsiba, ami nagy nehezen sikerült is. Megkértem a rendőröket, hogy legyenek szívesek, és vigyenek minket a kórházba. Hála istennek rendesek voltak, mivel látták TaeTae állapotát, így odavittek. Nem volt rövid az út, de mivel nekik szabadott sietniük, ezért olyan hosszú se. Mihelyt odaértünk, berohantam, és egy orvosnak elmeséltem a történteket. Elvitték páromat a sürgősségire, mivel sok sebe volt. Sajna nem engedték meg hogy bemenjek amíg vizsgálják, ezért a folyosón járkáltam idegesen.
Amikor kinyitottam a szemem először csak homályosan láttam majd kitisztult. Egy kórházban vagyok. Mit keresek én itt? Amikor felültem megéreztem egy éles fájdalmat az oldalamban. Felhúztam a pólóm és az egész hasam be volt kötve. Igen most már emlékszem. Harcoltam Suga-val és a késsel megvágott. Így került oda az a vágás. Amikor oldalra néztem láttam Hoseok-ot. Aludt. Vajon mióta lehet itt?
- Hoseok! - kezdtem el rázogatni.
Kis idő múlva végre behívtak, és elmondták hogy mi baja lett V-nek. Szerencsére nem olyan súlyos, de azért pár napig bent kell maradnia. Ezután magamra hagytak vele, így leültem az ágya melletti kis székre, és vártam hogy felkeljen. Végül ásítozni kezdtem, majd a következő pillanatban el is aludtam. De fél óránál többet nem tudtam szunyókálni, mert valaki rázogatni kezdett. Tae volt az. Felébredt.
-Ohh... - tértem magamhoz, aztán kicsit megdörzsöltem szemeimet. -Felkeltél? - mosolyogtam halványan.
- Igen. - mosolyodtam el én is. - Te jól vagy? - néztem rá kérdően.
-Jól vagyok, főleg, hogy most már veled lehetek újra! - vigyorogtam, közben megfogtam a kezét, és megcsókoltam.
Csókját egyből viszonoztam, mint mindig,
- Most már nincs baj. Elfogták Suga-t. - mosolyogtam rá.
-Szerencsére. - mosolyogtam megkönnyebbülten. -De...Anyunak mit fogunk mondani? - kérdeztem.
- Az igazat. - hajtottam le a fejemet.
-Hogy "gyógyulásképp" elmentünk sétálni, és hirtelen bekötötték a szánkat és a többi? - soroltam a történteket, közben a "gyógyulásképp" szónál macskakörmöt mutattam.
- Igen. - motyogtam. - Nem akarok hazudni neki. - sóhajtottam egyet.
-Nem is mondtam, hogy hazudjunk neki. - ráztam fejemet. -Szerintem ránk nem fog haragudni, csak Suga-ra. Legalább is remélem. - mondtam el véleményemet.
- Reméljük, bár... kórházban vagyok és ez is miatta van. - piszkáltam a paplanom szélét.
-Szerintem azért hogy kórházban vagy, azért is Suga-ra lesz mérges, hiszen ha úgy vesszük, akkor ő kerített ide. - magyarázkodtam.
- Igen. - motyogtam. Egy ideig síri csend volt. Csak arra kaptam fel a fejem, hogy egy síró nő feküdt az ölembe. Amikor megláttam, hogy ki az egyből felhúztam magamhoz és megöleltem. - Nyugi anya. Nincs komoly bajom. - mosolyodtam el.
- Mi történt kicsim? - kérdezte szipogva.
- Suga elrabolt minket és meg akart ölni. De Hoseok-kal megoldottunk mindent. - simítottam könnyáztatta arcára.
Csendben ültünk, jobban mondva én ültem V pedig feküdt. Kis idő múlva belépett az ajtón anyu is. Honnan tudta meg, hogy itt vagyunk? Na mindegy. Nekem csak köszönni tudott, mert amint meglátta fiát az ágyban feküdve, könnyei folyni kezdtek. Leült az ágyra, és sírt. Tae elmondta neki a lényeget, aminek hallatára én újra mérges lettem, anyu pedig elsápadt.
- És nem esett semmi bajotok? Mármint maradandó kár. - szipogott.
- Nem dehogy. De szerintem engem még bent fognak tartani egy pár napig. - mondtam.
-Anyu...Ne haragudj, hogy...Hogy nem tudtam megfelelően vigyázni TaeHyung-ra! Sajnálom! Az én hibám. - hajtottam le fejemet, és újra folyni kezdtek könnyeim. Úgy tűnik, az utóbbi napok sírósak.
-Ugyan HoSeok! Nem rád haragszom! Csak Suga-ra. De mindegy is. Örülök hogy benne vagy a családunkban, és hogy ennyire szereted a fiamat. Ne okold magad emiatt, hiszen te mindent megtettél TaeTae-ért, amit csak tudtál! - mosolygott rám, majd fiát el engedve engem is megölelt, ami nagyon jól esett. -Fiam! - Szólt anyu hirtelen V-nek.
- Hmmm... Mi az? - kaptam rá a tekintetemet.
-Hogy ha nem becsülöd meg ennek a fiúnak a szeretetét, és valami másik hülye gyerek, esetleg nyávogós liba mellett döntesz, akkor azzal vagy azokkal együtt rúglak ki páros lábbal a házból! Kérlek szépen tartsd meg ezt a fiút, mert látszik rajta hogy mennyire szeret! Él-hal érted. - mondta neki anyu a magáét, amin még én is eléggé meglepődtem. De legalább tudom, hogy mennyire kedvel az anyósom, illetve a pótanyám. Arról nem is beszélve, hogy a szavai nagyon jól estek számomra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése