2.rész

Taehyung lilás.

Hoseok világos kék.

Mindenki más szürke.

-B-b-bocsánat. - dadogtam mert nagyon megijedtem. Én nem akartam, és nem is én voltam a hibás.

-Nem érdekel a "Bocsánat"-od. Most mehetek átöltözni. - ordította le ismét a fejemet.


Láttam, ahogyan V-t meglökte véletlenül az egyik osztálytársunk, azonban Taehyung éppen inni szeretett volna. Mivel V elvesztette az egyensúlyát, ezért az innivalója ráborult egy másik fiúra, aki ha jól tudom egy osztállyal felettünk jár. De barátom hiába kért tőle bocsánatot, ő csak leüvöltötte a fejét, amitől V megszeppent kicsit. Nem bírtam tovább hallgatni, ahogyan beszél vele, így inkább odamentem hozzájuk, és megvédtem Taehyung-ot..
-Nem kell vele így beszélned, az én hibám volt az egész! Véletlenül meglöktem, mert megbotlottam! - álltam barátom elé, és kicsit mérgesen néztem az előttem álló szintén mérges fiúra.

-Nem érdekel ki a hibás jobban is figyelhetnétek. - kezdett egy kicsit alább hagyni a hangja.

-Re..rendben. Le...legközelebb jobban figyelek. - mondtam zavarodottan, hisz nem J-hope volt a hibás.
-Miért??? - kérdeztem.

-Miért védtelek meg? - Fordultam meg vele szembe. -Azért, mert nem tudom elviselni, ha a barátaimmal így beszélnek! Meg mellesleg láttam, hogy kicsit meg is ijedtél...Egyébként minden rendben? Jól vagy? - magyarázkodtam, majd kérdezgetni kezdtem.

Igen meg vagyok és köszönöm. - lett egy halvány mosoly az arcomon. Bólintott egyet és mentünk is tovább a következő órára. Hát ez a nap kész kínszenvedés. Berakják az utolsó órába a tesit. Örültem neki. Pont kosaraztunk, annak viszont örültem. Véletlenül elbambultam amikor passzoltak és az arcomat találta el, vagyis az orromat ami el is kezdett egy kicsit vérezni. Hát nagyon örültem neki.

Örültem hogy jól van, és utána az a mosoly...Ohh HoSeok! Megint csak ábrándozol. Bólintottam egyet jelezve hogy oké, majd indultunk a következő órára, ami a legnagyobb örömünkre tesi volt. Remek. Bár az az egy jó volt benne, hogy kosaraztunk. A játék közepén észrevettem, hogy V elbambult és nem figyelt, de mire szóltam volna neki hogy vigyázzon, már késő volt. Pont neki akarták dobni a labdát, de az nem a kezében landolt, hanem telibe találta az arcát. Uhh...Biztos fájhatott neki. Gyorsan odafutottam hozzá, és akkor már észrevettem azt is, hogy vérezni kezdett neki kicsit az orra.
-Úr isten! Jól vagy? Nagyon fájt? - Kérdeztem ijedten, miközben arcát kémleltem

-Igen jól vagyok. Csak egy kicsit eltalált a labda. De nem nagy dolog. - mondtam neki nyugodt hangon. - Meg nem is fáj. - a nagy frászt nem fáj, csak nem akartam neki gondot okozni.

-Biztos? Szerintem meg menjünk, és nézessük meg! Mi van, ha eltört? Azért nagy lendülettel repült feléd, és az anyaga se puha. - Aggodalmaskodtam tovább. Hiába próbálta mondani, hogy nem fáj neki, láttam rajta.


-Rendben. - csak, hogy megnyugodjon a lelke.
-Tanár úr! Hoseok elkísérhet az orvosiba? - kérdeztem egy kicsit orrhangon.

-Igen! - kiabált hozzánk. Hoseok addig adott egy zsebkendőt még az orvosihoz értünk.
-Jó napot! - köszöntünk egyszerre az ápolónak.

-Sziasztok! Mi történt? - kérdezte a társamtól még szaladt oda hozzám ahogy meglátta, hogy fogom az orrom és véres a kezem. 

Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor beleegyezett. Megkérdezte a tanárt, hogy elkísérhetem e, és szerencsére megengedte. Szegény hangján azért hallatszott, hogy igen csak eltalálta az a labda. Amíg az orvosiba mentünk, addig adtam neki egy zsepit, hogy az orrvérzést letudja törölni. Mihelyt beértünk, köszöntünk az ápolónak, aki picit ijedten, ugyanakkor érdeklődve nézett ránk. Meg is kérdezte tőlem, hogy mi történt.
-Hát most van tesi óránk, de V kosarazás közben elbambult, és eltalálta a labda. - meséltem el neki a dolgokat.


-Értem. Legközelebb jobban figyelj órán. - mondta még leápolta az orrom. Szerencsémre nem tőrt el. Ezután visszamentünk a torna terembe de mihelyt beléptünk meg is szólalt a csengő így mehettünk is öltözni. Mivel ez volt az utolsó óra így mehettünk is haza. Csak sétáltunk némán vettem egy kis bátorságot és elhívtam Hoseok-ot.
-Lenne kedved olyan késő délután eljönni velem sétálni? - kérdeztem tőle egy kicsit félénken.


Hála istennek nem tört el az orra, aminek mindketten nagyon örültünk. Miután kész lett, vissza akartunk menni a tesi terembe, de pont akkor szólalt meg a kicsengő, ezért az öltöző felé vettük az irányt. Gyorsan átöltöztünk, és már indultunk is Taehyung-al haza. Persze megint csendben mentünk, de végül megszólalt. Meglepődtem kicsit a kérdésen, de ugyanakkor örültem is neki.
-Persze, szívesen! Nem árt a friss levegő. - mosolyogtam.

-Akkor, ötkor a parkban jó lesz? - vigyorogtam. Örültem, hogy eljön. De miért is? Nem igazodok ki saját magamon. Ahjjj V.

-Jó lesz! - viszonoztam fülig érő mosolyát. Láttam rajta, hogy nagyon örült, és ennek én is nagyon örültem. Hahh... Az a mosoly! Ohh Hoseok! Ötig aludni fogsz, hátha végre kialszod magad.


Mire megbeszéltük, addigra már én haza is értem. Elköszöntünk egymástól és én be is mentem. Anyu pont a konyhában volt így odamentem hozzá.
-Szia anya! Elmehetek ötkor sétálni? - kérdeztem kíváncsian.
-Persze kicsim! Mihelyt kész a házid és tanultál. -mosolygott rám.
-Oké. Köszi anya! - és már rohantam is fel a szobámba. Gyorsan megcsináltam a leckét. Vagyis csak próbáltam mert bele telt egy kis időbe. Mire az órára néztem már fél öt volt. Nem sok időm volt csak átöltöztem és mentem is a parkba.

Amire alaposan átbeszéltük a dolgokat, meg is érkeztünk. Így hát elköszöntünk egymástól, majd bementünk a házunkba. A szüleim már elmentek dolgozni, ezért mihelyt kinyitottam az ajtót, bementem, lepakoltam a cuccaimat, és a konyha felé vettem az irányt, hogy ebédeljek. Amint megtaláltam a kaját, el is kezdtem falatozni. Aztán amikor már azzal is végeztem, felmentem a szobámba, és megcsináltam az írásbeli házikat. Sokat tűnődtem rajtuk, ezért még szerencse is volt, hogy negyed ötre végeztem. Elkezdtem készülődni, és ahogy sejtettem...Megint csak az öltözködés vett el vagy tíz percet, de azért sikerült kiválasztanom hogy mibe megyek. Mihelyt kész lettem, el is indultam a parkba, ahova V-vel megbeszéltük. Kicsit zavarba estem, amikor megláttam, hogy ő már rám vár, pedig én szerettem volna hamarabb ideérni. Ahjjj...Azok a fránya ruhák.

Láttam, hogy Hoseok közeledik azaz egy sarkról fordult fel. Nem haboztam köszöntem neki.
-Szia! - kiabáltam oda. A parkbab egy lélek se volt. Így kihalt volna a város? Meg a kocsik se járkáltak annyit

Éppen az egyik sarokról fordultam, amikor meghallottam, hogy V rám köszönt. Egyből a hang irányába néztem, ahol észre is vettem.
-Szia! - kiabáltam neki vissza, és mentem is hozzá. Fura volt, mert rajtunk kívül senki más nem volt most a parkban, de még csak kocsi se járt erre fele. Nem is baj, legalább nem zavarnak minket.

Végignéztem J-hope-ot és mit ne mondjak van érzéke az öltözködésben. Helyes, nagyon helyes... Mi van veled V? Hogy mondhatsz ilyet egy fiúról?
-Valami ötleted van, hogy mit csináljunk? - kérdeztem meg. Egy kicsit gáz volt, hisz én hívtam el. Szégyellem magam.

Legbelül mosolyogtam, ahogy végignézett rajtam, hogy hogyan öltöztem fel. Csak nem nézhetek ki olyan gázul...Annyira aranyos! Ohh Hoseok! Ez így nem lesz jó.
-Hmm...Mit szólnál ahhoz, hogyha körbesétálnánk a parkot, közben beszélgetnénk, aztán meg meghívlak valamire! - ajánlottam fel neki ötletemet.

-Oké. Benne vagyok. - vigyorogtam rá mint a vadalma. Elindultunk sétálni. Sok minden kiderült. Kiderült például az, hogy mind a ketten szeretjük a horror filmeket és mind a kettőnknek ugyan az a kedvence. A The Walking Dead. Meg, hogy ugyanazt az ételeket szeretjük. Annyira elbeszélgettünk, hogy már körbe is sétáltunk.

Nagyon jól elbeszélgettünk a séta alatt, és megtudtuk, hogy rengeteg közös dolgot szeretünk. Észre se vettük, és már körbe is sétáltuk a parkot.
-Na, akkor...Mit kérsz? Fagyi, esetleg hambi? Mert én csak ilyeneket láttam errefelé. - Álltunk meg, és kérdezgettem, majd a végén kuncogtam kicsit.

-Mindkettő. - nevettem én is. - El ne hidd! Kieszlek a vagyonodból. - mondtam haláli komolyan.

Jajj istenem! Miért ilyen cuki a nevetése? Esküszöm, mindjárt elolvadok. Ó már Hoseok...Hűtsd le magad valamivel...
-Jajj, ne beszélj hülyeségeket! - nevettem. -Bármit kérhetsz, nem fogsz kifosztani, mert gyűjtögettem sokat a nyáron. - magyarázkodtam még mindig mosolyogva.

-Rendben de legközelebb én hívlak meg. Így kvittek leszünk. - mosolyogtam.

-Oké, akkor ezt megbeszéltük! - vigyorogtam, majd el is indultunk a hamburgereshez. Amint odaértünk, köszöntünk is az eladónak.

-Mit kértek? - Kérdezte kedvesen.

-Két hamburgert kérnék! - adtam le neki a rendelésemet.

-Máris! Majd szólok ha kész, oké? - Érdeklődött, mire mi csak bólogatni kezdtünk. Azzal megfordult, és csinálni kezdte a kajánkat, mi pedig kerestünk egy ülőhelyet.

Nem telt sok időbe és kész is lett a hamburger. Oda mentünk Hoseok kifizette vissza ültünk ahol az előbb voltunk. -Jó étvágyat. - mondtuk szinte egyszerre és elkezdtünk falatozni. -Fuhhhh... Én jól laktam. Köszönöm a meghívást. - vigyorogtam.

Alig vártunk öt percet, és a fiú már szólt is, hogy készen van, ezért elvettük tőle, kifizettem, és visszaültünk az előbbi helyünkre. Hmm...Nagyon finom volt. És még egyszerre is kívántunk egymásnak jó étvágyat. Annyira rég ettem már hamburgert, hogy ez most jól esett.
-Ugyan, semmiség! - viszonoztam fülig érő mosolyát.

-Ömmm... és akkor most mit csináljunk. - kérdeztem érdeklődve. - Én nem tudok semmit.

-Hmm... - Gondolkoztam el, közben körülnéztem, hátha ráakadok valamire. Meg is pillantottam a fagyizót.
-Fagyi? - Kérdeztem vigyorogva.

-Hmmmm...El fogok hízni de nem baj. - kuncogtam. Tényleg el fogok hízni.

-Dehogy fogsz! - Nevettem. -Nagyon jó alakod van. - Mosolyogtam rá, majd rákacsintottam.

Hirtelen elpirultam amikor azt mondta, hogy jó alakom van, meg rám kacsintott. Biztos úgy nézek ki mint egy paradicsom. Úristen és miért is vörösödtem el? Talán... talán érzek valamit iránta. De, hogy? Hisz én heteró vagyok... Azt hiszem szerelmes vagyok egy fiúba.

Láttam rajta, hogy hirtelen elpirult. Hogy lehet valaki ennyire édes? Mi? Hoseok...Miket hordasz itt össze? Hiszen te a lányokért buksz...Vagy még sem...? Ahhjj! Nem tudom, össze vagyok zavarodva.

Elindultunk a fagyizó felé. -Egy epres fagyit kérek. - mondtam a lánynak.

Gyorsan összeszedtük magunkat, és mint a normális emberek, a fagyizó felé vettük az irányt. V már ki is kérte a rendelését. Amíg az övét csinálták, addig én még gondolkoztam, de végül sikerült döntenem.
-Én pedig egy zöld almásat kérnék! - mondtam érthetően a kiszolgálólánynak, aki azonnal teljesítette is a kérésemet. Mihelyt kimondta az összeget, ki is fizettem.

-Ohhh...Ohhh...megkóstolhatom??? - vigyorogtam rá.


-Persze! - kuncogtam. -Parancsolj. - nyomtam szája elé a fagyimat. -Én is belekóstolhatok a tiedbe? - érdeklődtem mosolyogva.

-Persze. - tartottam az orra elé. Meg akartam viccelni így meg vártam, hogy egy kicsit közelebb hajoljon és az orrába nyomtam a fagyit. Amikor megláttam azonnal elkezdtem röhögni.-B...b...bocsi. Nem hagyhattam ki. - alig bírtam beszélni a röhögéstől.

Odanyújtotta az arcomhoz, majd amikor elkezdtem közelebb hajolni hogy megkóstoljam, de ő belenyomta az orromba, így az csupa fagyi lett. Szegény annyira jót mulatott rajtam, hogy majdnem megfulladt a nevetéstől.

-Semmi baj! - röhögtem én is. -Kis ravasz. - mosolyogtam, aztán elkezdtem letörölni az orromat.

-Várj. Itt egy zsepi. - nyújtottam oda neki a zsebkendőt, egy kicsit röhögve.

-Köszönöm! - Kuncogtam, közben megvártam, míg odaadta a zsepit, és a kezem helyett, inkább azzal törölgettem magam.

Épp indultunk leülni amikor J-hope találkozott egy fiúval. Ha jól hallottam Jimin-nek hívják és annyit hallottam még hogy rég találkoztak. A továbbiakra már nem is figyeltem. Leültünk. Ők egyre csak beszéltek és beszéltek. Olyan érzésem volt mintha itt se lennék. Mintha két perc alatt el is felejtett volna. Fáj. Nem tudom miért de a szívem összeszorult. Rosszul esett.
-J-hope!...Én haza megyek... - mondtam neki szomorúan.

Amikor elindultunk egy pad irányába hogy leüljünk, ám közben összefutottunk Jimin-el is.-Szia Hoseok! - köszönt rám vidáman.
-Ohh...Szia Jimin! - üdvözöltem én is mosolyogva.
-Mi a helyzet? Rég találkoztunk! - kérdezte, közben halkan kuncogott.
-Semmi, megvagyok! És veled? - kezdtünk el beszélgetni. Olyan sok dologról beszéltünk, hogy észre se vettem az idő múlását. Még azt is elfelejtettem, hogy valójában most Taehyung-al vagyok itt. Csak akkor figyeltem fel, amikor szomorúan közölte, hogy inkább hazamegy. Rosszul éreztem magam, amiért így láttam, ráadásul azért, mert én bunkó módon csak Jimin-re figyeltem.
-Ne, várj még! Én is megyek! - néztem rá kérlelőn. Hamar elköszöntünk egymástól Jimin-el, majd el is indultunk

Mintha meg se hallottam volna J-hope-ot. Csak mentem. Zavart, hogy elfelejtett...